A KPMG Global Tech Report 2024 alapján készült elemzés a közigazgatás digitális átalakulásának öt kulcsterületét vizsgálja. A felmérés 118 kormányzati technológiai vezető és döntéshozó válaszain alapul, többségében európai (60%), ázsiai és csendes-óceáni (21%), valamint észak-, közép- és dél-amerikai (19%) résztvevőkkel.
Az öt kulcsterület a következő:
1. Állampolgár-központúság
A felmérés szerint a kormányzati válaszadók 69%-a figyelembe veszi az állampolgárok, alkalmazottak és érdekelt felek igényeit a döntéshozatal során. 74%-uk egyetért azzal, hogy az ügyfelek véleménye befolyásolja a technológiai beruházási döntéseiket.
"Az állampolgárok elvárása, hogy irányíthassák, ki és milyen célból láthatja adataikat. Viszont a modernizáció nem minden ügyfél számára vonzó, sokan még mindig szívesebben beszélnének egy ügyintézővel, vagy éppen kényelmesebb számukra egy plasztik igazolvány a tárcájukban, mint egy app a telefonban" - emeli ki Németh Marcell, a KPMG szenior menedzsere.
2. Modernizált módszerek
A megkérdezett vezetők 85%-a szerint az új technológiák bevezetése elsőbbséget élvez a régi technológiák fenntartásával szemben. 84%-uk szerint a modern megvalósítási módszerek már értéket teremtettek szervezetük számára, 41% pedig 10%-ot meghaladó hatékonyságjavulást tapasztalt.
3. Tehetségek vonzása és megtartása
A kormányzati vezetők kétharmada állítja, hogy nagyszerű ötletei lennének a közigazgatás digitális átalakításával kapcsolatban, de nincsenek megfelelő emberei a tervek megvalósításához. A vezetők majdnem háromnegyede prioritásként kezeli az alkalmazottak és a vezetők digitális készségekkel kapcsolatos továbbképzését.
4. Felhőalapú technológiák
A kormányzati vezetők 82%-a szerint digitális átalakulási útjuk legfőbb prioritása az alkalmazások áthelyezése a felhőbe. Ugyanakkor 59%-uk elismerte, hogy a kiberbiztonságot csak egy egyszerű feladatnak tekinti, amely nem ágyazódik be a szervezeti kultúrákba és folyamatokba.
5. Mesterséges intelligencia alkalmazása
A kormányzati technológiai vezetők kétharmada állítja, hogy szervezetük a következő egy éven belül várhatóan befektet a mesterséges intelligenciába és az automatizálásba. A válaszadók 45%-a szerint ez először ellenőrzött csoportokban történik.
A KPMG Trust in Artificial Intelligence című tanulmánya szerint a polgárok mindössze harmada bízik abban, hogy az állam képes a mesterséges intelligencia fejlesztésére és a köz érdekében történő felhasználására.
A felmérés rámutat, hogy a közigazgatás digitális átalakulása során kulcsfontosságú az állampolgárok igényeinek figyelembevétele, a modern technológiák alkalmazása, a megfelelő szakemberek bevonása, a felhőalapú megoldások bevezetése és a mesterséges intelligencia felelős használata.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Kellemetlen meglepetés: itt a Fitch döntése Magyarországról
Megvolt az idei utolsó felülvizsgálat.
"Civilizációs eltörlés" fenyegeti Európát - Ez lehet Trump nagy stratégiája
Európának sürgősen változnia kell.
Évszázados hagyományt törne meg Donald Trump, ezen sokan kiakadnak majd
A legfelsőbb bíróság döntésén múlik.
Trump felfegyverezné a szövetségeseit, hogy megakadályozza a fenyegető konfliktust
Kiszivárgott a terv.
Újabb részvénykibocsátásra készül Elon Musk - Tényleg az űrbe rakétázhat a SpaceX
A világ legértékesebb cége születhet meg.
Célkeresztben a külföldi tőkejövedelem: szigorít a NAV!
Látványosan szigorít a NAV a külföldi tőkejövedelmek ellenőrzésén: úgy tűnik, a korábban jellemzően szankciómentes támogató eljárások helyét átveszi a jogkövetési vizsgálat, amely m
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Nincs is magyar piac, szóval bizalmi válság sem lehet
Répatermesztőknél talán értelmezhető, hogy magyar piac, de startupok esetében nincs semmi hasonló. Sőt, őszintén: Magyarország elég szar hely, ha startupot akarsz alapítani. Még csak ma
Zsiday Viktor: Nem kizárt a komolyabb kamatcsökkentés
Az elmúlt évben nagyon sok jegybank csökkentette az irányadó kamatszinteket, köztük az amerikai is, ám valójában a monetáris kondíciók nem feltétlenül javultak, sőt valószínűleg sok... T
40 milliárdos biogáz-kassza: vége az első körnek, itt a második
2025. november 27-én lezárult a "Biogáz és biometán termeléshez kapcsolódó beruházások támogatása" című pályázat első szakasza.
Hol nem érdemlik meg az emberek a pozíciójukat?
A nagy termelékenységi különbségek egyebek mellett a munkaerőpiac meritokráciájából és a menedzsment minőségéből fakadnak - mindkettőben markáns országok közötti eltérésekkel. The pos
Munkáshitel - a fiatalok köszönik, nem kérnek belőle!
A 2025 januári indulásakor nagy várakozás övezte a kamatmentes Munkáshitelt, ám hamar kiderült: a kezdeti lelkesedés után a kereslet meredeken zuhant, a bankok pedig mostanra kiszálltak a fiatal
Műanyagszennyezés: a modern kor láthatatlan járványa
A Föld szinte minden szegletét beborítja a műanyag, a tengerpartoktól a hegycsúcsokig. Az egyszer használatos termékek ugyan megkönnyítik a mindennapokat, de közben hozzáj
Nem minden vállalat halasztotta el a fenntarthatósági törekvéseit
ESG felmérés a hazai cégeknél.
Váratlanul megszólalt a kamatról Nagy Márton, gyengült is a forint
A Budapest Economic Forum 2025 konferenciáról jelentkezik a keddi Portfolio Checklist.
Növekedési válság van, mégis 11 százalékkal nő a minimálbér - Mi lesz ebből?
Hogy fogják kigazdálkodni a cégek?
Ez most a gazdagok kedvenc csokija, horror árat fizetnek érte
Csokikülönlegességek hódítanak a tehetőseknél.
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!

