vásárlás

Kiderült, mennyivel fizetünk többet a boltokban a drágulás miatt

Kiderült, mennyivel fizetünk többet a boltokban a drágulás miatt

Bár még csak október második hetét írjuk, de már egyre több üzlet kínálatában jelennek meg a jellegzetes karácsonyi termékek. A nagyobb ünnepi rohamnak egyelőre még nincs itt az ideje, azonban a vásárlások mennyisége már szeptemberben is szépet nőtt, a boltos világ már a járvány előtti szint felett táncikál - legalábbis a folyó áras bevétel alapján. Az árak abszolút nekünk estek, így mintegy 600 milliárd forint ment el az első három negyedévben arra, hogy vaskosabb árakat mutattak az árcédulák - derül ki a Blokkk.com tájékoztatásából.

Romlott a lakosság saját pénzügyi helyzetéről alkotott véleménye

Romlott a lakosság saját pénzügyi helyzetéről alkotott véleménye

Az áprilisi nagy ugrás után a nyári hónapokban lassan araszolgatott felefelé a GKI konjunktúraindexe, majd szeptemberre stagnálásra váltott; az üzleti várakozások hónapok óta tartó javulása szeptemberben már csak hibahatáron belüli volt, a fogyasztói várakozások pedig kis mértékben, de harmadik hónapja romlottak - közölte a gazdaságkutató az MTI-vel.

Ki nem találod, melyik korosztály jár a legtöbbet shoppingolni

Ki nem találod, melyik korosztály jár a legtöbbet shoppingolni

Hetente akár többször is eljárnak a magyarok shoppingolni, a megkérdezettek közül pedig leggyakrabban az 50 év feletti férfiak töltik ezzel az idejüket – derül ki az NRC által a WING megbízásából készített reprezentatív kutatásból. Minden vizsgált korcsoport számára a megfizethető kínálat a legfontosabb szempont egy bevásárlóközpont kiválasztása során. A kutatás kitért a legfontosabb üzlettípusok kérdésére is, és a kapott adatok alapján jól látszik, hogy a szupermarketek után a ruházati boltokat jelölték meg a legtöbben, így a vásárlók számára fontos, hogy változatos divatmárkákat kínáljon egy bevásárlóközpont.

Nagy bejelentést tett az IKEA: új átvételi pontot nyitott Magyarországon

Nagy bejelentést tett az IKEA: új átvételi pontot nyitott Magyarországon

Győr, Veszprém és Hajdúdorog után már Szegeden is kézhez vehetik az interneten megrendelt termékeiket az IKEA vásárlói, miután a vállalat újabb átvételi pontot nyit a Csongrád megyei településen. Az érdeklődők április 14-től tudják erre az átvételi pontra kérni rendelésük kézbesítését, az első termékek pedig április 20-tól lesznek átvehetők. Az IKEA célja, hogy termékeik az ország déli régiójában is minél több ember számára elérhetőek legyenek, ezzel folytatva az év elején bejelentett, átvételi pont bővítést.

Milyen élelmiszert keresnek a magyarok az üzletekben?

Milyen élelmiszert keresnek a magyarok az üzletekben?

A Pénzcentrum legújabb felmérésében arra keresi a választ, miért keresik elsősorban a vásárlók a magyar termékeket, milyen elvárásaik vannak a boltokkal szemben, illetve mi motiválhatná őket arra a jövőben, hogy inkább a hazai árukat válasszák.

Februárban nettó aranyvásárlók voltak a világ jegybankjai

A világ jegybankjai nettó aranyvásárlók voltak februárban, miután januárban még nettó eladók. Mindez annak fényében érdekes, hogy a friss MNB-közlés szerint a magyar jegybank az elmúlt hetekben valamikor összesen közel 3 milliárd euróért 63 tonnányi aranyat vásárolt meg. Amint ma reggeli elemzésünkben rámutattunk: világszinten is a legnagyobb aranyvásárlási tranzakciót hajtotta végre az MNB az elmúlt közel két évet tekintve, így várhatóan majd a márciusi globális összesítés is azt mutatja, hogy nettó vevők voltak a jegybankok az aranypiacon.

Tőzsdei céget vásárol az Opus Global

Tőzsdei céget vásárol az Opus Global

Az Opus Global Nyrt. konszolidációs körébe tartozó, közvetett kisebbségi tulajdonában álló Mészáros M1 Nehézgépkezelő Kft. a DM-KER Nyrt. többségi tulajdonának megszerzését célzó, több lépéssorozatból álló vételi ajánlatot tett, ezt a DM-KER Nyrt. többségi tulajdonosai elfogadták - közölték a cégek a tőzsde honlapján kedden.

Vásárlási hullámra készülnek a boltok a hosszú hétvége miatt

Vásárlási hullámra készülnek a boltok a hosszú hétvége miatt

A március 15-i hosszú hétvége miatt vásárlási hullámra számítanak pénteken és szombaton az élelmiszerláncok, amelyekben az átlagoshoz képest nőtt a forgalom, de a tavaly tavaszihoz hasonló nagy felvásárlási roham nem volt az üzletekben az elmúlt napokban.

Több boltot kinyitnának

Több boltot kinyitnának

Több üzlet nyitva tartását kezdeményezték a szakmai szervezetek a tavaszi munkák és az ellátásbiztonság érdekében. Javasolják, hogy a bezárás alól kivételek legyenek például a home office-hoz szükséges híradástechnikai üzletek és az állateledel kereskedések is.

Újra lehet pályázni elektromos kerékpár kedvezményes vásárlására

Újra lehet pályázni elektromos kerékpár kedvezményes vásárlására

Hétfőtől negyedik alkalommal nyílik meg az Innovációs és Technológiai Minisztérium elektromobilitást ösztönző pályázata, amely eddig már több mint 2200 elektromos kerékpár kedvezményes megvásárlását segítette, hozzájárulva ezzel a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervben meghatározott célok eléréséhez - jelentette be Steiner Attila körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár.

Így változtak meg a vásárlói szokások a koronavírus hatására

Így változtak meg a vásárlói szokások a koronavírus hatására

A koronavírus hatására megváltoztak a vásárlói szokások, illetve módosult a fogyasztói kosár összetétele is - állapította meg egy kutatás, amelyet Garai-Fodor Mónika, az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Karának dékánja és Csiszárik-Kocsir Ágnes, a kar kutatási dékánhelyettese végzett.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.