világgazdaság

Milyen befektetések működhetnek, ha valóban stagflációba fordul a világ?

Milyen befektetések működhetnek, ha valóban stagflációba fordul a világ?

Az elmúlt hetekben, jelentős részt egy vártnál kedvezőbb amerikai inflációs adatot követően a részvény piacokon látványos felpattanás következett be. Úgy tűnik, a piac egy igen kedvező gazdasági szcenáriót kezdett árazni, amikor a világgazdaság épp annyira lassul, hogy az infláció már ne aggassza túlságosan a főbb jegybankokat, de a recessziót azért még éppen elkerülje Amerika és a világ.  Ez persze nem egy teljesen elképzelhetetlen szcenárió, de a gazdasági folyamatokból az látszik, hogy továbbra is számottevők a recessziós kockázatok, míg az infláció elleni küzdelem sem ért véget. Ez növeli a turbulens időszakok kockázatát a piacokon az év hátralevő részében. Az alábbi cikknek nem célja, hogy bármiféle befektetési ajánlást fogalmazzon meg. Csupán arra vállalkozunk, hogy áttekintsük, hogy milyen befektetési eszközök voltak kifizetődők a múltbeli gyenge növekedéssel (illetve gazdasági visszaeséssel) és magas inflációval együtt járó időszakokban.

Vége a nyomtatott Világgazdaságnak és a Figyelőnek

Vége a nyomtatott Világgazdaságnak és a Figyelőnek

A Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány irányító vállalata, a Mediaworks vezetői szerdán bejelentették, hogy megszüntetik a Figyelő és a Világgazdaság nyomtatott verzióját, az újságírók az alapítvány több lapjának gazdasági tartalmait állíthatják elő a jövőben - értesült a hvg.hu.

Rossz hírt közölhet az IMF

Rossz hírt közölhet az IMF

Várhatóan tovább csökkenti a világgazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzését a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a jövő hónapban, miután a Világbank és az OECD is mérsékelte a prognózisában szereplő adatokat - mondta  Gerry Rice, az IMF szóvivője csütörtökön.

A Világbank szerint nagyon sötét idők jönnek: 10 évnyi szenvedés várhat a világra

A Világbank szerint nagyon sötét idők jönnek: 10 évnyi szenvedés várhat a világra

A Világbank kedden 1,2 százalékponttal, 2,9%-ra csökkentette a 2022-re vonatkozó globális növekedési előrejelzését, arra figyelmeztetve, hogy Oroszország ukrajnai inváziója súlyosbította a COVID-19 járvány okozta károkat, és számos országot recesszió fenyeget - idézi a szervezetet a Reuters. A Világbank szerint a visszafogott növekedés valószínűleg az egész évtizedben fennmarad a világ nagy részén tapasztalható gyenge beruházások miatt.

Lehetnek a háborúnak nyertesei?

Lehetnek a háborúnak nyertesei?

Az orosz-ukrán háború ennek az évszázadnak az eddigi legborzasztóbb eseménye, veszélyesen közel zajlik hozzánk, és egy, a koronavírus által megtépázott életvitelű, gazdaságú, mentális állapotú földrész legnagyobb részét közvetve vagy közvetlenül sújtja - leginkább természetesen az ukrán polgárokat. Itt csak vesztesek vannak és lesznek. Mégis érdemes áttekinteni, hogy mely országok, politikai és gazdasági szereplők, vagy egyének profitálhatnak ebből a katonai konfliktusból. És itt most nem a dupla pénzért vérengző keleti zsoldosokról, nyerészkedő ember- és fegyvercsempészekről, a háborús menekült nőket kihasználó perverzekről beszélek: ők közönséges bűnözők, minden konfliktus hiénai.

Yellen szerint nem várható recesszió az Egyesült Államokban

Yellen szerint nem várható recesszió az Egyesült Államokban

Az amerikai gazdaság nagyon rugalmasan reagál a sokkhatásokra, az infláció viszont a tetőfokára hághatott, az inflációs nyomást pedig tovább fokozza a háború elhúzódása - mondta az amerikai pénzügyminiszter egy rendezvényen a Reuters tudósítása szerint.

Az OECD kiszámolta, mit jelent a világnak az oroszok háborúja

Az OECD kiszámolta, mit jelent a világnak az oroszok háborúja

A világgazdasági növekedés a korábban vártnál több mint 1 százalékponttal alacsonyabb lehet az idén az oroszok Ukrajnában indított háborúja miatt - áll az OECD friss előrejelzésében. A nemzetközi szervezet (nagy bizonytalanságot hangsúlyozó) prognózisa szerint az inflációt 2,5 százalékponttal dobja meg az orosz agresszió hatása.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.