2021. július 25. 13:50 | MTI
Zalaegerszeg és Nagykanizsa között gyorsforgalmi út épülhet
A Zalaegerszeget és Nagykanizsát összekötő kétszer kétsávos gyorsforgalmi út építéséről egyeztetett a két város polgármestere csütörtökön.
2021. július 25. 13:50 | MTI
A Zalaegerszeget és Nagykanizsát összekötő kétszer kétsávos gyorsforgalmi út építéséről egyeztetett a két város polgármestere csütörtökön.
2021. július 22. 09:50 | Portfolio
Stratégiai előnyre tettek szert a tálibok azzal, hogy a vidék körülbelül felét uralják már, most pedig körül fogják venni a nagyobb városokat, hogy elvágják őket a külső segítség elől – mondta Mark Milley, az amerikai haderő vezérkari főnöke az Al-Jazeera beszámolója szerint.
2021. július 14. 11:03 | Portfolio
Az MNB Fizetési rendszer jelentésről szóló sajtótájékoztatóján Bartha Lajos, az MNB ügyvezető igazgatója kijelentette: a bankok pénzforgalmi árazása nem elfogadható, a csomagáras szolgáltatások elterjedését szeretnék látni, komoly változást várnak el a bankoktól a területen. Ma délelőtt publikálta az MNB a 2020-as jelentését, amelyben a hazai elektronikus pénzforgalom legfontosabb trendjeit mutatják be a jegybanki elemzők, az évente megjelenő anyag nemzetközi összehasonlításban is vizsgálja a hazai pénzforgalom fejlettségét.
2021. július 13. 11:05 | Huszák Dániel
Közel két hétig tartott a Sea Breeze fedőnevű hadgyakorlat a Fekete-tengeren, mely során az Egyesült Államok és Ukrajna még 30 országgal közösen „a térség biztonságának szavatolását” és a „nemzetközi jog betartatását” gyakorolta. Oroszország az egészet provokációnak nevezte és válaszul tengeri célpontok lebombázását és repülőgépek megsemmisítését gyakorolta. Arra is figyelmeztették a szereplőket: akár katonai válaszcsapást is véghez visznek, ha Amerika vagy szövetségesei megközelítik a Krímet. A gyakorlat véget ért különösebb „biztonsági incidensek” nélkül, viszont Amerika jelezte: egyelőre még nem vonják ki a hajóikat a térségből és az sem biztos, hogy elkerülik a vitatott hovatartozású félszigetet, hiszen hamarosan újabb gyakorlat kezdődik a térségben.
2021. július 07. 12:49 | Portfolio
Paolo Gentiloni, az Európai Bizottság gazdaságpolitikai biztosa szerint az EU-s országok egyelőre nem fognak újabb korlátozásokat bevezetni a delta variáns terjedése miatt – számol be a hírről a Reuters.
2021. július 02. 20:35 | MTI
Megvétózta a szlovák kormánykoalíció második legnagyobb pártja a közegészségügyi törvénynek azt a sokat bírált módosítástervezetét, amely oltási igazolvány vagy negatív koronavírus-teszt felmutatásához kötötte volna számos üzlet és szolgáltatás, köztük az éttermek látogathatóságát is.
2021. június 22. 18:08 | MTI
A Standard and Poor's (S&P) és a Fitch nemzetközi hitelminősítő ügynökségek befektetési kategóriába sorolták az MVM csoportot, az energetikai társaságcsoport a 100 százalékban állami tulajdonú vállalatok közül elsőként szerzett nemzetközi hitelminősítést.
2021. június 20. 13:52 | MTI
A japánok több mint a fele ellene van a koronavírus-járvány miatt április végén elrendelt korlátozások enyhítésének, egy közvélemény-kutatás adatai szerint.
2021. június 17. 13:30 | Portfolio
100 lengyel és magyar céget kérdezett meg a témában a Design Terminal a Wacław Felczak Alapítvánnyal közös tanulmányában, melyből kiderült: a startupok kölcsönösen nyitottak a másik országban való terjeszkedésre. Ehhez azonban olyan kihívásokkal kell megküzdeniük, mint például a kapcsolatépítés és a tudásmegosztás problémája.
2021. június 14. 20:29 | MTI, Portfolio
Az eredetileg tervezett jövő hétfői időponthoz képest négy héttel későbbre, július 19-re halasztotta a brit kormány a koronavírus-járvány megfékezésére elrendelt korlátozások teljes körű feloldását a delta nevű vírusvariáns terjedése miatt - jelentette be hétfő este Boris Johnson brit miniszterelnök.
2021. június 12. 20:22 | Portfolio
Tegnap bejelentette az operatív törzs, hogy Magyarország legyőzte a járvány harmadik hullámát, a világ egy része, különösen a feltörekvő országok viszont még mindig küzdenek a fertőzés terjedésével. A mai az első nap, hogy Magyarország nem közöl koronavírusos adatokat. Legközelebb hétfőn lesznek új számok. Járványügyi híreink percről percre.
2021. június 11. 11:26 | Portfolio
Véget ért a harmadik hullám, ezért nem tart több sajtótájékoztatót az operatív törzs - jelentette be ma a testület. A fertőzési adatközlésre is hétköznapokon kerül csak sor - tették hozzá.
2021. június 04. 11:51 | Portfolio
Sajtótájékoztatót tartott ma az operatív törzs a hazai járványhelyzetről és az oltási programról. Galgóczi Ágnes elmondta, hogy három esetben azonosították eddig itthon az indiai variánst, ebből egy fő kórházban van, de a beteg kezelésében résztvevő egészségügyi dolgozók PCR-tesztjei alapján egyelőre úgy tűnik, hogy az oltás hatékony az indiai variáns ellen.
2021. június 03. 11:10 | Portfolio
Az MNB legfeljebb úgy hosszabbítaná meg a törlesztési moratóriumot, hogy csak a rászorulók maradhassanak benne 2021. augusztus 31-e után – hangzott el a Pénzügyi stabilitási jelentés mai online bemutatóján. A lakossági hitelek többségének több mint 3,5 évvel tolódna ki a futamideje, ha a moratórium 2022 közepéig fennmaradna, az érintettek kétharmada azonban nincs tisztában az adósságszolgálati következményekkel – figyelmeztettek a jegybanki elemzők. A vállalati hitelek 10%-át és a lakosságiak 12%-át látják sérülékenynek az MNB elemzése alapján. A bankszektor prudens céltartalékolással készült fel a hitelportfóliók minőségének romlására, tőkehelyzete és likviditása stabil, jövedelmezősége viszont romlott. A Növekedési Hitelprogram a következő hetekben, hónapokban a jelenlegi formájában véget érhet – árulták el a Portfolio kérdésére.
2021. június 01. 11:51 | Portfolio
A múlt hét keddje óta nem tart napi sajtótájékoztatót az operatív törzs, ezért kivételesnek számít a mai nap, ugyanis sajtótájékoztatót hirdettek meg. Az online eseményen elhangzott: a brit variáns fertőz továbbra is Magyarországon, eddig csak a korábban regisztrált két főnél mutatták ki az indiai mutánst, amely egyelőre nem tűnik veszélyesebbnek a britnél. Ma csaknem 440 ezer adag Pfizer-vakcina és 60 ezer Janssen-vakcina érkezik hazánkba, péntekre pedig 65 ezer Modernát várunk.
2021. május 28. 18:30 | Portfolio
Az Európai Uniónak különböző típusú, újonnan jelentkező válságokra és kihívásokra kell felkészülnie, amihez a mostaninál kevésbé töredezett katonai képesség kialakítására van szükség - jelentette ki az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője Lisszabonban az EU-tagországok védelmi minisztereinek informális találkozóját követően pénteken.
2021. május 26. 19:40 | MTI
A fehérorosz politikai foglyok, köztük a hétvégén őrizetbe vett Raman Prataszevics újságíró szabadon bocsátására szólított fel szerdán közös sajtótájékoztatóján Lisszabonban Jens Stoltenberg NATO-főtitkár és António Costa portugál miniszterelnök.
2021. május 25. 21:53 | MTI
Az Egyesült Államokban élő felnőttek 50 százaléka megkapta a koronavírus elleni védettséghez szükséges összes oltást - közölte kedden a Fehér Ház.
2021. május 25. 18:59 | Portfolio
Az Európai Bizottság dolgozik a vakcinalicencek kötelező átadásáról szóló javaslaton, hogy ezzel segítsék a szegényebb országok vakcinaellátását - mondta Mario Draghi olasz miniszterelnök csütörtökön az EU-csúcs után.
2021. május 25. 11:32 | Portfolio
Ma 11:20-kor elkezdődött az operatív törzs napi sajtótájékoztatója. Az esemény során a legfontosabb bejelentés az volt, hogy többet nem lesz napi sajtótájékoztató, hanem legközelebb pénteken beszélnek az illetékesek.
Ezek az alappillérei bármilyen megállapodásnak.
Már nem csak Venezuela a célpont.
Jutalékkal együtt 22,9 millió fontba került.
Döntött a nemzetgazdasági miniszter.
Az új NASA-vezető nagy terveket leplezett le.
A szárnyalás még várat magára.
Meghallgatása volt a miniszternek.
Ha egy kibertámadás miatt leáll egy vízmű, vagy egy erőmű, ott nem működnek a bevált IT-s reflexek.