állampapír

2018. február 28. 12:37 | Portfolio

Heteken belül jöhet az új magyar szamurájkötvény

Akár már a jövő hónapban új szamurájkötvényt bocsáthat ki Magyarország a japán piacon - értesült több piaci forrásból a Reuters. A tranzakció részleteiről egyelőre nem sokat tudni, de korábban már utaltak rá, hogy megint a jenalapú papírok felé fordulhatunk.

2018. február 27. 17:00 | Beke Károly

Magyarország volt az utóbbi évek nagy sztorija, és okozhat még meglepetést

Nagy sztori volt a magyar piac az utóbbi években, több területen is komoly előrelépést ért el az ország - mondta a Portfolio-nak adott interjúban Simon Fasdal, a Saxo Bank kötvénypiaci elemzője. Szerinte ez a kedvező tendencia folytatódhat, bár kicsit lassabb lehet a javulás. Akár még az utóbbi időszak történelmi mélypontjánál alacsonyabb magyar hozamot is láthatunk, de hosszabb távon a nemzetközi hozamkörnyezet emelkedésével nekünk is fel kell készülnünk a magasabb hozamokra. Fasdal szerint a legnehezebb helyzetben az EKB van jelenleg, hiszen úgy kellene szigorítania, hogy az euró már most is túl erős.

2018. február 22. 11:45 | Portfolio

Bepótolta legutóbbi elmaradását az ÁKK

A tervezett 30 helyett 39,5 milliárd forint értékben adott el 12 hónapos diszkont kincstárjegyeket az ÁKK csütörtökön, ezzel a két héttel korábbi kevésbé sikeres aukció után megint erős volt a kereslet. Ráadásul a változó kamatozású kötvényekre is volt befektetői igény.

2018. február 20. 11:38 | Portfolio

Már rövidtávra is zsákolja a pénzt Magyarország

Idén először fogadott el a meghirdetettnél nagyobb mennyiséget 3 hónapos kincstárjegyből az ÁKK. A jelek szerint a nulla százalék körüli hozam mellett már nagyobb tételt is hajlandó bezsákolni az adósságkezelő.

2018. február 16. 16:35 | MTI

Hét éve nem zsákolt annyi amerikai állampapírt Kína, mint tavaly

Kína, amely az Egyesült Államok legnagyobb hitelezője, tavaly hét éve legnagyobb ütemben, 126 milliárd dollárral, 1185 milliárd dollárra növelte amerikai állampapír-portfólióját. A változás iránya nem meglepő, hiszen a kínai jegybank devizatartalékai tavaly elkezdtek újra emelkedni, így volt miből fokozni az amerikai kitettséget.

2018. február 16. 14:13 | MTI, Portfolio

Sorozatban harmadik éve csökkent a spanyol adósságráta

A spanyol jegybank ma közölt előzetes adatai szerint tavaly év végén 98,08%-os volt a GDP-arányos adósságráta, ami azt jelenti, hogy a 2014-es 100,4%-os történelmi csúcshoz képest sorozatban már a harmadik egymást követő évben csökkent az adósságráta.

2018. február 15. 11:44 | Portfolio

Emelkednek a hozamok, de így is viszik a magyar kötvényeket

A tervezett 65 helyett 80 milliárd forint értékben adott el kötvényeket csütörtökön az ÁKK, a hozamok pedig mindhárom futamidő esetében emelkedtek, ami nem is meglepő az utóbbi hetek piaci folyamatai után.

2018. február 14. 10:57 | Portfolio

Fontos korlátozás jön a lakossági állampapíroknál

Közel 206 milliárd forintos havi bővüléssel 7145 milliárd forintra emelkedett a lakossági állampapírok teljes állománya januárban. Fontos változás, hogy a januárban indított, kétéves és hosszabb futamidejű állampapír sorozatokat (2MÁP, BMÁP, PMÁP és P€MÁP) már csak magánszemélyek vásárolhatják - írja az ÁKK legfrissebb közleményében.

2018. február 12. 14:06 | Portfolio

Ezt is megértük: nem a lakosság veszi a legtöbb lakossági állampapírt

Összesen több mint 9600 milliárd forint volt tavaly a háztartások kezében lévő értékpapírok állománya, ennek több mint 55%-át az állampapírok adják. Az élénk lakossági kereslet ellenére a lakossági állampapírok tavalyi állománynövekedésének így is csak kevesebb mint feléért felelnek a magyar háztartások.

2018. február 10. 08:32 | Portfolio

Dacoltak a brutális amerikai tőkekivonással a feltörekvő kötvénypiacok

Miközben 25 éve a legnagyobb tőkekivonás zajlott le az amerikai piacokra fókuszáló részvényalapokból a héten, aközben a feltörekvő kötvénypiacokon még minimális tőkebeáramlás zajlott, igaz ez csak a helyi devizás alapok jó teljesítményének köszönhető. Utóbbi egyébként a magyar állampapírpiac számára is megnyugtató fejlemény.

2018. február 08. 11:45 | Portfolio

Nem vették meg a magyar kincstárjegyeket

A tervezett 30 helyett csak 20 milliárd forintnyi 12 hónapos diszkont kincstárjegyet értékesített csütörtökön az ÁKK, emellett 7,5 milliárdnyi változó kamatozású kötvény is elfogyott.

Megint nagyot szakíthat Magyarország egykori megmentője

2018. február 08. 10:10 | Portfolio

Megint nagyot szakíthat Magyarország egykori megmentője

Az utóbbi hetekben intenzív emelkedésnek indultak az amerikai kötvényhozamok, aminek az egyik nagy nyertese Michael Hasenstab, a Franklin Templeton kötvényguruja lehet. Az egykor jelentős magyar kitettséget felhalmozó befektető ugyanis közel két éve arra számított, hogy előbb-utóbb felfelé indulnak majd az amerikai hozamok - írja a Bloomberg.

2018. február 06. 13:45 | Beke Károly

MNB a zivatarban: a kamatok emelkednek, de a forint nem erősödik

A nemzetközi környezet változásának köszönhetően intenzív emelkedésnek indultak a magyar hozamok, a tízéves referenciaérték már 70 bázispontot ugrott az év elejéhez képest. Pedig az MNB épp most venné fel a harcot a hosszú hozamok ellen, de ha ez így folytatódik, akkor kénytelenek lesznek visszakozni, aminek máris látszanak a jelei. Persze az egész bűvészkedés a hosszú hozamok lebeszélésével alapvetően egy másik, ki nem mondott célt szolgál: a forint erősödésének mindenáron történő megakadályozását. Kis túlzással történhet addig bármi a hozamokkal, amíg a forint árfolyamát féken tudja a jegybank tartani. Innen nézve pedig az MNB eddig nem bukta el a háborút, sőt inkább nyerésre áll benne.

2018. február 06. 11:42 | Portfolio

Az aukciót sem érintette a piaci pánik

A tervezett 40 milliárd forintnyi 3 hónapos diszkont kincstárjegyet adott el kedden az ÁKK, a hozam pedig továbbra is nulla százalék.

2018. február 01. 12:54 | MTI, Portfolio

Jelentős volt a hozamemelkedés a mai kötvényaukciókon

Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 61,5 milliárd forintért - meghirdetett mennyiségnél 1,5 milliárd forinttal nagyobb összegben - értékesített 3, 5 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján.

Valakik még az állampapíron is 6,4%-ot keresnek

2018. január 31. 11:04 | Árgyelán Ágnes

Valakik még az állampapíron is 6,4%-ot keresnek

Azzal, hogy a tavalyi éves átlagos infláció 2,4% lett, vannak olyan, inflációhoz kötött lakossági állampapírok, amelyek szép kamatokat fizetnek befektetőiknek. Bár más befektetéseknél ez nem szokatlan, a három éve kibocsátott állampapírok tulajdonosai 6,4%-os kamatnak is örülhetnek majd, miközben a legújabb sorozatok 3,5-3,8%-on forognak. A most befektetőket persze ez már nem vigasztalja, de azért utánajártunk, hogy a még forgalomban lévő prémium állampapírok közül melyek azok, amelyek a kedvező kamatprémium és infláció együttes hatásaként a legtöbbet fizetik jövőre a befektetőknek.

2018. január 30. 09:40 | Portfolio

Itt az 5,4%-os kamatozású babakötvény

Február 1-jétől elérhetővé válik a 2037/S sorozatú Babakötvény, amely 5,4%-os kamatot fizet az első kamatperiódus alatt. A meglévő babakötvények kamata is erre a szintre emelkedik.

Részletes keresés