állampapírpiac

2016. július 28. 10:18 | Huszák Dániel

Megmondjuk, melyik állampapírt érdemes most megvenni

A lakosság kedvencének számító Kamatozó Kincstárjegyek hozama még mindig magas, amellett, hogy a hitelpapír likviditása kedvezőbb, ezért ez rövid távon jobb befektetés, mint a bankbetétek. Jelenleg viszont úgy néz ki, hogy a Bónusz Államkötvények és a Kincstárjegyek hozama is csökkenhet, hosszú távra a Prémium Államkötvény lehet a legjobb megoldás.

2016. július 27. 06:02 | Beke Károly

Szépen megszedte magát, aki Magyarországra fogadott

Több mint öt éve követhetjük nyomon a Franklin Templeton magyar befektetéseinek alakulását, bár az utóbbi időben jelentősen megcsappant a cég kötvényállománya. A második negyedév végére kevesebb mint 50 millió dollár maradt az egykor még 12 milliárd feletti magyar portfólióból, vagyis már nem túlzás kijelenteni, hogy ha nem is végleg, de egy jó időre búcsút inthetünk annak, akit sokan a megmentőnknek tartottak az utóbbi években. Ez a mentőakció egyébként kifejezetten jól jövedelmezett az amerikai alapkezelőnek, számításaink szerint a kockázatos magyar befektetések jócskán az átlag feletti éves hozamot produkálhattak a cégnek, ezzel pedig hozzájárultak az alapjaik kimagasló teljesítményéhez.

2016. július 21. 12:01 | Portfolio

A leghosszabb kötvényekre nincs hatással Matolcsyék újabb lépése

Újabb sikeres aukciót zárt összességében az ÁKK csütörtökön, az adósságkezelő a tervezett 45 milliárd forint helyett 58,5 milliárdért adott el kötvényeket. Ha azonban a részleteket is megvizsgáljuk, akkor az látszik, hogy csak a hároméves papírok aukciója volt igazán sikeres, az ötévesek hozama már alig csökkent, a tízévesből pedig el sem sikerült adni a tervezett mennyiséget.

2016. július 19. 19:33 | Portfolio

Azt hiszed, megőrült a kötvénypiac? Ez csak a kezdet!

Hónapok óta arról beszélnek a befektetők, hogy irreálisan alacsony hozamok alakultak ki a fejlett kötvénypiacokon, azonban a Morgan Stanley szakembere szerint ez csak a kezdet, a jövő év elejére az amerikai tízéves hozam is 1%-ig eshet a jelenlegi 1,6%-ról.

2016. július 19. 13:40 | Portfolio

Innen már csak egy lépés a félszázalékos rövid magyar hozam

Tovább csökkent a három hónapos diszkont kincstárjegy hozama az ÁKK keddi aukcióján, így már csak egy lépés a fél százalékos átlagos jegyzés. Pedig a kereslet nem volt kiemelkedő, azonban a jelek szerint az MNB múlt héten bejelentett lépései a rövid állampapírok felé terelik a befektetőket.

2016. július 14. 11:48 | Portfolio

Máris ráugrottak az állampapírokra Matolcsyék lépése után

Hatalmas siker volt a csütörtöki 12 hónapos kincstárjegy aukció, ami elsősorban az MNB kedden bejelentett újabb lépéseivel függhet össze, könnyen lehet, hogy máris elmozdultak másfelé a bankok. Erre utal, hogy tegnap már érezhetően csökkent az irányadó eszköz volumene.

2016. július 08. 11:10 | Kuti Zsolt, Ligeti Imre

Nem rengette meg Magyarországot a Brexit-sokk

Az Egyesült Királyság EU-ból történő kilépését támogató tábor győzelmével záródó brit referendum összességében meglepte a piaci szereplőket és a szavazás másnapján heves turbulenciát idézett elő a pénzügyi piacokon. A magyar eszközök árfolyamai a közép-kelet európai régióban megfigyelttel összhangban, stabilan alakultak. A forint dollárral szembeni leértékelődését nagyrészt a referenciadevizának számító euro gyengülése magyarázza, az euróval szemben minimálisan gyengült a hazai deviza, és a hét egészét tekintve a zlotynál alacsonyabb volatilitást mutatott. A referendum óta megtartott állampapír-aukciók továbbra is stabil finanszírozási környezetről tanúskodnak, ami a csökkenő hozamok mellett abban érhető tetten, hogy az elsődleges kibocsátások lefedettsége megfelelő, sőt a július 7-i aukció bizonyos lejáratain a korábbinál jóval magasabb volt. A befektetési bankok eszközajánlásai alapján újabb negatív sokkra a Brexit kapcsán nem számítanak a piacon. A hazai pénzpiac turbulenciában mutatott ellenálló-képességét az ország külső sérülékenységének elmúlt években végbement csökkenése nagyban támogatta.

2016. július 07. 12:35 | Portfolio

Rekordot dönt idén az ország leminősítések száma

Idén az első félévben már 15 leminősítést hajtott végre a Fitch Ratings az egyes országok besorolása kapcsán, ami közelíti az eddigi egész éves rekordot jelentő 20 leminősítést, így idén új negatív rekord születhet - hívja fel a figyelmet ma kiadott összefoglalójában a legnagyobb európai hitelminősítő. Ez amiatt is könnyen összejöhet, mivel jelenleg 22 ország hitelbesorolásához tartozik negatív, azaz leminősítést valószínűsítő kilátás.

2016. július 07. 11:51 | Portfolio

Máris kiheverte a magyar kötvénypiac a Brexit hatását

Kifejezetten sikeres kötvényaukción van túl csütörtökön az ÁKK, bebizonyosodott, hogy két hete valóban csak átmeneti volt a kereslet csökkenése a brit népszavazás miatt. Összességében az előzetesen meghirdetett 47 milliárd forinttal szemben 68,5 milliárdnyi állampapírt sikerült eladni, amit még délután megfejelhetnek.

2016. július 07. 05:15 | Beke Károly

200 milliárdunkba került már a lakossági kötvényroham

Az elmúlt öt és fél évben közel 200 milliárd forintjába kerülhetett az államkasszának az, hogy a piaci kincstárjegyek helyett lakossági állampapírban adósodott el - derül ki az Államadósság Kezelő Központtól (ÁKK) kapott statisztikából. A csillapíthatatlan lakossági rohammal 2016-ban még egy mérföldkőhöz érkezhet el az adósságkezelő: először fizethet ki több mint százmilliárd forint kamatot egy év alatt a lakossági kötvények után. Azt eddig is tudtuk, hogy sokkal magasabb kamatot fizet az állam a lakossági kötvények után, most azonban már azt is tudjuk, mennyibe került ez évente. Így pedig könnyebb eldönteni, megéri-e a magasabb lakossági hozam.

2016. július 02. 11:18 | Portfolio

Nem tudnak leállni a kötvényvásárlással a bankok

Májusban további 62,5 milliárd forint értékben vettek állampapírt a kereskedelmi bankok, így újabb csúcsra emelkedett az állományuk - derült ki az MNB friss statisztikájából. Ezzel az év eleje óta már összesen majdnem 900 milliárd forintnyi kötvényt vásároltak a pénzintézetek.

2016. július 01. 14:11 | Beke Károly

Brexit-álló Magyarország: tőlünk már jöhet bármekkora vihar

Hiába borzolja a Brexit a piaci kedélyeket, Magyarország finanszírozása jól áll az idei évre - derül ki az első féléves adatokból. A piaci értékesítésű kötvényekkel időarányosan a tervnek megfelelően áll az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK), a lakosság viszont kellemes meglepetést okozott, ráadásul könnyen lehet, hogy az eredetileg tervezettnél kevesebb forrás is elegendő lesz az állam idei finanszírozására.

2016. július 01. 12:19 | Portfolio

Szakadnak a brit és amerikai kötvényhozamok a BoE jelzésére

A Bank of England vezetőjének azon csütörtök esti jelzésére, hogy júliusi ülésükön monetáris lazításra lehet szükség, pénteken szakadással reagáltak a brit kötvényhozamok, és ez, illetve a bizonytalan globális gazdasági növekedési kilátások négyéves mélypontra küldték 10 éves amerikai államkötvény hozamát is.

2016. június 30. 11:49 | Portfolio

Továbbra is döcög a 12 hónapos aukció

A tervezett 30 milliárd forint értékben tudott eladni 12 hónapos diszkont kincstárjegyet csütörtökön az ÁKK, azonban a kereslet ma is viszonylag alacsony volt. A hozam ugyanakkor tovább tudott csökkenni, így nem okozott gondot az eladás.

2016. június 28. 11:40 | Portfolio

Idén még nem adtunk el ennyi rövid kincstárjegyet

A tervezett 40 helyett 60 milliárd forint értékben adott el 3 hónapos diszkont kincstárjegyet kedden az ÁKK, hasonló többleteladásra tavaly szeptember óta nem volt példa. Ráadásul a hozam kismértékben még tovább tud csökkenni.

2016. június 24. 17:36 | Portfolio

Van, aki máris venné a régiós kötvényeket a Brexit után

Érthető, hogy első reakcióként mindenki az eladás gombot nyomja a Brexit miatti sokk hatására, de érdemes második gondolatként már a vételi pontokat keresni a kelet-közép-európai régió kötvénypiacain - mutat rá péntek délután kiadott gyors helyzetértékelésében a SocGen stratégiai csapata. Egy ezzel párhuzamos anyagukban konkrét lengyel kötvényvásárlási ajánlást is kiadtak.

Részletes keresés