Alkony és pirkadat

Ne tagadjuk, jó okunk van a rémületre. Inkább áldozatoknak, mintsem az események formálóinak érezzük magunkat. A félelemnek és a bizonytalanságnak azonban van egy évezredek óta bevált ellenszere. Mesélni kell! Az ember ugyanis narratívákban fogja fel a világot. Szükségünk van történetekre, melyek értelmet adnak a körülöttünk zajló kaotikus eseményeknek. Korábbi események belénk vésődött mintázatai alapján dönthetünk bizalomról vagy kárhoztatásról. Történeteink kötik össze tetteinket azok következményeivel.

Vegyük példaként az ipari forradalom fejleményeit! Az a vonat, amelyre most - egyre kevesebb eséllyel - fel szeretnénk kapaszkodni, 1700 körül indult el előbb Hollandiából, majd Angliából, és néhány emberöltő alatt átformálta Észak- és Nyugat-Európát, Észak-Amerikát, és mára szinte az egész világot. Az évezredek óta stagnáló termelékenység a 19. század közepe óta emberöltőnként megkétszereződik a fejlett országokban. Az ipari forradalom nem csupán a termelés, a technológia, hanem az életminőség és a tömegkultúra forradalma is volt. A mai fogalmaink szerint rendkívül nehéznek ítélt élet- és munkakörülmények ellenére jelentősen csökkent a gyermekhalálozás, és nőtt a várható élettartam. A változás egészséges ivóvizet, zárt csatornákat és emésztőrendszereket, a járványok és betegségek visszaszorulását, a tanulási lehetőségek folyamatos bővülését is jelentette. A növekvő bérek lehetővé tették, hogy egészségesebben táplálkozzunk, kevésbé zsúfolt és jobban fűtött lakásokban éljünk, igényesebben öltözködjünk és színvonalasabb orvosi ellátásban részesüljünk. Az élet minőségét befolyásoló változások jelentős része nem is a termelésben, hanem a háztartásokban ment végbe. Az új technológiák és innovációk átformálták a mindennapokban felhasznált tárgyakat, a főzést, a mosást, a gyermekek, az öregek és a betegek ellátását, a szabadidő felhasználását.

"Elmúlt4év" A Portfolio.hu az "Elmúlt4év" sorozatának keretében üzletembereket, egyetemi oktatókat, piaci elemzőket, gazdasági szereplőket kért fel, hogy mondják el, milyennek látták a mögöttünk hagyott kormányzati ciklus négy évét, illetve értékeljék a kilátásainkat. Mindezt műfaji megkötöttség és szorosabb témamegjelölés nélkül. Az írások ezen az oldalon olvashatók.

Mértékadó közgazdászok az elmúlt évtizedekben hol a természeti erőforrásokat, hol a lakosság iskolázottságát, hol a gazdaságpolitika minőségét tekintették meghatározó tényezőnek az elmaradottság és a szegénység elleni küzdelemben. Tőlük eltérően én azoknak a kutatóknak az érvelését fogadom el, akik szerint az új ismeretek révén megszületett új termékeknek, formáknak és alkalmazásoknak az emberi történelemben példa nélküli áradását elsősorban nem a felhasznált munka mennyiségének vagy intenzitásának megnövekedése, nem is a bérmunkások fokozott sanyargatása vagy a gyarmatok kirablása, nem a befektetett tőke bősége, és még csak nem is a tudományos forradalom során megszülető briliáns opusok sora indította el. Az ipari forradalmat a társadalomban néhány emberöltő alatt kialakuló, az innovációk megszületését segítő - Deirdre McCloskey szavaival: "a polgári méltóságot és szabadságot megteremtő" - közmegegyezés tette lehetővé. A tudományos forradalom során létrehozott elméleti tudás kétségtelenül ennek a változásnak az egyik előfeltétele volt. A kaput mégsem az elméleti tudomány fejlődése, hanem a mindennapi életet befolyásoló értékek gyökeres és nagyon gyors átrendeződése nyitotta ki az új világ előtt. Néhány évtized alatt az érintett országokban gyökeresen megváltozott a közvélekedés a kereskedésről, az ipari munkáról, a pénzről, a haszonról, az üzletelésről. Az üzletember, a kalmár, akit korábban közmegvetés övezett s a korrupció szimbóluma volt, a 19. század végére, Angliában és Skóciában a tisztesség és megbízhatóság jelképe lett.

Mivel magyarázható az emberek gondolkodásának ilyen gyors átalakulása? A tradíciók és az értékek folytonossága ellenére a társadalomra jellemző gondolkodásmód és a közbeszéd sokkal képlékenyebb és befolyásolhatóbb, mint az anyagi világ vagy az iskola által közvetített tudás. Az érzelmekben, hangulatokban, a megbecsülésben és a kiközösítésben bekövetkező változások sokkal gyorsabban mehetnek végbe, mint a tudás és a tőke akkumulációja. Néhány év, sokszor néhány hónap elég arra, hogy megváltozzon a társadalom attitűdje. A folyamat sokkal inkább a divat hullámának terjedéséhez hasonlítható. Sokszor a szó szoros értelmében össze is kötődött vele. Az első ipari forradalom például nem csupán a gőzgépet, a viszonylag olcsó és sokféle módon felhasználható energia forrásának feltalálását és széles körű alkalmazását jelentette. A fejlődést nem csupán új bányák, új kikötők, csatornák és vasútvonalak jelezték. Megváltozott az emberek ruházkodása, a lakások belseje, gyökeresen átalakult a népesség jelentős részének fogyasztási kultúrája. Az ipari forradalom egyik bölcsője, a birminghami Soho gyártelep a 18. század második felében nem csupán Watt-féle gőzgépekkel látta el a világot, hanem egyik központja lett a számában is gyorsan gyarapodó középosztály lakásait praktikus és esztétikai célokból elárasztó, fémből, fából, kerámiából és bőrből készült kütyük (Birmingham Toys) gyártásának.

Az innovációk elterjedtek a zenében, az irodalomban, az újságírásban, az építészetben és az iparművészetben, a hétköznapokban és az ünnepekben. Áradásuk lényege nem a küzdelem, nem a szakadatlan harc, hanem a társadalom egészében feléledő kíváncsiság, felfedezőkedv, tenni akarás, késztetés a kísérletezésre, a bütykölésre, a dolgok megjavítására és átalakítására. A változás igazán fontos jellemzője nem a szén és nem a vas termelésének növekedése, hanem az, hogy felértékelődött az innovációra való képesség méltósága, társadalmi elismertsége, csökkent a címekkel és rangokkal járó előjogokkal és a járadékvadászattal szembeni tolerancia.

A dolgoknak ilyetén természete ad magyarázatot arra, miként lehet néhány év alatt döntő változásokat elérni egy-egy ország innovációs képességében, növekedési potenciáljában. Az emberek közötti interakciókra nagyon is jellemző a hatások és a következmények visszacsatolódása és nemlinearitása, a kibontakozást sokszor pánik vagy eufória terjedése kíséri. Ma már közel sem ismeretlen terep ez a közgazdász kutatók számára. Az evolúciós és hálózati gazdaságtan eredményei számtalan példával igazolják, a társadalom gazdagsága elsősorban attól függ, hogy a kompetenciák egymásra épülő alkalmazása milyen sűrű szövedékké alakul. Az egymáshoz kapcsolódó gazdasági tevékenységek változatossága önmaga is erős motorja a gazdaság növekedésének.

Azt gondolnánk, hogy az átértékelődés nyomán felhalmozódó szellemi és morális tőke már természeténél fogva is maradandó vagyona a társadalomnak. Sajnos, ez nem így van. Az átértékelődés során létrejövő társadalmi közmegegyezést folyamatosan meg kell újítani, és tudatosan kell azon dolgozni, hogy a kibontakozó pozitív folyamatok meg ne rekedjenek, vissza ne forduljanak. Nem csupán a család és az iskola, hanem a mindennapi érintkezésben használt, a médiában elhangzó szavak, szimbólumok és gesztusok is komoly szerepet játszhatnak mind az építésben, mind a rombolásban.

Angliában 1834-ben a Westminster-apátságban emlékművet emeltek James Wattnak. A szobor felállítását széles körű adománygyűjtés előzte meg, amely maga is hozzájárult az új technológiába vetett bizalom megerősödéséhez. A bizalmat pedig, mint az angol pázsitot, művelni kell, akár évszázadokon keresztül. A Bank of England 2011-ben hozta forgalomba az új ötvenfontos bankjegyet. Ezen két személy látható. Az egyik James Watt, a gőzgép tökéletesítője, a másik Matthew Boulton, Watt üzlettársa, aki vállalkozói tudásával, kapcsolatrendszerével, vállalatszervezési tudásával elérte, hogy a gőzgép néhány év alatt az angol textilipar meghatározó energiaforrása lett. Mervyn King a Bank of England kormányzója sajtóközleményében így indokolta a két személy együttes szerepeltetését: "Boulton és Watt gőzgépei és egyéb innovációi meghatározó tényezői a nemzet ipari forradalmának. A feltaláló és a vállalkozó együttműködése éppen azt a kereskedelmi sikert teremtette meg, amelyre a gazdasági egyensúly megteremtése érdekében országunknak szüksége van a következő években."

A rossz hír az, hogy nem csupán a felvilágosodásnak, az innovációs hálózatok megerősödésének lehetnek jellegzetes időszakai. A társadalomban mindig vannak, akik "fogékonyak" az innovációs energiákat kioltó megoldásokra. Ideje van a pirkadatnak, de ideje lehet a sötétedésnek is. Amikor a polgári méltóság és a szabadság elveszti értékét a közmegegyezésben, amikor elveszítjük a hitünket abban, hogy saját sorsunk irányítói vagyunk, hogy nekünk magunknak kell kikísérleteznünk, megvalósítanunk és eladnunk ötleteinket. Nem másoknak, hanem nekünk áll szabadságunkban vállalkozni és véghezvinni álmainkat. Nem csupán a pénzügyi rendszerek, a bankközi kapcsolatok hálója lehet sérülékeny. Minél sűrűbb körülöttünk a kapcsolatok, az eszmék és a hitek hálózata, annál sérülékenyebb a helyi és országos társadalmi terek finom ökológiai rendszere. A gyűlölet, a kétségbeesés és a reménytelenség gyorsan megfertőzheti az emberi kapcsolatokat.

A jó hír az, hogy a társadalmak, akárcsak más ökológiai rendszerek, többnyire képesek elkerülni az összeomlást. Az emberi társadalom az általunk ismert világ legbonyolultabb és legsikeresebb adaptív rendszere. A szűkebb és tágabb közösségek, hasonlóan más komplex rendszerekhez, képesek az alkalmazkodásra és az újrakezdésre. Az elsötétedés után újra és újra ideje lehet a felvilágosodásnak, a kooperációnak, a megbízhatóságnak, a korrupció zsigeri elutasításának, a polgári méltóságnak és szabadságnak. Mindazonáltal, elmerengve a múlt eseményein, nem árt meghallgatni Sören Kierkegaard figyelmeztetését: "Életünket csak visszatekintve tudjuk megérteni, de élni csak előrefelé lehet!"

NÉVJEGY Fazekas Károly (1951) közgazdász. 1975-ben végezte el a budapesti Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemet. Egyetemi évei alatt tagja volt a Közgazdaságtudományi Egyetem Rajk László szakkollégiumának. Kandidátusi fokozatát 1989-ben védte meg a Magyar Tudományos Akadémián. 1975-ben lépett be az MTA Közgazdaságtudományi Intézetébe. 2005 és 2012 között az intézet igazgatója, 2012 óta az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont főigazgatója. 2007 és 2009 között elnöke az Oktatás és Gyermekesély Kerekasztalnak. 2006 óta elnöke az MTA Munkatudományi Bizottságának, tagja a Magyar Közgazdasági Társaság elnökségének, egyetemi magántanár a Budapesti Corvinus Egyetemen.

• Címkék:
• makrogazdaság,
• vélemény