A gazdasági stagnálás "színe" és fonákja

Halpern László

Oblath Gábor, közgazdász

2014. március 28. 06:05

Itt állítsd be, hogy a Portfolio az elsők között legyen a Google híreiben

Magyarország európai összehasonlításban kiemelkedő exporttöbblete, s az ország ebből is következő jelentős nettó külföldi hitelnyújtása voltaképpen tükörképe a fizetési mérleg pénzügyi mérlegében regisztrált jókora hiánynak és a magánszektor, illetve az ország mérséklődő külső eladósodásának. E folyamatok hátterében a gazdaság lehangoló jövedelmi, fogyasztási és beruházási folyamatai állnak. Ezért indokolatlan egyfelől sikerként ünnepelni az exporttöbbletet, másfelől sajnálkozni a tőke kiáramlásán és az alacsony beruházási rátán. Beruházási fordulat nélkül sem az exportnövekedés fennmaradására, sem a gazdaság megélénkülésére nem lehet számítani, ám a beruházások remélhető emelkedése az import növekedésével jár, leapaszthatja az exporttöbbletet, ami viszont átmenetileg visszafogja a gazdasági növekedést.

Írásunk egy hamarosan megjelenő, részletes elemzés főbb megállapításait foglalja össze.

1 2 3 ›

Felzárkózás és eladósodás - elakadás és adósság-leépülés .

Az MNB becslése szerint 2013 első kilenc hónapjában Magyarország nettó külföldi hitelnyújtása - a nettó pénzügyi vagyon emelkedését befolyásoló tranzakciók egyenlege - a GDP 6-7%-a körül alakult. Mivel Magyarországon az állami és magánszektor kötelezettségei mintegy kétszeresen meghaladják követeléseinek nagyságát, a nettó pénzügyi vagyon emelkedése csak a nettó kötelezettség-állomány csökkenését jelentheti. Ez mindenképpen tőkekiáramlással jár. A külföldi kötelezettség-állomány elmúlt években tapasztalt leépülését, a tőke kiáramlását, az európai összehasonlításban jelentős GDP-arányos nettó külföldi hitelnyújtást és exporttöbbletet, a belföldi megtakarítás és felhalmozás egyenlegének számottevő növekedését, végül pedig a gazdaság stagnálását és a belföldi felhasználás, különösen a beruházások súlyos visszaesését makrogazdasági mérlegösszefüggések kötik össze egymással. A 2000-es évek elejétől 2008-ig tartó időszakra az állami és a magánszektor jövedelemarányos adósságának túlzott felhalmozódása nyomta rá a bélyegét, 2009 óta viszont a magánszektor eladósodásának erőteljes csökkenése vált meghatározóvá.

A 2009. évi válságot követő, az ország fejlettségéhez viszonyítva magas adósság kényszerű leépülése fékezi a gazdasági növekedést. A kormány gazdaságpolitikája, amely leginkább a tartósnak szánt költségvetési lépésekben testesül meg - az egykulcsos adó, a magánnyugdíj-pénztárak államosítása, a szolgáltató szektorokra kivetett, immár permanensnek tekintett különadók, illetve a pénzügyi szektort specifikusan terhelő elvonások - a gazdasági növekedés ellen hatott. Folytatódott a kormányzati ciklusokon átívelő prociklikus fiskális politika, amely legutóbb a 2012. évi gazdasági visszaeséshez járult hozzá. A lépések tartalma mellett nyilván hatott a gazdaságpolitika módszerei és stílusa keltette bizonytalanság és bizalmatlanság, valamint a gazdaság intézményi környezetének ehhez is köthető határozott romlása, amelyre a nemzetközi versenyképességi rangsorokban történt lecsúszásunk is felhívta a figyelmet.

"Elmúlt4év" A Portfolio.hu az "Elmúlt4év" sorozatának keretében üzletembereket, egyetemi oktatókat, piaci elemzőket, gazdasági szereplőket kért fel, hogy mondják el, milyennek látták a mögöttünk hagyott kormányzati ciklus négy évét, illetve értékeljék a kilátásainkat. Mindezt műfaji megkötöttség és szorosabb témamegjelölés nélkül. Az írások ezen az oldalon olvashatók.

Az eladósodott hazai állam számára rendkívül kedvezőek voltak a nemzetközi pénzügyi feltételek: a vezető jegybankok által teremtett likviditásbőség tette lehetővé azt, hogy a kormány a leminősítések ellenére is sokáig lebegtethette, majd elvethette az IMF-fel való hitel-megállapodást, és ez adott módot a hazai alapkamat folyamatos csökkentésére.

A jelenlegi hivatalos statisztikák szerint a magyar gazdaságot 1995 óta egyetlen időszakban jellemezte erőteljes, de fenntarthatatlannak bizonyult felzárkózás az EU fejlettebb térségének fejlettségi szintjéhez: 2001 és 2006 között.

Abban az időszakban, amelyikben Magyarországon gyors volt a felzárkózás, Csehországot és Szlovákiát is gyors konvergencia jellemezte; Lengyelországban - az 1998-2002 közötti relatív stagnálást követően - 2003-tól kapott erőre a felzárkózási folyamat, amely napjainkig is tart. A fő különbség Magyarország és a másik három ország között abban van, hogy miközben nálunk a 2001-et követő lendület 2006 után kifulladt, Csehországban a nemzetközi válságig kitartott, a másik két országban pedig a válság sem állította meg a felzárkózást.

Magyarországot a nemzetközi pénzügyi válság a másik három országénál lényegesen magasabb állami és külső adósságráta mellett érte, miután a hazai felzárkózás 2001 és 2006 között tapasztalt gyorsulása a GDP-arányos államadósság és külföldi adósság meredek emelkedésével társult. A 2006 második felében megkezdett költségvetési kiigazítás csökkentette az állami deficitet, és stabilizálta az állami adósságrátát, a nemzetközi válság pedig nemcsak megállította, hanem élesen meg is fordította az ország külföldi eladósodásának addigi irányzatát. Ezek a gazdaságpolitikai korrekciók és külső sokkok azonban a gazdaság növekedését is blokkolták, és az elmúlt hat évben jelentősen lehúzták a másik három országhoz, illetve az euróövezethez viszonyított hazai összteljesítményt.

2008-2009 óta Magyarország államadósság-rátája stabilizálódott, miközben Csehországban és különösen Szlovákiában számottevően, Lengyelországban mérsékeltebben, de emelkedett az adósságráta. Magyarországon ugyanis akkor is folytatódott/fokozódott, s így határozottan prociklikussá vált a fiskális szigor, amikor más országokban a költségvetési stabilizátorok működése, illetve a visszaesést tompítani igyekvő anticiklikus fiskális politika hatására emelkedett az államháztartási hiány és az eladósodás. A belföldi kereslet visszaesését fokozó, prociklikus költségvetési politika lehet tehát az egyik fontos tényező, amely hozzájárult a magyar gazdaság közelmúltbeli lemaradásához.

Az ország bruttó és nettó külső adósságrátájának 2002 utáni meredek emelkedésében a magánszektor gyors, sőt gyorsuló külső eladósodása játszott meghatározó szerepet. 2002 és 2008 között a GDP-arányos összes bruttó, illetve nettó adósság 62, illetve 32 százalékponttal, ezen belül a magánszektoré 50, illetve 29, az államé mindössze 12, illetve 3 százalékponttal nőtt. Érdemes azonban a 2002 és 2006 közötti időszakot a költségvetési konszolidációt követő, 2007-2008-as periódussal összehasonlítani. A költségvetési kiigazítás egyértelműen visszafogta az állam külső eladósodását, ezt azonban ellensúlyozta a GDP-arányos külföldi magánadósság korábbinál is gyorsabb emelkedése.

A magánszektor 2007-2008-ben is folytatódó külső eladósodása egyértelműen a pénzintézeti szektorhoz köthető, ami arra utal, hogy egyfajta átváltás történt a költségvetési szigor és a belföldi devizahitelezés elnéző szabályozása között. Ez főként a balti országokat jellemezte, amelyekben a valutatábla-rendszer egyrészt nagyfokú fiskális fegyelmet követelt meg, másrészt egyfajta garanciát is jelenthetett az árfolyam stabilitására. Magyarországon azonban ilyen garancia nem volt, nem is lehetett, hiszen a monetáris rezsim rugalmas árfolyamrendszeren alapult.

2009 és 2012 vége között az ország bruttó külső adósságrátája egyértelműen csökkent. Ahogyan az adósság felfuttatásában, annak mérséklésében is a magánszektor szerepe volt a meghatározó. A 2009. évi 100%-ról 72%-ra esett a tulajdonosi hiteleket is tartalmazó, GDP arányos bruttó magánadósság. A pénzintézetek külső adóssága 2012 végéig mintegy 20 milliárd euróval csökkent, amihez 2013 első felében további másfél milliárdnyi adósság-leépülés adódott.