vádemelés

Újabb fordulat Dél-Koreában: bocsánatot kért az elnök

Újabb fordulat Dél-Koreában: bocsánatot kért az elnök

A dél-koreai elnök bocsánatot kért a hadiállapot bevezetésére tett kísérlete miatt, de nem mondott le tisztségéről. Jun Szogjol szombaton, televíziós beszédében kért elnézést a sokkoló lépésért, miközben pártja egyes tagjai és az ellenzék is lemondását követelik. A parlament várhatóan még a nap folyamán szavaz az elnök elleni vádemelési indítványról - írja a Reuters.

Kórházakból loptak ki 600 millió forintot

Kórházakból loptak ki 600 millió forintot

A Fővárosi Főügyészség összesen 47 vádlottal szemben emelt vádat, akik két budapesti kórházat 332 millió, illetve 250 millió forinttal károsítottak meg úgy, hogy fiktíven alkalmazottak fizetését vették fel - közölte a főügyészség.

Döntött a bíróság: a kukába hajítják a Donald Trump elleni büntetőpereket

Döntött a bíróság: a kukába hajítják a Donald Trump elleni büntetőpereket

Tanya Chutkan szövetségi bíró hétfőn megszüntette a 2020-as elnökválasztási eredmény megmásítása miatt Donald Trump ellen indított büntetőeljárást, miután az ügyészek indítványozták a vádak ejtését - írja a Reuters. A megválasztott elnök elleni szövetségi perek ezzel véget értek, a két állami ügy közül az egyiket határozatlan ideig elnapolták, míg a másik hónapokkal ezelőtt elakadt.

Minden vádat ejthetnek Donald Trump ellen

Minden vádat ejthetnek Donald Trump ellen

Jack Smith különleges ügyész indítványt nyújtott be, hogy ejtsék az összes szövetségi vádat Donald Trump volt elnök ellen. A vádak többek között a titkos dokumentumok kezelésével és a 2020-as elnökválasztás eredményének megváltoztatására tett kísérletekkel voltak kapcsolatosak - írta meg a Cnbc.

Vörös vonal átlépve? Le Pen megvonhatja a támogatást a kormánytól, miközben elítélhetik

Vörös vonal átlépve? Le Pen megvonhatja a támogatást a kormánytól, miközben elítélhetik

Marine Le Pen szerint a francia ügyészség politikai indíttatásból próbálja ellehetetleníteni, hogy 2027-ben ismét indulhasson az elnökválasztáson. Az ellenzéki vezető egy szerdai interjúban „politikailag motivált halálos ítéletnek” nevezte az ellene hozott vádemelési javaslatokat. Közben azzal fenyegetett, hogy megbuktatja a Michel Barnier vezette francia kormányt.

Úgy néz ki, megússza Donald Trump a börtönt

Úgy néz ki, megússza Donald Trump a börtönt

A manhattani kerületi ügyészség beleegyezett Donald Trump hallgatási pénzekkel kapcsolatos ügyének elhalasztásába, így Trump valószínűleg nem kerül elítélésre 2029-ig - írta meg a CNN.

Lecsapott a NAV, talán még maguk sem hitték el, mekkorát fogtak

Lecsapott a NAV, talán még maguk sem hitték el, mekkorát fogtak

Rekordmennyiségű, több mint egymilliárd forint értékű adózatlan vágott dohányt találtak a pénzügyőrök Zalában egy román kamion rakterében - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának sajtóreferense csütörtökön az MTI-t.

Pszichológiai terror miatt előállítottak három embert Párizsban

Pszichológiai terror miatt előállítottak három embert Párizsban

Három személyt, egy bolgár, egy német és egy ukrán állampolgárságú személyt hétfőn előállítottak, majd kiengedték az őrizetből, miután a gyanú szerint ők helyeztek el öt koporsót a párizsi Eiffel-torony lábánál. A koporsókat egy francia zászlóval fedték le, amelyen az „Ukrajna francia katonái” felirat szerepelt. Az incidens indítéka nem világos, Franciaországban pedig jelenleg a legmagasabb terrorkészültségi fokozatot léptették érvénybe a nyári olimpiai játékok előtt, amelyeket július 26. és augusztus 11. között rendeznek Párizsban – írja az NBC News.

Súlyos korrupciós ügy bukott ki két minisztériumból, magas rangú kormánytisztviselőket vádolnak

Súlyos korrupciós ügy bukott ki két minisztériumból, magas rangú kormánytisztviselőket vádolnak

Még 2022-ben a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) ötvennégy fő ellen emelt vádat egy a Pénzügyminisztériumot és a Miniszterelnökséget is érintő vesztegetési botrányban. Az ügy 2022 áprilisában robbant ki, amikor 150 ügyész és rendőr több tucat helyszínen csapott le elsősorban minisztériumi tisztviselőkre. A vádak szerint a kormánytisztviselők kenőpénzért cserébe főként vissza nem térítendő európai uniós támogatások elnyerésében működtek közre – számolt be a 24.hu.

Az oroszoknak kémkedhetett egy német katona

Az oroszoknak kémkedhetett egy német katona

Oroszország számára történő kémkedés miatt emeltek vádat Németországban egy katona ellen - közölte kedden a karlsruhei székhelyű német szövetségi ügyészség.

Nem engedett a bíróság Trumpnak, nem ússza meg az eljárást

Nem engedett a bíróság Trumpnak, nem ússza meg az eljárást

Egy manhattani tárgyalóteremben csütörtökön Juan Merchan bíró elutasította Donald Trump volt elnök azon kérelmét, hogy ejtsék az ellene felhozott 34 vádpontot, és úgy döntött, hogy a tárgyalás a tervezett időpontban, március 25-én folytatódik. Trumpot azzal vádolják, hogy üzleti beszámolókat hamisított, hogy elrejtse a Stormy Daniels felnőttfilm-sztárnak a 2016-os elnökválasztás idején kifizetett hallgatási pénzeket. Ez az ügy az első vádemelés egy volt elnök ellen, és ez a kezdete annak a négy büntetőügynek, amellyel Trump jelenleg szembenéz.

Tényleg nyakunkon az újabb Trump-ciklus?

Tényleg nyakunkon az újabb Trump-ciklus?

Már meghallgatható a Portfolio Checklist hétfői adása, amelyben egy témát jártunk körbe részletesebben: azt, hogy az eddigi amerikai előválasztási eredményből – amely Ron De Santis visszalépését hozta Donald Trump javára – milyen következtetéseket vonhatunk le a későbbi választásra nézve? Egyáltalán miben lehet más Trump második ciklusa, ha bizalmat kap a választóktól? Vendégünk volt Csizmazia Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos munkatársa.

Háborús bűnök miatt lépett négy orosz állampolgárral szemben az USA

Háborús bűnök miatt lépett négy orosz állampolgárral szemben az USA

Az amerikai igazságügyi minisztérium háborús bűnökkel vádol négy orosz férfit, köztük két parancsnokot, amiért állítólag részt vettek egy amerikai megkínzásában az ukrajnai invázió során. Ez az első vádemelés az orosz fegyveres erők tagjai ellen az Ukrajna elleni háború során elkövetett atrocitásokkal kapcsolatban – írta meg az AP News.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Vészharang kondul: elképesztő számok mutatják a magyar gazdaság mélyrepülését
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.