A hazai béralakulás mértékéről alapvetően kétféle forrásból nyerhetünk információt:
- egyfelől az úgynevezett intézményi–munkaügyi statisztikákból (IMS),
- másfelől pedig a nemzeti számlákból (NSZ).
A bérfolyamatokról leggyorsabban az intézményi statisztikák alapján tájékozódhatunk, hiszen ezek havi gyakorisággal közölnek információt a bérek változásáról, így nem meglepő, hogy ezek a statisztikák képezik az ún. „headline” adatokat, s jelennek meg rendszeresen a gazdasági híradásokban. Az IMS esetében a havi keresetek forrása 2019–től a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól átvett járulék-bevallás, és az adatok a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásokat illetően teljes körűek. Az IMS statisztikák az 5 fő alatti vállalkozások, valamint a részmunkaidőben dolgozók kereseti adatait nem tartalmazzák.
Ezzel szemben a nemzeti számlás adatokon alapuló bérstatisztikák a GDP jövedelmi oldalán a gazdaság egészében megjelenő bértömegből és a keresők számából (wage and salary earners) vezetik le az egy munkavállalóra jutó bér alakulását. Az adatok, amelyeket a nemzeti számlák európai rendszere (European System of Accounts – ESA) módszertana szerint állítanak elő, nemzetközi összehasonlításra alkalmasak, ezért a tudományos kutatások alapjául is szolgálnak. Az NSZ adatok jelennek meg a nemzetközi adatbázisokban, így például az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága által felügyelt Ameco adatbázisban.
Bár az IMS és NSZ statisztika eltérő módszertanon alapul, s különbözik a lefedett gazdasági egységek köre is, racionálisan mégis azt várhatjuk, hogy mindkettő megfelelő és konzisztens információt nyújt a tényleges bérfolyamatokról.
Egy piacgazdaságban a bérek változása a gazdaság egyes szektoraiban (például az IMS által megfigyelt 5 fő feletti és nem megfigyelt 5 fő alatti vállalkozások esetében) a munkaerő szabad áramlása következtében számottevően és tartósan nem szakadhat el egymástól, így a bérfolyamatok tekintetében elvileg bármelyik statisztikára támaszkodhatunk. Mindkét statisztika esetén hozzávetőlegesen ugyanazt, a gazdaságban végbement valós bérváltozást jól tükröző eredményt kell kapnunk.
A reálbérek növekedése Magyarországon az intézményi-munkaügyi statisztika (IMS) és a nemzeti számlák (NSZ) alapján (százalék, CPI)
Mint az ábrán láthatjuk, az országos bérhelyzet alakulását bemutató statisztikák között 2000-2010 között rendkívül szoros összhang volt, az eltérés tíz év viszonylatában csupán néhány százalékpont. Az elmúlt évtizedre vonatkozóan viszont ez az összhang teljesen szétesett. Az olló a kétféle bérstatisztika között rendkívül tágra nyílt, és az IMS statisztikák a 2010-2020 közötti időszak egészére közel 40 százalékponttal nagyobb reálbérnövekedést mutatnak, mint a nemzeti számlákon alapuló adatok. Kicsit markánsabban fogalmazva: az eltérés 2020–ra olyan mértékűre duzzadt, hogy az intézményi és a nemzeti számlás béradatok ma már köszönőviszonyban sincsenek egymással.
Egy kis elmélet
Ahhoz, hogy a valós béralakulásról legalább megközelítő képet kaphassunk, első lépésben érdemes a közgazdasági elmélet felé fordulni, ugyanis a gazdaság egészét tekintve a bérnövekedés mértékét szigorú makrogazdasági törvények szabályozzák, amelyet az alábbi egyenlettel fejezhetünk ki:
A bérnövekedést leíró fenti képlettel kapcsolatosan először is azt érdemes megjegyezni, hogy az egyenlet a bérhányad definíciójából következő makrogazdasági azonosság, vagyis bármi is történik a gazdaságban, minden körülmények között fennáll.
Továbbá, az egyenlet alapján a reálbérek változását négy tényező határozza meg:
- a termelékenység alakulása,
- a GDP-deflátor és a fogyasztói árindex (CPI) különbsége (amelyet a zárójelben lévő tag fejez ki),
- a bérhányad változása,
- valamint a bérek utáni járulékok változása.
Nagyon fontos ugyanakkor, hogy ez utóbbi három tényező a bérek alakulását tartósan nem képes befolyásolni, hatásuk csupán átmeneti lehet. A GDP-deflátor tartósan nem szakadhat el a CPI-től, a szocho mértékét nem lehet határtalanul csökkenteni, mert az a nyugdíj és egészségügyi kiadások (TB alapok) finanszírozási forrását jelenti, és a bérhányad sem emelkedhet akármeddig, mert az a vállalati jövedelmezőség permanens romlását idézné elő. Mindebből egyenesen következik, hogy a tartós bérnövekedésnek egyetlen motorja van, s az nem más, mint a termelékenység növekedése.
A bérnövekedésnek ez a motorja azonban rendkívül alacsony fordulatszámon pörgött az elmúlt tíz évben, ugyanis a termelékenység növekedése éves átlagban alig-alig érte el az egy százalékot – vagyis 10%-os termelékenységnövekedés áll szemben az 58%–os IMS reálbérnövekedéssel –, s ez alapján rögtön gyaníthatjuk, hogy a nagy magyar bérrobbanás valóságtartamát illetően valami nagyon nincs rendben.
Vissza a bérfolyamatokhoz
Ha az elmúlt tíz évben a reálbérek valóban az IMS statisztikákban jelzett 58%-os kimagasló ütemben nőttek, akkor ez az (1) egyenlet alapján – figyelembe véve, hogy a szocho változásának mértéke adott, továbbá az árindexek és a GDP/foglalkoztatottak növekedési üteme szintén adottak – azt jelenti, hogy a bérhányadnak 71%-nak kellene lennie. Ez az érték viszont elképesztően magas, messze meghaladná a régiós átlagot (58%), az EU átlagát (62%), és jelentősen elszakadna a korábbi saját historikus átlagunktól is (57%).
Mindemellett, ha azt állítjuk, hogy a bérrobbanást tükröző 58%-os reálbérnövekedés valóban megtörtént, akkor – a magyar gazdaság gyenge termelékenység-növekedéséből következően – egyúttal rögtön a következőket is állítjuk:
- Magyarország világviszonylatban azon néhány ország közé tartozik, ahol a vállalkozások bruttó jövedelme (egész pontosan az amortizációt is magába foglaló ún. működési eredmény – operating surplus) olyan kicsi, hogy nem éri el a GDP 30 százalékát;
- a vállalkozások bruttó jövedelme 2020-ban (vagy akár a Covid-válság előtti évben, 2019-ben) reálértékben számítva lényegesen kisebb volt, mint tíz évvel korábban;
- a vállalkozásoknak a költségeikhez viszonyított nyeresége – azaz a haszonkulcs vagy árrés, amelyet a vállalkozások alkalmaznak – napjainkban mindössze harmad akkora, mint tíz évvel ezelőtt.
Mivel a fenti állítások külön-külön is jóval túlmutatnak azon, mint amit a közgazdasági racionalitás minimumára támaszkodva le lehetne nyelni, ezért nem csak azt mondhatjuk, hogy az IMS statisztikákban jelzett 58%-os reálbérnövekedés semmiképpen sem tükrözheti a hazai bérfolyamatokat, hanem egyúttal rögtön azt a következtetést is levonhatjuk, hogy az elmúlt tíz év valós bérnövekedése ennek a mértéknek még csak a közelében sem lehet.
Ahhoz, hogy a valós béralakulásról a fentieknél pontosabb képet kaphassunk, néhány kontrollváltozó alakulását érdemes szemügyre venni.
Az egyik kézenfekvő kontrollváltozóként a háztartások egy főre jutó fogyasztásának alakulása szolgálhat, hiszen a fogyasztási kiadások rendkívül szorosan együtt mozognak a bérek alakulásával. Mivel azonban a foglalkoztatottak száma az elmúlt tíz évben jelentősen növekedett, miközben a népesség csökkent, ezért az átlagbér és az egy főre jutó fogyasztás összehasonlítása jelentős torzítást tartalmaz. Ezt a torzítást elkerülhetjük akkor, ha az egy foglalkoztatottra (illetve az egy főre) jutó értékek helyett a bértömeg alakulását a háztartások összes fogyasztási kiadásának változásával vetjük össze, melyet a következő ábra szemléltet.
A reálbértömeg és a fogyasztási kiadások reálértékének változása 2010-2020 között (százalék, CPI)
A háztartások fogyasztási kiadásain kívül természetesen más kontrollváltozókat is érdemes vizsgálni, s egy újabb kontrollváltozó lehet a munkáltatóknak a bérek után fizetett szociális hozzájárulási adója, röviden szocho. Mivel a a szocho reálértékét
- a reálbérek,
- az adókulcs,
- valamint a foglalkoztatottak száma
határozza meg, ezért a szocho-bevétel változásából – figyelembe véve a foglalkoztatottak számában és az adókulcsban bekövetkezett változásokat – következtetni tudunk a reálbérek alakulására.
További kontrollváltozóként szolgálhat a munkavállalók által fizetett egészségbiztosítási– és munkaerőpiaci járulék. Ennek a kontrollváltozónak a legfőbb előnyét a stabilitása adja, ugyanis a járulékkulcs mértéke az elmúlt 10 évben mindössze egyszer változott (2012-ben) és akkor is csupán egy százalékpontot. További előnye, hogy a fizetett járulékok összege nem csak a gazdasági szereplők összességére (munkavállalók, egyéni vállalkozók stb.), hanem részletes bontásban is – például kizárólag a munkavállalókra vonatkozóan – rendelkezésre áll.
A kontrollváltozókból származó reálbérnövekedés eredményeit, valamint az IMS és NSZ statisztikákban szereplő reálbérnövekedést a következő ábra mutatja.
Az NSZ és IMS statisztikákban szereplő reálbérek, valamint a szocho és az egészségbiztosítási– és munkaerőpiaci járulék (EMJ) kontrollváltozók által implikált reálbérnövekedés Magyarországon 2010-2020 között (százalék, CPI)
Az IMS által jelzett reálbérek számára mindhárom kontrollváltozó üzenete egyértelmű és világos:
a valós bérnövekedés az IMS-ben megjelenő 58%-nál lényegesen kisebb lehetett,
ami teljes összhangban van azzal az eredménnyel, amelyet kizárólag az elméleti összefüggésekre támaszkodva sejteni lehetett..
A szocho és az EMJ kontrollváltozók alapján viszont úgy tűnik, hogy az NSZ statisztikák a reálbérek növekedését 11-14 százalékponttal alábecsülhették, bár ezt a háztartások fogyasztási kiadásainak alakulása egyáltalán nem támasztja alá. Figyelembe véve azonban, hogy a vizsgált kontrollváltozók közül közgazdasági szempontból a fogyasztás alakulása tekinthető a legkevésbé megbízhatónak – hiszen a fogyasztást a bérek alakulása mellett számos más tényező is befolyásolja –, ezért a másik két kontrollváltozóra támaszkodva azt mondhatjuk, hogy a tényleges reálbérnövekedés valahol 30%-33% körül lehetett az ominózus időszakban.
Tekintettel arra, hogy a gazdasági híradások alapjául az IMS adatok szolgálnak, ez egyúttal azt is jelenti, hogy Magyarország közvéleménye az elmúlt tíz évben közel kétszer akkora reálbérnövekedésről értesülhetett, mint ami valójában megtörtént. A közelmúltban sokat emlegetett magyar bérrobbanásnak a jelentős része ezért nem több, mint puszta illúzió, melynek tükrében a néhány alapvető élelmiszer árának befagyasztását célzó kormányzati intézkedés már nem is olyan meglepő.
A cikk a szerző véleményét tükrözi, amely nem feltétlenül esik egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával.
Ha hozzászólna a témához, küldje el meglátásait a velemeny@portfolio.hu címre. A Portfolio Vélemény rovata az On The Other Hand. A rovatról itt írtunk, a megjelent cikkek pedig itt olvashatók.
Címlapkép: Getty Images
