Magyarország esetében a felzárkózási folyamat még távolról sem fejeződött be. Ennek ellenére, azt figyelhettük meg, hogy egyszerre estek vissza a beruházások, és a fogyasztás visszaesése miatt az import is. Folyamatosan növekvő külkereskedelmi mérlegtöbblet alakult ki és ez tőkeexporttal járt együtt. A növekedési ütem jelentős visszaesését az export alakulása fékezte, azaz csökkentette a visszaesés mértékét a belföldi felhasználás visszaeséséhez képest. Magyarország tehát egy olyan gazdaság jellemzőit mutatja, amelyben részben a belföldi felhasználás visszaesése miatt a felzárkózási folyamat is megakadt. Ha az exportkapacitások nem újulnak meg, akkor az exportáló vállalatok nem lesznek képesek megszerzett piaci pozícióikat megtartani, kiszorulnak. Mindezek következtében nem csak a fejlett országokhoz való felzárkózás fordul vissza és vált leszakadásba, hanem a velünk egyszerre indult felzárkózó országokhoz képest is leszakadunk.
Összegzés
Magyarország európai összehasonlításban kimagasló exporttöbbleteket ért el az elmúlt években. Ezt azonban hosszú éveken át tartó áru- és szolgáltatásforgalmi deficitek előzték meg, melyek hozzájárultak az ország nettó külső adósságának fenntarthatatlan emelkedéséhez. A közelmúlt növekvő külkereskedelmi többletét tőkekiáramlás, ezáltal az ország jövedelméhez mérten túlzottá vált adósságszint jelentős mérséklődése kísérte. Az exporttöbblet, a tőke kiáramlása, valamint a bruttó/nettó külső adósságcsökkenés lényegében ugyanazokat a folyamatokat jeleníti meg eltérő nézőpontokból. Ezért csekély értelme van e folyamatok olyan beállításának, amely szerint az exporttöbblet és az adósságcsökkenés örvendetes, ellenben a tőkekiáramlás sajnálatos, sőt káros fejlemény.
A külkereskedelmi többlet emelkedését a hazai export számottevő nemzetközi térvesztése és az import világkereskedelmi részesedésének ennél is jelentősebb csökkenése kísérte. Belföldi oldalról döntően a beruházások visszaesése járult hozzá a nettó export javulásához, illetve - az adósságcsökkenést közvetlenül érintő - nettó finanszírozási képesség emelkedéséhez, jóllehet az előbbiben a fogyasztás visszaesésének, az utóbbiban pedig a megtakarítások emelkedésének is volt szerepe. Az alkalmazkodás túlnyomó része a magánszektorban történt, ahol 2008 és 2012 között a GDP arányában a felhalmozás 6,5 százalékponttal csökkent, a megtakarítás-beruházás egyenleg pedig mintegy 8,5-11,5 százalékponttal javult. Ehhez képest a kormányzati szektorban csekély volt a kiigazítás, ám Magyarországot az különbözteti meg a többi visegrádi országtól, hogy a kormányzati egyenleg - a "jó időkben" felhalmozott adósságtömeg folytán - nem tompíthatta, hanem inkább fokozta a magánszektorból kiinduló, növekedés-visszahúzó hatásokat.
A külkereskedelmi többletek nyomán a külföldi adósság összege és annak a GDP-hez viszonyított aránya egyaránt számottevően mérséklődött az elmúlt években. Ez a magánszektorban bekövetkezett adósságleépülésnek volt a következménye, ami önmagában véve kedvező, de visszafogja a gazdaság növekedését - Magyarországon éppúgy, mint más olyan országokban, amelyekben a magánszektor túlságosan optimista jövedelmi prognózisok alapján vett fel hiteleket.
Nálunk azonban a belföldi felhasználás bővülését nem csupán a magánszektorban tapasztalt - államilag is inspirált - adósságleépülés, hanem a kormány gazdaságpolitikája és annak stílusa is fékezte. Az egykulcsos adó a fogyasztást, a nem-termelőnek vélt (szolgáltató, pénzügyi közvetítői) tevékenységeket sújtó különadók rendszere pedig a beruházásokat fékezte, csakúgy, mint a gazdaság intézményi-befektetői környezetének az elmúlt években tapasztalt határozott romlása, amelyre valamennyi nemzetközi felmérés felhívta a figyelmet. Ezek a tényezők is hozzájárultak ahhoz, hogy 2013-ban Európai összehasonlításban kivitelesen alacsonyra süllyedt a belföldi felhasználás részesedése a GDP-ben. E kevéssé biztató fejleményeknek csupán tükröződése a szokatlanul magas külkereskedelmi többlet, illetve export- és importhányad.
Ilyen meghatározottság mellett, amelyben a belföldi felhasználás részesedése a GDP-ben rendkívül alacsonnyá vált, a külkereskedelemé pedig erősen megemelkedett, a gazdasági növekedés döntő módon függ attól, hogy a hazai felhasználás bővülése nyomán hogyan változik a külkereskedelmi egyenleg. Kritikus kérdéssé válik, hogy a belföldi felhasználás többletéből eredő keresleti többlet mennyiben képes ellensúlyozni a külkereskedelmi aktívum mérséklődéséből származó kereslet-csökkenést. A magyar kormánytól eltérően, szerintünk nincs ok arra számítani, hogy a belföldi felhasználás tartós bővülését - ha bekövetkezik - éppúgy kísérni fogja a mára kialakult exporttöbblet további emelkedése, vagy akár fennmaradása, ahogyan a belföldi felhasználás csökkenését kísérte. Éppen ellenkezőleg, arra indokolt felkészülni, hogy a belföldi felhasználás növekedéséhez az importkereslet növekedése (a nettó export csökkenése) társul majd, ami azt jelenti, hogy nem számíthatunk hirtelen meglóduló növekedésre. A nettó export csökkenéséből fakadó visszahúzó hatás mértéke az export és az import növekedési üteme közötti rés alakulásától függ, ami viszont a külső kereslet alakulásán, valamint a belföldi termelés, illetve felhasználás bővülésének szerkezetén múlik. Úgy látjuk, hogy ettől a hatástól eltekintenek azok a hazai és nemzetközi előrejelzések, amelyek az elkövetkező évekre 2%-nál számottevően magasabb, tartós gazdasági növekedést vetítenek előre.
NÉVJEGY Halpern László a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem elvégzése után 1974-ben került a Közgazdaságtudományi Intézetbe, melynek igazgatója. Rendszeresen publikál az árfolyamelmélet, a közép-kelet-európai árfolyampolitika, a makroökonómiai stabilizációs elmélet és gazdaságpolitika, a vállalati viselkedés és a külkereskedelem témakörökben. Tanított a Lille-i Egyetemen, a párizsi Sorbonne Egyetemen, a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen, a Rajk László Szakkollégiumban, a Széchenyi István Szakkollégiumban, a Láthatatlan Kollégiumban és az Erasmus Kollégiumban. Jelenleg a Közép-európai Egyetemen tanít. A londoni Centre for Economic Policy Research tudományos munkatársa, az Eltecon tanácsadó testületének és a European Trade Study Group tudományos bizottságának tagja. 2013-ban az MNB Popovics-díját kapta meg. Oblath Gábor az MTA KRTK Közgazdaságtudományi Intézetének és az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszékének tudományos főmunkatársa. 1975-ben szerzett közgazdász diplomát, 1995-ben kandidátusi fokozatot. 1975-től a Konjunktúra- és Piackutató Intézet (1987-től: Kopint-Datorg) munkatársa, majd kutatási igazgatója; 2000 és 2002 között a Kopint-Datorg IT elnöke. Vendégkutató volt a Helsinki School of Economics-on, a Brookings Institution-ban és a Finn Nemzeti Bankban; dolgozott az ENSZ EGB elemzési részlegénél, oktatott a CEU Közgazdasági Tanszékén. 2001 és 2008 között az MNB Monetáris Tanácsának, 2009- 2010-ben a Költségvetési Tanácsnak a tagja. Fő kutatási területei: makrogazdasági politika, gazdasági felzárkózás, külgazdasági versenyképesség, a makrogazdasági statisztikák módszertani kérdései. Az MTA Közgazdaságtudományi Bizottságának és az MTA Közgyűlésének választott, nem akadémikus tagja. Szakmai eredményeit Káldor-díjjal és Fényes Elek díjjal ismerték el.
