A cikk megjelenését az SAP Hungary Kft. támogatta.
2019-ben zárult le a magyarországi takarékszövetkezetek integrációs folyamata, beleértve a munkaerő-menedzsment területét is. Ha csak a számokat nézzük is látszik, mekkora feladatot jelentett ez: 7000, eltérő környezetből érkező munkavállaló, több mint hatvanféle munkaügyi szabályzat, és több mint 2000 különböző pozíció és munkaköri leírás csoportszintű integrációját kellett elvégezni.
Oszlányi Törtel, a Takarékbank HR-igazgatója a Portfolio-nak elmondta, jelenleg körülbelül 6500-an dolgoznak a pénzintézetnél, a munkakörök számát mostanra 200-ra csökkentették és 60 helyett most már három szabályzattal működik a bank.
„Nyilvánvaló volt, hogy megfelelő informatikai fejlesztés, és új háttérrendszerek felállítása is szükséges a sikeres stratégiai integrációhoz. Ez az átalakulás egy integrált HR-platform rendszerbe állítását indokolta, melyre az SAP SuccessFactors platformját választottuk. Ugyan a fejlesztések 2018-2019-ben mentek végbe, a 2020-as év különösen jól megmutatta a rendszer előnyeit” – mondta a szakember. Az országos hálózat belső tájékoztatása, a feladatok virtualizálása és a távmunkára való átállás támogatása mellett a HR-rendszer megléte nagyban elősegítette, hogy az idén felvett munkatársak onboardingja, illetve az új és meglévő munkavállalók képzése ugyanolyan hatékony legyen, mintha csak egy átlagos évben került volna sor ezekre.
A pandémia miatt digitalizálnunk kellett a teljes képzés-fejlesztési tevékenységünket is, egy 650 főt átfogó vezetőfejlesztő programot is online platformokon kezdtünk el ősszel
– jegyezte meg.
Haladni kell a korral
Oszlányi Törtel elmondta, a Takarékbanknál univerzális eszközök és megoldások a rengeteg különböző munkakörből és a területi széttagoltságból kifolyólag nem jöhetnek szóba. Vagyis olyan rendszerre van szükség, amelyet a teljes cégcsoport használ, és minden folyamatot lefed.
„Haladni kell a korral. Ahogy a HR-folyamatok esetén, úgy a bankolásban is a digitalizáció jelenti a jövőt. Alkalmazkodni kell a munkavállalók és az ügyfelek igényeihez, fel kell gyorsítani, ugyanakkor egyszerűsíteni kell a folyamatokat” – mondta.
Nem a digitális átállás jelenti a legnagyobb kihívást
Oszlányi Törtel szerint ugyan HR szempontból a pandémia idején sok vállalatnak kihívást jelenthetett a digitális átállás, a kollégák motivációja, vagy akár a home office következtében felborult munka-magánélet egyensúly kezelése, azonban véleménye szerint a legnagyobb nehézség a munkát illető szemléletváltás.
"A munkavállaló és munkáltató kapcsolatán dolgozni kellene. Ugyan papíron már nagyon sok cég nagyon nyitott, és teljesítményalapú bérezést, rugalmas munkavégzést ígér, a valóságban azért sok helyen ez nem így működik. A munkáltatók egy része még mindig ragaszkodik a szerződésben rögzített munkaidő pontos betartásához - vagyis nem a teljesítményt nézik, hanem a ledolgozott munkaórákat - és sokan még mindig nem bíznak a munkavállalókban. A munkavállalók egy jelentős része pedig egy átlagos munkanapon a túlélésre fókuszál, várja, hogy vége legyen a napnak, elvégzi azt a minimumot, ami a szerződésben rögzítve van, de nem igazán erőlteti meg magát” – mondta a HR-igazgató, aki szerint a teljesítményalapú foglalkoztatás valójában úgy kéne, hogy működjön, hogy a munkavállaló a munkaidő alatt a lehető legjobb teljesítményt nyújtja, a munkáltató pedig igyekszik a lehető legmegfelelőbb körülményeket biztosítani, nem rabszolgaként, hanem partnerként tekinteni a dolgozókra.
Egy Takarékbank méretű szervezetben a dolgozó teljes életciklusára kiterjedő partneri viszonynak a menedzselése csak egy integrált HR rendszerrel képzelhető el. Az SAP SuccessFactors megoldás a HR teljes területét lefedi, egy kolléga beléptetésétől egészen a kilépésig. A rendszer a toborzást, az új kollégák beilleszkedését segítő megoldásoktól kezdve, a tanulási-fejlesztési folyamatokon, tréningek szervezésén, karrierutak menedzselésén át a teljesítményértékelésig, visszajelzési rendszerek kiépítéséig minden szakaszban a HR keze alá dolgozik mesterséges intelligenciával megtámogatott szoftverekkel. A digitális megoldás segítségével a repetatív adminisztrációs folyamatokat automatizálni lehet, hogy a HR munkatársak az igazán értékteremtő feladatokkal - a munkavállalók lojalitásának erősítésével és a munkavállalói élmény fokozásával - foglalkozhassanak.
"Amiben én a kihívást érzem, hogy vajon képes-e a magyar munkavállalói és munkáltatói attitűd a tankönyvi példákon keresztül az elméleten túl a gyakorlatban is változni. Mert papíron a magyar gazdaság szereplői már így működnek, elméletileg a legmodernebb vezetői módszertanokat alkalmazzák. De a valóságban gyakran még nem tekintik partnernek a munkavállalót, aki viszont nem nyújtja a maximális teljesítményt, és ez a hatékonyság rovására megy” – hangsúlyozta. Ugyanakkor a pandémia okozta helyzet talán elindít valamilyen változást, sokan dolgoznak home office-ban, a vezetők pedig nem tudják úgy ellenőrizni a munkavállalókat, mint az irodában.
Mint elmondta, az új helyzet miatt az év elején kiadott 2020-as HR-terveket - melyek kialakításához több mint 4000 kolléga véleményét vették figyelembe - is módosítaniuk kellett, de a rendszeres tájékoztatás fenntartása mellett új projekteket is indítottak.
"A hálózatiasodást, a szervezet és a közösség fejlesztését szolgálja a Navigátor Program, melynek alprogramjai egy-egy meghatározó területen segítik a kollégákat és a szervezeti egységeket (mentor, márkanagykövet, szervezetfejlesztési partner). Dolgozunk egy hatékony teljesítményértékelési rendszer kialakításán és beindításán is. Végül meg kell említenem a Takarék Coaching Programot, amelyet a HR-es dolgozók kezdeményezésére indítottunk el, egyrészről a vezetők támogatása, másrészről a változásokat nehezebben megélő kollégák támogatása érdekében. Sokat vállalunk, de hiszünk benne, hogy jó HR nélkül nem lehet erős és hatékony közösséget építeni” – mondta Oszlányi Törtel.
Megváltozott a munkaerőpiac
2020 rengeteg változást hozott, többek között a munkaerőpiacon is. Míg a korábbi években a munkáltatók versenyeztek a munkavállalókért, most sokan maradtak munka nélkül.
"A következő években azok a munkáltatók kerülnek versenyelőnybe, akik egyrészt rugalmasan tudnak reagálni a változásokra, másrészt stabilak. A bankszektor megfelelő stabilitást tud adni. A Takarékbank nagyon komoly versenyelőnyben lesz a többi nagyvállalathoz képest, egyrészt mert stabilak vagyunk, megfelelő tőkeellátottsággal rendelkezünk. Másrészt, ne felejtsük el, hogy hét éve folyamatosan változunk, ezáltal sokkal organikusabb ez a szervezet, nemcsak nyitottak vagyunk a változásra, hanem ebben edződtünk. Nagyon komoly versenyelőnyünk, hogy gyorsan és jól tudunk reagálni a környezeti tényezők megváltozására” – mondta.
A cikk megjelenését az SAP Hungary Kft. támogatta.
Címlapkép: Getty Images
Az asztalra csapott a világ egyik legnagyobb országának vezetője: nem működik az ENSZ
Azt is elárulta, ezt miből szűrte le.
Küszöbön a nyílt háború – Súlyos fenyegetést küldött az atomhatalom
Fennáll az esélye, már ha nem jutnak dűlőre.
"Nem végeztem" – Hiába a vereség, nem adja fel Trump korábbi ellenfele, ismét indulhat a Fehér Házért
Szerinte az elnök valódi zsarnokként viselkedik.
Elüldözték a fiatal tüntetők a 30 milliós ország első emberét, most még az állampolgárságától is megfosztották
Bár eddig is ismert volt az indok.
Ezüstpénz rézből? - Római sztori a fiat valutákkal
Aurelianus császár nem értette jól a fiat valuták rendszerét: növelni akarta a pénz vásárlóerejét, ehelyett hiperinflációt okozott. Tanulságos közgazdasági sztori a Krisztus utáni III. sz
Falatnyi területről jön a globális GDP fele
Itt van ez a térkép, ami első ránézésre talán túlzó állításnak tűnik: a világ GDP-jének fele mindössze a Föld felszínének 3,6 százalékán termelődik. A pontos... The post Falatnyi ter
Személyes pénzügyek válságos helyzetben
A jelenlegi gazdasági berendezkedés gyakran kerül komolyabb válságba, amit az emberek is megéreznek. Ez nem újdonság, a világtörténelemben sokszor volt olyan körülmény, ami nehezebbé tette a
KIVA 2025 - Mi változott?
A többi adónemhez hasonlóan a kisvállalati adó (KIVA) szabályok is változtak az elmúlt évek során. A KIVA mértéke 2025-ben is 10 százalék, de van egy fontos KIVA-változás is, amit a 2025 ta
A vizes élőhelyek pusztulása több billió dolláros kárt okozhat
A halászatot, mezőgazdaságot és árvízvédelmet támogató vizes élőhelyek pusztulása súlyos gazdasági károkat okozhat világszerte, derül ki a Vizes élőhelyek egyezmén
Belefulladunk az ingyen puncsos tálba, pedig egyszer le kell jönni róla
Rossz ómen a pénzügyeidre nézve, ha pénzügyminisztered szemében könnyek gyűlnek. Nagyon nehéz ugyanis leszokni a költségvetési alkoholizmusról: kényelmetlen és politikailag öngyilkosság i
Az Otthon Start mellett a CSOK Plusz feltételeibe is belenyúlna a kormány
Egy éjszaka társadalmi egyeztetésre bocsátott jogszabálytervezet alapján a CSOK Plusz két fontos részletébe is belenyúlna a kormány. Nem kell megijedni a változás inkább kedvező a támogatá
Lesotho - az afrikai ország, amely elesett a vámháborúban
Lesotho súlyos gazdasági és humanitárius válságba került az aszály és a textilipar visszaesése miatt.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Tűzeset Százhalombattán: mit fogunk ebből érezni?
A Mol dolgozik a kapacitások helyreállításán.
Nem az a kérdés, hogy lufi-e az AI-boom, hanem, hogy mikor lesz vége
Milyen jövő vár a mesterséges intelligenciára?
Budapestre jön Trump és Putyin: ennél nagyobb realitása még nem volt a békének
Bár maradtak még kérdőjelek.

