Bejegyezte a cégbíróság az AutoWallis korábbi akvizícióját
Az AutoWallis bejelentette, hogy a cégbíróság bejegyezte a társaság korábbi akvizícióját.
Az AutoWallis bejelentette, hogy a cégbíróság bejegyezte a társaság korábbi akvizícióját.
2023 első hónapjában nem volt hiány bérleti tranzakciókból a hazai piacon. Sokan meghosszabbították korábbi szerződésüket, de több új megállapodás is született. Szokásunkhoz híven, most a legfontosabb tranzakciókat szedtük össze.
Lengyelország titokban MiG-29-es vadászgépeket szállított Ukrajnának – állítja kormányzati forrásokra hivatkozva a lengyel Dziennik hírlap.
Csökkenő tranzakciószámokról és lassuló lakáspiacról beszélnek az utóbbi időben az értékesítők, ami a lakások értékesítési idejére is kihat. Ezúttal az Otthon Centrum adott ki részletes számokat arról, hogy az egyes lakástípusoknál mennyivel nőtt egy negyedév alatt az átlagos értékesítési idő.
Bár már sokan számítanak akár árcsökkenésre is a honi lakáspiacon, a fővárosi újépítésű ingatlanok tekintetében aligha jellemzi ez a jövőt. Az OTP legfrissebb Budapesti Újlakás Értéktérképe ugyan jelentős visszaesést mutat éves szinten a tavalyi vásárlások számában, ám ez sem állította meg az áremelkedést. Sőt, Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője szerint több tényező is arra utal, hogy e téren továbbra se következik be gyökeres fordulat.
Kínában új funkció jelent meg a digitális jüanhoz fejlesztett tárcaalkalmazáshoz, amely lehetővé tenné a felhasználóknak, hogy offline és kikapcsolt telefonnal is tudjanak fizetni- írja a Finextra.
Korábbi terveivel összhangban az AutoWallis megvásárolta a JóAutók.hu és az Autó-Licit.hu portálokat működtető Net Mobilitás Zrt-t, ezzel az online értékesítés felé nyit a csoport. A lépés jól illeszkedik a magyar tőzsde autós vállalatának korábban meghirdetett stratégiájába, melynek célja, hogy az AutoWallis az évtized végére a közép-kelet-európai régió meghatározó autókereskedelmi és mobilitási szolgáltatójává váljon.
Ahogy nemrég megírtuk, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő honlapjáról kiderítette a K-Monitor, hogy mekkora összeget fizethetett a magyar állam a Mol régi székházáért. Ez alapján a vételár 6,3 milliárd forint volt, melynek kapcsán arra voltunk kíváncsiak, jó árnak számít-e ez a mai irodapiacon.
A ma esti Magyar Közlönyben megjelent rendelet értelmében a 4iG Vodafone-t érintő felvásárlását nemzetgazdasági jelentőségűnek minősíti a kormány.
Korábbi, a teljes őszt vizsgáló összefoglalónkból is kiderült, hogy a bérleti tranzakciók piacára nem volt jellemző az ingatlanpiacon általánosan érzékelhető lassulás. A tél első hónapjában is sok hír érkezett bérleti ügyletekről, most a legfontosabbakat gyűjtöttük össze a havi hr híreink, illetve a kéthavonta közzétett energetikai minősítésekről szóló összefoglalók mellett.
Az Opus a BÉT oldalán tájékoztatta a befektetőket, hogy a vállalat közvetett tulajdonában lévő R-Kord Zrt, valamint az Opus közvetlen tulajdonában lévő Mészáros és Mészáros Zrt. december 29-én tőzsdén kívüli ügylet keretében Opus részvényeket vásároltak.
A Budapesti Értéktőzsde oldalán számolt be a tranzakcióról a társaság.
A Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) az Ernst&Younggal közösen készített legfrissebb jelentése szerint az egyesület befektető tagjai 2022. harmadik negyedévében 31 tranzakció keretében összesen 12,712 milliárd forintot fektettek 31 vállalkozásba. Az átlagos tranzakció mérete 410 millió forintot ért el a harmadik negyedévében, míg tavaly ugyanebben az időszakban ez az összeg csupán 298 millió forint volt. A vizsgált negyedévben 3,420 milliárd forint értékben került sor magyarországi alapokba történő forrásbevonásra – derül ki a HVCA közleményéből.
A Veeva Systems Hungary, a Veeva Systems Inc. magyar leányvállalata elsőként döntött úgy, hogy az ATENOR óbudai irodafejlesztésébe, a RoseVille irodaházba költözteti budapesti és Kelet-európai központját. Az új irodaterületet 2023-ban vehetik át a bérlők.
A havi ingatlanpiaci HR, illetve a kéthavi minősítésekről szóló összefoglalónk mellett a legfontosabb bérleti tranzakciókról is beszámolunk a kereskedelmi ingatlanok piacán. A harmadik negyedévben, illetve ősszel számtalan költözésről számolhatunk be, lássuk, milyen bejelentések voltak november 30-ig.
A Grupa Lotos csoport akvizícióját véglegesítő korrekciós intézkedéseket, valamint a Mol-csoporttal a töltőállomások egy részének átvételéről kötött megállapodást követően az Orlen-csoport piacra lépett Magyarországon. Az Orlen a jövőben összesen 143 hazai töltőállomást vesz át, ebből 79 már most a csoport tulajdonába került, ezek jelenleg Lukoil márkanév alatt üzemelnek. A teljes arculatváltás várhatóan jövő év márciusáig valósul meg, ennek során a töltőállomások az Orlen arculati szabványainak és a vállalatcsoport piros-fehér színű dizájnjának megfelelő külsőt kapnak. A fennmaradó 64 töltőállomás átvételére és átnevezésére 2024 közepéig fokozatosan kerül sor. Eközben az Orlen-csoport Szlovákiában 39 töltőállomást vesz át a Mol-csoporttól, így a vállalat a szomszédos országban összesen 91 töltőállomást fog üzemeltetni 2023-ban. Az Orlen így mindkét piacon a négy legnagyobb szereplő egyikévé válik, olvasható a vonatkozó sajtóközleményben.
Fontos ingatlaneladást vezényelt le a CBRE - derül ki a vállalat LinkedIn oldaláról. Az ügynökség közreműködésével gazdát cserélt egy 4300 négyzetméteres belvárosi parkolóház. A Care Park által üzemeltetett ingatlan összesen 130 autó számára biztosít parkolási lehetőséget Budapest központjában.
A Groupama Gan REIM az SCPI Affinités Pierre képviseletében kötött üzletet a fővárosban, derült ki a Business Immo cikkéből. A Green Court Office megvásárlása jó jel lehet a hazai szereplők számára, a külföldi befektetők látnak potenciált a budapesti piacban.
A CA Immo eladta teljes romániai ingatlanportfolióját a Pavăl Holding számára, amely többek közt az ország legnagyobb barkácsáruházát is birtokolja. Ezzel a tranzakcióval a CA Immo végleg elhagyja a piacot, számolt be a Property Forum.
Viszonylag ritkán jön ki olyan adatsor, amely a különböző jogállású településeket az eladott lakóingatlanok száma szerint hasonlítja össze. Az alábbiakban viszont a KSH számai alapján megnézhetjük, hogy 2015 óta hogyan változott a főváros, a megyei jogú városok, a kisebb városok, vagy a községek adásvételeken belüli részaránya.
Már látszódnak a magyar devizánál a túladottság jelei.
Élőben tudósítunk a Portfolio Hitelezés 2024 konferenciájáról.
Lencsés Tamás tartott előadást a követeléskezelési piac trendjeiről.
Sem az infláció, sem a költségvetés nem megnyugtató.
Tényleg felfelé bukott Szergej Sojgu?
Akár egymillió érintettje is lehet az új pályázatnak, aminek első körben 20 vagy talán 30 ezer nyertese lehet.
Valami felfelé húzza az árakat.