Új egészségügyi javaslatot tettek a magáncégek
A legnagyobb hazai magánegészségügyi szolgáltatókat tömörítő Primus Egyesület azt javasolja a kormánynak, hogy hazánkban is lehetőség legyen adómentes munkáltatói juttatásként prevenciós és ellátási célú egészségügyi szolgáltatásokat nyújtani.
“Az elmúlt években szabályozói szinten is megjelent az a szándék, hogy a munkáltatók társfinanszírozóként jelenjenek meg az egészségügyi szolgáltatórendszerben. A Primus szerint rendkívül aktuális, és minden szereplő számára előnyös lenne az ehhez szükséges jogszabályi háttér mielőbbi megalkotása" - mondta el Leitner György, a Primus Egyesület elnöke.
A Primus javaslatának lényege, hogy közvetlenül a munkáltatónak is lehetősége legyen köztehermentesen - nem pénzben kapott juttatásként - a dolgozóinak egészségügyi szolgáltatásokat nyújtani. Ez komoly előrelépést jelentene a munkavállalók egészségmegőrzése terén, hiszen elsősorban szűrővizsgálatokra, illetve a járóbeteg-ellátás egyes eseteire vonatkozna.
Mindez a cégek érdeke is: az egészségesebb munkavállaló hatékonyabban működést, és ezáltal versenyelőnyt jelent. A Primus hangsúlyozza, hogy a vállalatokat is felelősség terheli dolgozóik egészségének megőrzése, illetve annak fejlesztése terén. Ezért is indokolt, hogy megjelenjenek társfinanszírozóként az egészségügyi szolgáltatórendszerben. A nyugat-európai vállalati felmérések szerint egy euró befektetés az egészségfejlesztésbe akár 3-5-szörös megtérülést is hozhat.
Javaslatát a Primus Egyesület eljuttatta a Pénzügyminisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, illetve az Innovációs és Technológiai Minisztérium döntéshozóihoz, és felajánlotta konzultációs segítségét a jogszabályi háttér, továbbá a konkrét egészségügyi szolgáltatások kidolgozásában.
A javaslat tartalma és időzítése meglehetősen érdekes. A kormány ugyanis épp a legutóbbi adócsomagban döntött arról, hogy a jövő évtől megszűnik a magán egészségbiztosítások és egészségpénztári munkaadói befizetések adóelőnye és a legutóbbi kormánypárti kommunikáció sem abba az irányba mutatott, hogy ebben enyhült volna az álláspont:
Újabb településeket foglaltak el az oroszok, miközben az ukránok is ellentámadásba lendültek Donyecknél
Nyomul előre az orosz hadsereg
Hosszú hétvége egy hazai hotelben? Ennyiért lehet most szobát foglalni
Jelentősen megugrottak az árak szeptemberhez képest.
Váratlan felfedezést tettek a Covid-vakcinákról, nagyszabású vizsgálat készül
Fontos szerepet kaphatnak a daganatterápiában az mRNS-oltások.
Ursula von der Leyen hatalmas muníciót kapott az egész EU-t felforgató tervéhez
Egy kutatás lerántotta a leplet az Európai Unió legfontosabb eszközéről.
Itt van Amerika új szankciós csomagja az oroszok ellen - Trump tényleg lemondta találkozóját Putyinnal
Megbénítják Oroszország két gigantikus energetikai cégét.
Új információk érkeztek: megvan, mi lehet Orbán Viktor és Donald Trump nagy megállapodásában
Szijjártó Péter új dimenziókat emleget.
A vizes élőhelyek pusztulása több billió dolláros kárt okozhat
A halászatot, mezőgazdaságot és árvízvédelmet támogató vizes élőhelyek pusztulása súlyos gazdasági károkat okozhat világszerte, derül ki a Vizes élőhelyek egyezmén
Belefulladunk az ingyen puncsos tálba, pedig egyszer le kell jönni róla
Rossz ómen a pénzügyeidre nézve, ha pénzügyminisztered szemében könnyek gyűlnek. Nagyon nehéz ugyanis leszokni a költségvetési alkoholizmusról: kényelmetlen és politikailag öngyilkosság i

Az Otthon Start mellett a CSOK Plusz feltételeibe is belenyúlna a kormány
Egy éjszaka társadalmi egyeztetésre bocsátott jogszabálytervezet alapján a CSOK Plusz két fontos részletébe is belenyúlna a kormány. Nem kell megijedni a változás inkább kedvező a támogatá
KIVA 2025 - Mi változott?
A többi adónemhez hasonlóan a kisvállalati adó (KIVA) szabályok is változtak az elmúlt évek során. A KIVA mértéke 2025-ben is 10 százalék, de van egy fontos KIVA-változás is, amit a 2025 ta

Lesotho - az afrikai ország, amely elesett a vámháborúban
Lesotho súlyos gazdasági és humanitárius válságba került az aszály és a textilipar visszaesése miatt.
Három évnyi vagyonteremtés története - A HOLD OVK teljesítménye
Három éve indult a HOLD Online Vagyonkezelés (OVK) szolgáltatása, nagyon szerencsés időpontban. A nyomott kezdeti részvényárak, a magas kötvényhozamok remek környezetet teremtettek az befektet

Innovációs verseny nélkül nagyban lehet gondolkodni
Azaz nagyvállalatoknak pályázat, ahol ha most gyorsan teljesítesz egy feltételt, akkor különös verseny nélkül tudsz maximum 3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapni - wow

Robosztus gazdasági növekedés mellett működhet a 14. havi nyugdíj
A magyar kormány a 14. havi nyugdíj bevezetését is fontolgatja. A kijelentés azonnal beindította a találgatásokat, hiszen egy ilyen lépés nemcsak a nyugdíjasoknak jelentene pluszpénzt, hanem a


Tűzeset Százhalombattán: mit fogunk ebből érezni?
A Mol dolgozik a kapacitások helyreállításán.
Nem az a kérdés, hogy lufi-e az AI-boom, hanem, hogy mikor lesz vége
Milyen jövő vár a mesterséges intelligenciára?
Budapestre jön Trump és Putyin: ennél nagyobb realitása még nem volt a békének
Bár maradtak még kérdőjelek.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod