
Míg az OpenAI vezérigazgatója, Sam Altman a cég arca a médiában, addig az agya az a Mira Murati, aki 35 éves kora ellenére már a technológiai vállalat AI-projektjeit vezeti. A fejlesztő jelenleg az OpenAI kutatóintézetének technológiai igazgatója (CTO), és a ChatGPT megalkotásáért felelős csapat vezetője.
A kezdetek
Mira Murati egy olyan név, amely egyre nagyobb ismertségre tett szert a mesterséges intelligencia (AI) világában. Murati 1988-ban született és Albániában nőtt fel. Innen vándorolt ki San Francisco-ba, egyetemi tanulmányait már az Egyesült Államokban folytatta. A róla fellelhető információk alapján alapképzését 2012-ben a Dartmouth College Thayer School of Engineering szakán végezte, ahol gépészmérnöki diplomát szerzett. Később a Massachusetts Institute of Technology (MIT) informatikai mesterképzésén szerzett mesterdiplomát, érdeklődése ezután a mesterséges intelligencia irányába fordult.
Murati 2011-ben gyakornokként kezdte pályafutását a Goldman Sachsnál, majd nem sokkal később már a Teslanál találta magát. Akkoriban a vállalat éppen az Autopilot, a mesterséges intelligencia-alapú vezetéstámogató szoftver korai verzióin dolgozott, Murati is ebben a témakörben bontakoztatta ki tudását.
2016-ban a Leap Motionhoz igazolt, hogy a startup billentyűzeteket helyettesítő kiterjesztett valóság (Virtual Reality - VR) rendszerén dolgozzon. Saját bevallása szerint a termék- és mérnöki részleg alelnökeként azt remélte, hogy a számítógéppel való interakció "olyan intuitív lesz, mint a labdával való játék". Hamarosan azonban rájött, hogy a VR-alapú technológia még közel sem állt készen a tömegközönség számára, ezért új lehetőségek után nézett.
Hamarosan pedig csatlakozott az OpenAI csapatához, ahol felügyelte a cég két legnagyobb fejlesztését, a Dall-E-t és a ChatGPT-t.
Női fejlesztőként a csúcsra
Az OpenAI csapatához 2018-ban csatlakozott, és hamar hírnevet szerzett magának, mint tehetséges és innovatív mérnök.
Egy év alatt ért a céges ranglétra csúcsára, 2019-ben nevezték ki jelenlegi pozíciójára, amit a mai napig betölt.
Az OpenAI technológiai igazgatójaként Murati felelős az intézet AI-technológiával kapcsolatos kutatásainak és fejlesztésének felügyeletéért. Mérnökökből és kutatókból álló csapatával dolgozik együtt a legmodernebb AI-modellek és alkalmazások kifejlesztésén. Munkájának eddigi legnagyobb gyümölcse pedig a ChatGPT volt, amely forradalmasította az emberhez hasonló kommunikációs technológiát a mesterséges intelligencia területén.
A ChatGPT-t számos alkalmazásban használják már a világon, többek között ügyfélszolgálati chatbotokban, fordítási szolgáltatásokban, vagy épp keresőfelületeken (Bing).
Személyes nézetei a mesterséges intelligencia jövöjéről
Mira Murati célja mindig is az volt, hogy minél szélesebb körnek elérhetővé tegye a mesterséges intelligenciával kapcsolatos termékeit, amit lelkes felhasználók tömkelege tud így tesztelni. A Leap Motion-től való távozásának is az egyik legfontosabb indoka volt, hogy a cég termékei nem álltak készen erre.
A technológiai fejlődést egy vákuumban, a társadalommal való valós kapcsolatok nélkül is elvégezhetnénk. De akkor az a kérdés, hogy valóban a helyes irányba haladsz?
- jegyezte meg ezzel kapcsolatban Murati.
A mesterséges általános intelligencia (AGI) kizárólag a laboratórium keretein belül történő megalkotása - érvelése szerint - még nyugtalanítóbbá reakciókat okozna a társadalom számára, amikor az megjelenik. A vállalat nagyméretű nyelvi modelljeinek kondicionálása megerősítő tanulással, emberi visszajelzésekkel hatékonyabb módszer az AI teljesítményével kapcsolatos kihívások kezelésére, és egy nagyon jó módja annak, hogy a nyilvánosságot is bevonják a fejlesztésről történő párbeszédbe.
Murati bár az AGI kifejlesztéséből nem zárná ki a nagyközönséget, nyíltan hangoztatja az iparági szabályozás szükségességét. A fejlesztéssel kapcsolatban ugyanis egyre racionálisabb és reálisabb aggodalmak közé tartozik, hogy a rossz szereplők képesek lesznek a mesterséges intelligenciát félretájékoztatás vagy bizonyos embercsoportok kárára felhasználni.
Az OpenAI-nál filozófusok és etikusok dolgoznak, de tényleg úgy gondolom, hogy vannak olyan nagy társadalmi kérdések, amelyek nem lehetnek kizárólag a technológusok kezében
- mondta még tavaly, egy interjúja során.
A ChatGPT mindössze két hónappal az indulás után hihetetlen teljesítményt ért el; elérte a 100 millió aktív havi felhasználót. Ezzel a történelem leggyorsabban növekvő fogyasztói alkalmazásává vált, messze megelőzve a TikTok kilenc hónapos rekordját és az Instagram 2,5 éves rekordját. Legújabb verziójának, a ChatGPT-4-nek a bevezetésével kapcsolatban Murati elmondta, szerinte a kevesebb figyelem és hype jót tenne a legújabb, legfejlettebb modellnek.
Mindezek mellett Murati úgy látja, a GPT-4 tovább szélesíti az emberek lehetőségeit a felhasználásra. Példaként említi az oktatók hozzáállását - ugyanis szerinte a mesterséges intelligencia sokkal több, mint egy lehetőség a diákok puskázására. Valójában egy eszköz lehet, amely segíthet a tantervek megírásában, vagy a diákok számára új nézőpontok, lehetőségek behozatalában.
A technológia, amit építünk, óriási hatással van a társadalomra, de a társadalom is tudja és kell, hogy alakítsa azt. A kreativitásunk vagy az írói képességeink kiterjesztésére ez egy eszköz. Egy eszköz, ami létrehozhat, inspirálhat.
- mondta Murati.
Van még tovább a csúcsról?
Látható, hogy az iparágban Mira Murati úttörő szerepet töltött be az OpenAI mesterséges intelligencia fejlesztésének élén. A felelősségteljes használat biztosítása érdekében pedig határozottan kiállt az AI-technológia szabályozása mellett, miközben mindvégig támogatta a nyílt tesztelést és a széleskörű elérésre épülő üzletpolitikát.
Mira Murati elmondása szerint egyáltalán nem ért még a csúcsra a ChatGPT-vel. Szeretné ugyanis újraértelmezni a Turing-tesztet (az 1950-ben kialakított teszt lényege, hogy azt vizsgálják, képes-e egy gép kognitív feladatok végrehajtásában - vagyis képes-e emberi gondolkodásra és válaszadásra). Ez a teszt nagyban emberi szubjektivitásra is épül, de ezen kívül is sok bírálat érte már a tesztet - Murati pedig ezért szeretné átdolgozni, új alapokra helyezni a mesterséges intelligenciáról alkotott tudományos érveket.
Muratit mesterséges intelligencia iránti szenvedélye és nyitott gondolkodásmódja kétségtelenül a mai technológiai ágazat egyik legbefolyásosabb női szereplőjévé tette.
Címlapkép forrása: Youtube
Dühöngnek Joe Biden emberei, miután bombát robbantott Kamala Harris: kicsit sem fogták vissza magukat
Nem volt sok pozitív mondanivalójuk róla.
Összeállt a bírói többség Bolsonaro ellen, puccskísérlet miatt ítélhetik el
Ezzel történelmet írna Brazíliában.
Halálos kórság terjed a magyar határ közelében, az emberre is veszélyt jelent
További terjedésre számítanak a szakértők.
Kirk-gyilkosság: súlyos figyelmeztetést tett közzé a külügyminisztérium
Vigyázzba állítják a bevándorlókat.
Olyat posztoltak, amit nem kellett volna – bíróság vár a pénzügyi influenszerekre
Nem szabadott volna ilyen befektetést népszerűsíteniük.
Kijevbe látogatott Trump jobbkeze: orosz szankciókról is szó esett Zelenszkijjel
Illetve a közös fegyvergyártásról.
Elindult az orosz űrhajó a Nemzetközi Űrállomásra
Élelmiszert és nitrogént visz a fentieknek.
Milton Friedman és az MMT
Milton Friedman: From Modern Monetary Theory to Monetarism címmel ma cikkem olvasható a Naked Capitalism oldalon. Innen is köszönöm Yves Smith szerkesztőnek a közlést, aki egy rövid felvezetést i
Otthon Start kamatok, kedvezmények: meglepő különbségek a bankok között!
Az Otthon Start program elrajtolt, a bankok pedig - szinte versenyt futva - igyekeznek rálicitálni egymásra nem csak kamatokban, de kedvezményekben és extra jóváírásokban is. Mutatjuk, mit kínál
Elérhetőek-e az EU-s zöldítési célok?
Az IRENA 2025 júniusi jelentése átfogó képet ad az EU energiaátállási kilátásairól, szektoronkénti bontásban, valamint ismerteti a dekarbonizáció várható társadalmi és gazdasági hatása
100 milliárd forint a magyar vállalkozásoknál
Elértük a 100 milliárdot! - hangzik a hír, de mit takar ez a szám a valóságban? Csak egy újabb számadat, vagy tényleg változást hoz a mindennapokban?

Az egykulcsos szja kelet-európai szokás
A legtöbb európai ország progresszív adórendszert üzemeltet: a fizetendő személyi jövedelemadó arányos a keresettel. A grafikonon a legmagasabb személyi jövedelemadó-kulcsok és a kiegészít

Két éves a bejelentővédelmi törvény
2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd

A kötvénypiac csendes forradalma
Sokan temették már a kötvénypiacot az utóbbi évek során, azonban a jelenlegi hozamszintek mellett épp most kínálkozhat kivételes lehetőség a hosszú távban gondolkodó befektetőknek. A mosta
A "hedonisztikus fenntarthatóság" és az innovatív urbanizmus szimbiózisa
A koppenhágai CopenHill egyszerre modern erőmű, városi park és közösségi tér, amely 2021-ben elnyerte az Év Épülete díjat.


Erre kevesen számítottak: ő most a világ leggazdagabb embere
Újra hasít az AI-sztori.
Mi lesz veled, magyar búza? Drasztikus váltás kell
Aduász lehet a búza itthon, a fajtaválasztáson és a technológián azonban nagyon sok múlik.
Állami tulajdonból a 4iG-hoz kerül a Rába
Bővül a cég védelmi portfóliója.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.