Már évek óta nem volt ilyen magasan az olajár, az Amerikában irányadó WTI típus 2018 októberében volt legutoljára 70 dollár fölött. A mai kereskedésben ugyan csak egy pillanatra érintette ezt a szintet az árfolyam, de jól jelzi, hogy ismét növekszik a globális olaj- és üzemanyagkereslet.
A kriptovaluták árfolyama kevés kivétellel csökken szombaton is. A legnagyobb kapitalizációjú kriptoeszközök árfolyama 1-3%-os mínuszban van, ami elmarad az elmúlt hetekben látott óriási mínuszoktól.
A délutáni órák és tengerentúli makrogazdasági adatok felkavarták az állóvizet a devizapiacokon. Az amerikai dollár éles gyengülésbe kezdett, közben a feltörekvő piaci devizák ezzel párhuzamosan rákapcsoltak. A forint a délutáni órákban a 346-os szint alá került az euróval szemben, vagyis közel a tavaly augusztusban látott szintekhez.
Az MNB Éves jelentésének megjelenését követően az elmúlt időszakban több sajtóorgánum is cikkezett az MNB 2020-as eredményének alakulásával kapcsolatosan. A téma aktualitása és komplexitása miatt érdemes kicsit a színfalak mögé nézni, és megvizsgálni, hogy ténylegesen hogyan keletkezett az MNB kimagasló, 255 milliárd forintos éves eredménye és mire fordította ezt a jegybank.
A csütörtök délelőtti stabilitás után dél körül hirtelen megint erőre kapott a forint és délután ismét új tízhavi csúcsra ment az euróval szemben 345,6 körül. Közben a dollárral szemben is megint 283-nál jár, ami egy kulcsfontosságú szint.
59 millió forintos megrendelést nyert el gázhálózat rekonstrukciós munkára az Opus Global érdekeltségi körébe tartozó Mészáros és Mészáros Kft. a Vabeko Kft.-vel konzorciumban.
Az Erste friss elemzést adott ki a Glosterrel kapcsolatban a tegnapi tőkeemelést követően, amelyben továbbra is vételre ajánlja a társaság részvényeit, és megerősítette a korábban kiadott 4 135 forintos célárat is.
Bár idén számos országban fellendült a kriptobányászat, a rendkívül alacsony közüzemi díjak és a tőkekontroll újbóli megjelenése segít az argentin bányászoknak igen komoly profitokat elérni.
Tovább tombol a kisbefektetői őrület az AMC részvényei körül, tegnap akkora volt az érdeklődés a sztárpapír iránt, hogy az extrém volatilitás miatt többször fel kellett függesztenie a papírokkal való kereskedést a New York-i tőzsdének. Csak tegnap közel duplázott a papír az azelőtti záróértékhez képest, idén eddig 3100 százalékot szárnyalt az árfolyam.
Larry Xiangdong Chen, a kínai online oktatási cég, a GSX Techedu vezérigazgatójának vagyona milliárdokkal zuhant az elmúlt hónapokban, mivel cégének csalás vádjával, csalódást okozó bevételi előrejelzésekkel, az online oktatás pekingi szigorításával, valamint a cégébe fektető hedge fund összeomlásával is meg kellett birkóznia.
Nem csillapodik a kisbefektetői lelkesedés az AMC részvényei iránt, ma többször felfüggesztette a kereskedést a papírokkal a New York-i tőzsde az extrém volatilitás miatt. Csak ma duplázott a papír a tegnapi záróértékhez képest, jelenleg 106 százalékos pluszban áll az árfolyam.
Kedden tízhavi csúcsára ugrott a forint az euróval szemben 346-os szintnél és a szerda délelőtti kisebb gyengülés után délután újra erőre kapott a magyar fizetőeszköz, így kissé még erősebb szintre kapaszkodott, mint tegnap. Közben a török líra új történelmi mélypontra esett ma hajnalban, miután a jelek szerint Erdogan elnöknek elfogyott a türelme és kamatvágást kényszerít ki az új jegybankelnökből is.
Kijöttek a friss tájékoztatók a 3 és 5 éves Prémium Euró Magyar Állampapírok kapcsán. Ami már első ránézésre látszik: csökken a 3 éves papír kamatprémiuma.
Közel három éve nem ment annyira jól a német autóipari vállalatok üzlete, mint most májusban, a kilátásaikat azonban némileg aggályosnak tartják a cégvezetők az Ifo gazdaságkutató intézet szerdán publikált felmérése szerint.
Történelmi mélypontra esett szerda hajnalban a török líra a dollárral szemben, majd onnan kicsit enyhült a nyomás. Az újabb zuhanást az váltotta ki, hogy Erdogan elnök ismét kamatcsökkentést sürgetett, sőt nyíltan beavatkozott a jegybank monetáris politikájába.
A koronavírus-járvány miatt hozott korlátozó intézkedések az idei első negyedéveben még bőven életek, így a kijárási korlátozások és a közösségi távolságtartás tovább hajtotta a vizet a Zoom malmára. A videokonferenciás cég nagyot nőtt árbevétel-, és profitsoron is, az igazi kérdés azonban az, hogy a korlátozások feloldásával hogyan fog teljesíteni a vállalat.
Az amerikai tőzsdék nemzeti ünnep miatt zárva tartottak tegnap, ám ma már újra lehet kereskedni. A kereskedés megkezdését követően pluszban állt a Dow Jones, az S&P 500 és a Nasdaq is. Zárásra azonban stagnálást közelében voltak az indexek. Az ázsiai piacokon vegyes elmozdulások voltak láthatóak, míg Európában többnyire pluszban állnak a tőzsdék. A magyar tőzsde pedig ralizik egyet közben, így a BUX-index 47 ezer pont fölé került, ami új történelmi csúcs, és az OTP árfolyama sem volt még soha ilyen magas.
A Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyását követően lezárult az a többlépcsős folyamat, melynek eredményeként a 4iG közvetett módon 75 százalékos többségi tulajdont szerzett a Hungaro Digitelben, a régió egyik meghatározó műholdas távközlési szolgáltatójában.
Májusban erősen teljesített a magyar tőzsde, és a forgalom mértéke is emelkedett havi összehasonlításban. A BUX-index új történelmi csúcsra került a hónap során, amelyet végül 7,4 százalékos emelkedéssel fejezett be. A nemzetközi tőzsdéken továbbra is kedvező hangulat uralkodott, és külön segítette a hazai börze teljesítményét, hogy az első negyedéves magyar GDP-adat a vártnál is jobb lett. A hazai piac sztárja az OTP és a Masterplast volt. A brókercégek közül a Wood bonyolította a legnagyobb forgalmat, a második helyre a Concorde került, őt pedig az Erste követi.
Szokatlanul intenzív csapkodás alakult ki ma a bankközi forintpiacon, amelynek során 346-347,5 között többször irányt váltott az árfolyam az euróval szemben és délutánra új tízhavi csúcsra ért kissé 346 alatt a magyar fizetőeszköz. Ebben segített neki a ma reggel felfelé módosított első negyedéves (egyébként is meglepően erős) GDP-adat és a kedvező feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index adat is, amelyek erősítik a piacon azokat a várakozásokat, hogy az MNB a hónap során kamatemelési sorozatba kezd. Inkább csak ennek mértéke és ütemezése a kérdéses. Technikai oldalon is vannak tényezők, amelyek a forint erősödését hajtják, hiszen néhány fontosabb szint már letört és a dollárral szembeni árfolyam éppen most ostromolja a 13 éves emelkedő trendvonalat 283-nál, ami ha szintén letörik, akkor további hullámszerű, akár jelentős erősödés is jöhet. A tegnapi amerikai munkaszüneti nap után ma már amerikai befektetők is újra vannak a piacon.