Az alábbiakban Bereznai Henrik, a Jalsovszky ügyvédének írását közöljük, a cikk elkészítésében közreműködött Skrám Katalin, vámszakmai tanácsadó.
Kiemelt célországok, célzott kedvezmények
A „büntetővámokkal” érintett országok az amerikai kormányzat szerint egyoldalú vagy diszkriminatív kereskedelmi gyakorlatot folytatnak, és ez indokolja velük szemben az általános vámtételt meghaladó vámszint bevezetését. Első lépésként 2025. április 5-én 10%-os általános vámtételt vezettek be minden USA-ba importált árura, kivéve a vas, acél és alumínium termékek, illetve az autók, melyeket 25%-os vámmal sújtottak. Második lépcsőben 11-50% közötti, differenciált vámtételeket határoztak meg 57 ország vonatkozásában.
A vámok mellett a Trump-kormányzat további intézkedésként 2025. május 2-től megszüntet egy sor olyan kedvezményt is, mint például a Kínából és Hongkongból származó, 800 dollár alatti árukra vonatkozó mentesség.
Mivel mindez az Európai Uniót is érinti, ezért abból Magyarország – mint az EU vámuniójának tagja – sem vonhatja ki magát.
Így hazánkra is igaz, hogy az új rendelkezéseknek megfelelően az általános 10 vagy 25%-os vámon felül, további 20%-os differenciált vámtétel vonatkozna minden EU-ból származó, USA-ba exportált árura.
A differenciált vámtételeket 2025. április 9-től alkalmazták volna, de az amerikaiak az utolsó pillanatban 90 napra felfüggesztették ezek végrehajtását – egyetlen ország kivételével: Kína a korábbi és új vámok (34%) összegeként már most összesen 145%-os vámtétellel kénytelen szembesülni.
A felfüggesztést követően a Trump-adminisztráció 2025. április 11-én még tovább hígította az intézkedéseket: bizonyos elektronikai cikkek – így például okostelefonok, számítógépek, félvezetők, napelemek és memóriakártyák – szintén ideiglenes mentességet kaptak a vámok alól. (A részletes lista ide kattintva található.)
A felfüggesztés miatt most tehát egyelőre nem alkalmazandók a differenciált vámtételek – ugyanakkor a 10%-os, vagy pl. az autóipart sújtó 25%-os vámok továbbra is érvényesek.
Adminisztratív kihívások
Az USA-ba exportáló cégeknek mindenesetre addig sem árt a fokozott körültekintés. Az amerikai intézkedések alkalmazása során ugyanis komoly kihívást jelent a származási ország helyes meghatározása, mivel az USA nem-preferenciális származási szabályai jelentősen eltérnek az EU-s gyakorlattól. Jelenleg például bizonytalanság övezi az amerikai vámszolgálat által elfogadott származási igazolások elismerésének módját is.
Emiatt mindenképpen javasolt amerikai tanácsadóval történő konzultáció akkor, ha az USA-ba exportált termék több különféle országot is „érint” és így további elemzést igényel a származási ország meghatározása.
Az uniós válasz is lecsaphat
Az Európai Unió 2018-ban és 2020-ban már reagált az első Trump-kormányzat hasonló intézkedéseire: ekkor 10, illetve 25%-os vámokat vezetett be egyes EU-ba importált amerikai termékekre. Ám miután a Joe Biden vezette adminisztráció felfüggesztette az európai termékekre kivetett vámokat, az EU is azonosan válaszolt, és 2025. március 31-ig felfüggesztette az egyensúly helyreállítását célzó intézkedések alkalmazását. A felfüggesztést az Unió előbb 2025. április 14-ig, majd egy friss rendelettel 2025. július 14-ig meghosszabbította, hogy teret adjon az USA-val történő további egyeztetésekre.
A korábbi vámintézkedéseken túlmenően az Európai Bizottság a Trump-adminisztráció legújabb kereskedelempolitikai intézkedéseire válaszul egy új, kiterjesztett ellenintézkedés-csomagot is előkészített. A megközelítőleg 18 milliárd euró értékűre becsült intézkedéscsomag az USA-ból származó ipari és mezőgazdasági termékek sokkal szélesebb körét érintené. Az alapvetően két szakaszban (2025. május 16-tól, és december 1-től) bevezetni tervezett intézkedéscsomag alkalmazását a Bizottság – a vámháború legújabb fejleményeire tekintettel – 2025. július 14-ig szintén elhalasztotta.
A fentiek értelmében tehát az EU 2025. július 14-ig egyelőre nem vezet be további kiegészítő vámokat az USA-ból származó termékekre.
Mivel azonban a vámháború jelenlegi alakulása nem teljesen kiszámítható, azoknak a cégeknek is ajánlott a fokozott körültekintés és óvatosság, akik az USA-ból importálnak.
Az óvatosság nem csupán a vámszabályok szorosabb nyomon követésében nyilvánulhat meg, de a meglévő szerződéses pozíciók áttekintésében, és ha kell, bizonyos szerződések módosításában is. Különösen azoknak nem árt résen lenniük, akik hosszabb távú szerződéseket kötöttek, ugyanis a tapasztalat az, hogy a legtöbb szerződés nincs felkészülve a vámtételek drasztikus megváltozásából fakadó kereskedelmi zavarokra.
Címlapkép forrása: Justin Sullivan/Getty Images
Magas rangú kormánytag rántotta le a leplet az iráni nukleáris program helyzetéről
Teherán ragaszkodik hozzá, hogy a programjuk békés célokat szolgál.
Tényleg nem viccel Trump: behajózott a Karib-tengerre a USS Gerald R. Ford, új háború előhírnöke lehet
A venezuelai rezsim megbuktatása a cél?
Ízelítőt ad a tél Európának a jövő héten – Itt jöhet az első hó
Sarkvidéki levegő és csapadék jön hétfőtől.
Kicsekkolt a Trump-táborból az egyik legismertebb trumpista – Halálos fenyegetésekről számolt be
Az elnök posztban vonta meg a támogatását Marjorie Taylor Greene-től.
Nem válogatta meg a szavait a bajor miniszterelnök: ezek árulók, „Putyin udvari bolondjai”
Az AfD-ről mondott véleményt Markus Söder.
Videó: megindultak a Barszok az egyik legnagyobb orosz olajfinomító ellen – Pusztító csapás lett a vége
Az orosz Rubikon egység drónraktárát is támadás érte.
Visszatérne Németország az orosz energiához? – Botrányt kavart a váratlan kijelentés
A vezető német kormánypárton belül robbant ki vita.
Jogosan tiltotta be az Airbnb-t Terézváros – mégis mire számítsunk most a belváros lakáspiacán?
Az önkormányzat adócsökkentéssel motiválná a hosszútávú bérbeadást.
Marathon Digital Holdings - kereskedés
Kedden eladtam a maradékot is, azon már 10% alatt volt csak a profit. Jobb lett volna zárni az egészet 23 dolláron, utólag persze könnyű okosnak lenni. A kérdés az, hogy érdemes-e még viss
Követett részvények - 2025. november
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért
Sok hasznos tipp pénzügyi szakemberektől
Kun-Welsz Edit, a HOLD portfóliókezelője és Sándorfi Balázs, a Bankmonitor.hu alapítója volt a Friderikusz podcast vendége. A szakemberek most nem a közgazdaságtan mélyére ástak, hanem... The
A kamatos kamat végtelen ereje - könyvajánló
A kamatos kamat az Univerzum legnagyobb ereje - szól az Albert Einsteinnek tulajdonított és sokféle verzióban keringő mondás. Igazából nem tudjuk, ő mondta-e, de a... The post A kamatos kamat vé
Az általunk ismert állam gyökeresen át fog alakulni - Mi születik abból, hogy az elvásárok és bizalmatlanság egyszerre nőnek?
A 21. század új világrendjében az állam szerepe felértékelődik. Védőpajzs és problémamegoldó szerepet várunk tőle, habár sokszor az állami túlszabályozás köti gúzsba a fejlődést. Mi
Miért emelik a bankok a személyi hiteleknél a maximálisan igényelhető összeget?
Az UniCredit Bank is lépett, november 15-től ott is már 15 millió forint lesz a maximálisan igényelhető kölcsönösszeg az ingatlanfedezet nélküli személyi kölcsönnél. De miért tolják egyre
Késve küldte be az áfabevallást? Most a NAV is kíváncsi, hogy miért?
A NAV november 13-ai közleménye szerint, november 14-én pénteken levelet küld azoknak az adózóknak, akik 2025-ben késve nyújtották be havi vagy negyedéves áfabevallásukat. A hatóság célja n
Igazságos zöldátmenet: India útja a nettó zéró kibocsátás felé
Zöldátállása során India összetett feladatokkal néz szembe: gyorsan fejlődő gazdasága energiaigényét össze kell hangolnia a kibocsátáscsökkentési céljaival, miközben az országra jellemz
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Préda: Ami már nem játék
Az online játékiparban akkora pénz van, hogy az már a bűnözői csoportok figyelmét is felkeltette.
Csökkent a Telekom bevétele - Mit várhatunk a papírtól?
Jelentett a cég.
Temessük a magyar kukoricát? Már ott tartunk, hogy importra szorul az ország
Elgondolkodtak a gazdák.


