Újranyitó magyar egészségügy: Kell, hogy várj

Haragszol rám

Magyarországon 13 éve léteznek a jogilag szabályozott egészségügyi várólisták. Az ellátási sorrend betartása nemcsak a korrektséget szolgálja: a halasztható beavatkozásokat sem lehet a végtelenségig húzni; sok betegség gyógyítása bizonyos idő elteltével nehézkesebbé vagy akár lehetetlenné válik, így ha valakit sokan beelőznek, előfordulhat, hogy túl későn kerül sorra.

A módszer lényege, hogy ha nincs ezt felülíró (elsősorban a beteg állapotából fakadó) szempont, akkor a jelentkezés sorrendjében kapják meg a betegek az ellátást a korábban a legfeljebb az orvos noteszében vezetett, hálapénz és protekció alapján machinált besorolás helyett. Az új, átlátható rendszerben a beteg időről időre követheti a listán saját haladását, az anonimizálit listák – és velük együtt a várakozási idők – pedig mindenki számára nyilvánosak. A módszer műtétekre és komolyabb vizsgálatokra optimalizált, így a hétköznapi szakrendelői ellátásra a „várólista lite” megoldásként jellemezhető úgynevezett betegfogadási listát vezették be, jóval alacsonyabb szintű transzparencia mellett.

Jól mutatta a Noteszes Rend sumákolás felszámolására tett kísérlethez való hozzáállását az, hogy egy akkori orvosvezető a változások miatt neheztelve úgy nyilatkozott, hogy korábban minden jól működött, a betegellátást éppen a bevezetett várólisták bénítják meg – amiben van igazság, ha a betegellátás alatt a betegek orvos által megválasztott időpontban elvégezhető műtétjét és a sorrendet befolyásoló kenőpénzek bezsebelését értjük.

Gyakran írj

Az újonnan előállt várólista-adatokra rászabadultak az elemzők, és a híradásokban is rendszeressé váltak a várólistákkal kapcsolatos, rendszerint félinformációkon alapuló vélt vagy valós igazságok. Az ellenzék és a kormány közötti várólistaügyi matekozás kedvelt fegyverneme lett az, hogy az egyik a jellemzően hosszabb tervezett, míg a másik a rövidebb tényleges várakozási időkre hivatkozott. A túlközpontosított, egyenirányított állami egészségügyben különösen visszatetsző jelenségként a nemzetközi összehasonlításban normálisnak mondható átlagos várakozási idők mellett iszonyatos különbségek alakultak ki az egyes kórházak várólistái között: előfordult, hogy ugyanarra a műtétre az egyik intézményben néhány napot, másutt éveket kellett várni. A koncepciótlan, az eseményekkel sodródó egészségpolitika kampányszerű várólista-csökkentési programokkal (összességében tízmilliárdos nagyságrendű pluszpénzzel) igyekezett felgyorsítani az ellátás ütemét, de mivel az oki terápia elmaradt, a listák rendre újratermelődtek.

A várólista, a várakozási idők hossza önmagában keveset mond az intézmény működéséről. Csak hogy a legegyszerűbb tényezőket vegyük: a lista felduzzadását okozhatja az, hogy kevés a pénz, vagy rosszul használják fel, de az is előfordulhat, hogy olyan népszerűek az orvosok, hogy messze földről hozzájuk akarnak jönni műtétre a betegek, vagy éppen a hálapénzvezérelt főorvos szándékosan nem nevel ki konkurens utódokat, ő maga pedig csak limitált számú beteg ellátására képes. A várólistákért kezdetben felelős Egészségbiztosítási Felügyelet (melynek az elnöke voltam) néhány mélyelemzését a szervezet megszüntetése után sok év visszafogottabb módszertani tevékenysége követte, amit jól jellemez az, hogy 2019 áprilisában önbizalomtól duzzadó híradások szóltak arról, hogy az egészségbiztosító (NEAK) most már tényleg ellenőrizni fogja a várólistákat – ami akkor már több mint egy évtizede jogszabályból fakadó feladat lett volna.

Közben jóval kevesebb szó esett a járóbeteg-szakellátási várakozási időkről, pedig a COVID-járvány beköszönte előtt éppen itt alakult ki tarthatatlan helyzet. Mivel a járóbeteg-fogadási listákról nem készülnek kiterjedt, naprakész nyilvános statisztikák, egészségügyi szervezetek adataira lehetett hagyatkozni: ezek szerint bizonyos szakterületeken már az átlagos várakozási idők is hónapokra rúgtak, nem beszélve az itt is jelentős szórásról – így helyenként akár fél évnél is többet kellett várni szakorvosi vizsgálatra. A leleményes intézmények – teljesen jogellenesen – csak 1-2 hónapra előre nyitották meg az előjegyzési lehetőséget, és aki nem fért be, annak javasolták, hogy érdeklődjön később – így átlagos várakozási időiket virtuálisan a még kezelhető szinten tartották. A 2010-es évek végére legendássá vált néhány rendelőintézet esete, ahol már az időpontfoglaláshoz is időpontot kellett foglalni, lehetőleg csak telefonon, heti 1 órás idősávban. A betegek is megpróbálták ügyeskedéssel kijátszani a rendszert: a háziorvos beutalójával vagy anélkül besétáltak valamelyik kórház SBO-jára, ahol ha nem is volt annyira sürgős az ügyük, rendszerint néhány óra várakozással elérték, hogy elvégezzék rajtuk az amúgy hónapok múlva esedékes vizsgálatokat. Mások pedig a jól bevált mutyimódszerekhez folyamodtak: a várólisták nehezebben, a járóbeteg-ellátási listák minden gond nélkül meghekkelhetők a kenőpénzt fizető vagy más okból protekciós beteg érdekében.

Újra visszajövök

Ilyen előzményekkel fordult rá egészségügyünk a COVID-ellátás első hullámára, amikor – tavaly tavasszal – egy időre lényegében minden halasztható ellátást felfüggesztettek a járvány következményeinek elhárítására átcsoportosítva és tartalékolva az erőforrásokat. Ez – mivel a bemenet, a nem covidos ellátási szükséglet továbbra is jelentkezett, de a kimenet, az ellátások nyújtása bedugult – még akkor is jelentős mértékben felduzzasztotta volna a listákat, ha nincs az őszi, majd még inkább az ez év tavaszi, a kapacitásokat ténylegesen lekötő időszak.

Nehéz megmondani, hogy most, ha az egészségügy nagyjából fellélegezhet az embert próbáló COVID-terhelés lecsengése után, mennyivel lesznek hosszabbak a várakozási idők. A NEAK honlapján elérhető adatok szerint a tervezett és a tényleges várakozási idők fent említett különbsége még kifejezettebbé vált, a várólistás ellátások elemzésének közkedvelt típuspéldáját képező csípőprotézis-műtétek esetében országosan 430 versus 28 nap. Ennek oka lehet, hogy sokan visszamondták a műtétet a járványhelyzet miatt: a második-harmadik hullámban érezhetővé válhatott azok aránya, akik saját koronavírus-fertőzöttségük vagy a betegségtől való félelem miatt akkor sem vettek igénybe halasztható ellátást, amikor arra éppen lett volna módjuk. Szintén magyarázhatja a jelenséget az újabb várólista-csökkentési program: az intézmények a számukra kiosztott általános ellátási kvótát nem terhelve dolgozhatják le a várakozási időket, ami az előzetes tervekhez képest gyorsabb ütemezést tehet lehetővé, már ha van személyzet a műtétek felpörgetéséhez. Továbbra is fennállnak az intézmények közötti óriási különbségek a várakozási idők között akár adott régión belül is; egyes intézményekben valószerűtlenül hosszú listák alakultak ki.

A járóbeteg-szakellátásban vélhetően most is nagyobb és nehezebben azonosítható lesz a probléma. Itt egyesek mentsvára lehet a magánellátás, de az államiban arra lehet készülni, hogy a hálapénz motivációs eszközétől (egyébként helyesen) megfosztott lakosság aligha fogja jól tolerálni a már 2020 előtt is nehezen kezelt várakozási időket. Igaz, hogy középtávon az alapellátás végre talán elkezdett fejlesztése sokat segíthet a szakellátás tehermentesítésében, de addig nem várhatunk: a helyzet most követel megoldást.

A halasztható ellátásokra jelentkezők (vagy közülük a védettségi igazolvánnyal nem rendelkezők) számára vírusteszt előírása elvi alapon indokolt lehet, mivel ez olyan járványvédelmi intézkedés, amely felülírhatja a békeidőben meglévő rutint. Más kérdés, hogy a tényleges védettséggel nem mindig együtt mozgó igazolvány felmutatása tökéletes eszköz-e a fizetős teszt alóli mentesülésre – a rendszer hiányosságai konkrét esetekben okot adhatnak a térítésköteles vizsgálatra késztetett betegek reklamációjára. Remélhetőleg a járvány lecsengésével ennek a kérdésnek a jelentősége elenyészik, és koncentrálhatunk a betegbesorolás évtizedes problémáinak megoldására.

A várólisták kordában tartásának igénye a következő hónapokban hasonlóan nagy próbatétel elé állítja egészségügyünket, mint maga a világjárvány.

Már a veszélyhelyzet előtti állapot eléréséhez is sok erőfeszítésre és türelemre lesz szükség, ha pedig az egészségünket jól szolgáló, igazságos és fenntartható rendszert szeretnénk, akkor az eddigieknél sokkal komolyabban kell vennünk az ellátások ütemezésével kapcsolatos tennivalókat.

A cikk a szerző véleményét tükrözi, amely nem feltétlenül esik egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával.

Ha hozzászólna a témához, küldje el meglátásait a velemeny@portfolio.hu címre. A Portfolio Vélemény rovata az On The Other Hand. A rovatról itt írtunk, a megjelent cikkek pedig itt olvashatók.

Címlapkép forrása: Getty Images