Banki korlátozást vezettek be a szomszédunkban a görögök miatt
A görög hátterű szerbiai leánybankok tranzakcióira adott ki korlátozó döntést ma a szerb jegybank azért, hogy megakadályozza a Görögország felőli esetleges pénzügyi fertőzést Szerbiára.
A görög hátterű szerbiai leánybankok tranzakcióira adott ki korlátozó döntést ma a szerb jegybank azért, hogy megakadályozza a Görögország felőli esetleges pénzügyi fertőzést Szerbiára.
A magyar kormány nem vár európai válaszra a menekültválság kezelésében, az államnak ugyanis elsőrendű kötelessége a határai megvédése - jelentette ki Orbán Viktor pénteken Pozsonyban a visegrádi négyek kormányfői találkozóján. Az eseményen egyébként a a vezetők egységesen elutasították a menekültkvótákra vonatkozó brüsszeli javaslatot és ezen elutasító álláspont mögé a francia államfő is felsorakozott. Közben újra megszólalt a szerb kormányfő is a kerítés ügyében és azt jelezte: arra fogja Orbán Viktort, hogy ne épüljön meg ez a létesítmény.
Az Európai Bizottság nem vitatja Magyarország ahhoz való jogát, hogy kerítéssel védje a határait, de nem találja szerencsésnek és nem is javasolja az ilyen és ehhez hasonló megoldásokat - közölte csütörtökön a Bizottság menekültpolitikáért felelős szóvivője a BruxInfo beszámolója szerint. Közben Angela Merkel is beszélt a bevándorlás ügyében.
A Magyar Közlöny szerdai számában meg is jelent a kormányhatározat a rendkívüli bevándorlási nyomás kezelése érdekében szükséges egyes intézkedésekről. Ebből kiderül, hogy ideiglenes kerítést tervez a magyar állam. Közben a Népszabadság megtudta, hogy mennyit szán a kerítésépítésre a kormány.
A legnagyobb külföldi hírcsatornák mind kiemelt helyen és vezető anyagban számolnak be a kormány szerdai döntéséről, melynek értelmében 175 kilométer hosszan a magyar-szerb határon 4 méteres kerítés épül az illegális bevándorlás megfékezése érdekében. A nemzetközi kommentárok felidézik a kommunista időszakot, amikor Kelet-Európát fizikai határok választották el a Nyugattól. Az ENSZ Menekültügyi Hivatala már el is ítélte az intézkedést.
Magyarország 4 méter magas kerítést épít 175 kilométer hosszan a magyar-szerb határra a kormány szerdai döntése szerint. Most arra vagyunk kíváncsiak, hogy egyetértesz-e a fizikai határzárral!
Fizikai határzárról döntött a magyar kormány a szerdai ülésén Szijjártó Péter tájékoztatása szerint. Ezek szerint a magyar állam 4 méteres kerítést húz a szerb-magyar határra, 175 kilométer hosszan. Az előkészületeket egy hét alatt kell kivitelezni. Gyors becslések szerint több tízmilliárd forintba kerülhet az építkezés.
Az alacsony infláció és a gazdaság gyenge teljesítménye miatt a szerb központi bank (NBS) 50 bázisponttal csökkentette az alapkamatot hétfőn.
Rövidtávon Délkelet-Európa lehet annak legnagyobb vesztese, ha Görögország kilép az eurózónából - vélekednek a Morgan Stanley elemzői. Szerintük a bankrendszer kitettsége miatt Románia, Bulgária és Szerbia politikusai kezdhetnek elsősorban aggódni, a legrosszabb forgatókönyv pedig teljes gazdasági felfordulással járna.
Csütörtökön kerül a belgrádi parlament elé az a törvény, amely lehetővé teszi, hogy megvalósítsák az utóbbi évtizedek legnagyobb szerbiai projektjét, a Belgrád a vízen néven ismertté vált beruházást. A projekt azonban már most megosztja a szerb közvéleményt.
Szerbiának egyelőre nincs megoldása a frank felértékelődésére, illetve a devizahitelesek megmentésére, a kormány kivár, a Szerbiai Nemzeti Bank (NBS) azt közölte: nem támogatja a svájci frankban eladósodottak problémájának elhamarkodott és gyors megoldását.
A szerb bankok vizsgálják, hogy milyen eszközökkel tudnák enyhíteni a svájci frankban eladósodott ügyfeleik terheit.
Egymilliárd euróról szóló, hároméves készenléti hitelmegállapodást kötött Szerbia a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) csütörtökön.
Nem törvényes fizetőeszköz Szerbiában a Bitcoin nevű digitális valuta, ezért nem engedélyezett az azzal való kereskedés sem - közölte a Szerbiai Nemzeti Bank (NBS) figyelmeztetését pénteken a SEEbiz.eu szerb internetes üzleti portál.
Szerbia Magyarországon tároltatna 200 millió köbméter földgázt - jelentette be a Srbijagas gázvállalat vezetője.
Félezer privatizációra váró, veszteséges vállalatot kínál eladásra péntektől a szerbiai privatizációs ügynökség. A cégek listáját az ügynökség honlapján, a www.priv.rs oldalon tették közzé.
Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszter Magyarország nevében több mint 300 millió forint segélyt ajánlott fel a szerbiai és a bosznia-hercegovinai árvízkárok mentesítésére egy brüsszeli konferencián - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium szerdán.
Súlyos megszorítások elé néz Szerbia, mert a költségvetési folyamatai egyelőre nem fenntarthatóak. Az ország pénzügyminisztere ehhez pedig a Nemzetközi Valutaalap segítségét szeretné kérni - noha leszögezi, egyelőre nem fenyegeti csőd az országát.
A májusi árvíz mintegy másfél milliárd eurós kárt okozott Szerbiában - jelentette be hétfőn Belgrádban Zorana Mihajlovic miniszterelnök-helyettes, miután a kormány elfogadta az erről szóló jelentést.
Bosznia-Hercegovinában tárgyal Simor András, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) szakpolitikáért felelős alelnöke a rendkívüli árvízkárok enyhítésének lehetőségeiről - közölte csütörtökön Londonban a bank.
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
Ez a válasz a korábbi csapásra.
Távozik a guru a Berkshire Hathaway éléről.
Nyitrai Győzővel, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesével beszélgettünk.
A jelenlegi adatok szerint sereghajtók vagyunk az EU-ban.