Omoda, Jaecoo, BYD, MG: néhány kínai autómárkanév, amely már ismerősen csenghet a hazai piacon is, az említett márkák határozott pozíciókat alakítottak ki az elmúlt néhány évben. Úgy tűnik, hogy a magyar vásárlók kevésbé ódzkodnak a kínai típusoktól, olyannyira, hogy például az Omoda esetében a világ összes piacát tekintve, Magyarországon nőtt (és nő folyamatosan) a piaci súlya leginkább.
Chery, Luxeed, Haval, Exeed, Link&Co, SAIC, Voyah, Roewe, Changan, Avatar, Leapmotor: az egyelőre itthon szinte ismeretlen kínai márkák sorát még sokáig lehetne folytatni.
Az ismeretlenség azonban nem egyenlő a sikertelenséggel,
a kínai autópiacot alapvetően ezek a márkák uralják, és foglalnak egyre nagyobb teret európai és japán konkurenseik kárára.
A tavalyi évben 22,6 millió személyautót adtak el az országban, amelyből 23%-os emelkedéssel 18 millió kínai márka volt, a teljes torta 20 százalékán volt kénytelen osztozni Európa, Amerika és más ázsiai márkák. A legsikeresebb a kínai piacon egyértelműen a BYD több mint 3,5 millió autóval. Hiába csak tavalyelőtt törte meg a Volkswagen évtizedes hegemóniáját,
máris óriásit vert a német konkurensre,
amely alig több mint 2 millió autót adott el „csupán”. A dobogó legalsó fokára a Toyota ért fel szintén masszív piaci részesedés-csökkenéssel, a TOP10-es listára még 4 kínai gyártó került fel.
Ugyanez a rangsor 2020-ban így nézett ki: VW (2,6 millió db.), Honda (1,6 millió db.), Toyota (1,54 millió db.), és a legtöbb autót eladó hazai gyártó, a Geely is csak alig több mint 1 millió autót értékesített. Sokáig lehetne még cizellálni a statisztikák értelmezését, de jól látszik a tendencia:
a kínai modellek népszerűsége dinamikusan nő, a német, japán és amerikai modelleké pedig folyamatosan csökken.
Miért lehet ez?
Iparági szakértők egyöntetű véleménye, hogy az elektrifikáció döntő szerepet tölt be az erőviszonyok megváltozásában. Ezzel nehéz lenne vitatkozni, ahogy azzal is, hogy a kínai iparpolitika teljes mellszélességgel a hazai gyártók mögött áll, a belső piac pedig hatalmas, van tehát tér kísérletezésre, folyamatos termékfejlesztésre anélkül, hogy a nemzetközi bizalom sérülne egy-egy kevésbé jól sikerült próbálkozás után.
Ugyanakkor több olyan soft tényező is szerepet játszhat, amiket talán eddig alultárgyalt a szakma, ez pedig a kulturális és a társadalmi szemléletben, és ízlésben rejlik, nem utolsó sorban pedig a patriotizmus sem elhanyagolható tényező. Miért venne a kínai vásárló nyugati vagy japán terméket, ha mára ugyanolyan minőségben hazait is kaphat, sok esetben jobb áron? Miért ne venne olyan autót, amelynek beltere, kapcsolói, illata egy az egyben a Mercedesé, ha harmadáron van, ráadásul kínai logó van a kormányon?
Miért ne lenne divatos egy bármely nyugati márkát megszégyenítő kínai formaterv?
A nyugati kultúrkörben elvben kínos dolog a másolás, az egyediség pedig erény, az újabbnál újabb divatok is a korábbi irányzatok meghaladásával alakulnak ki. Kínában talán ez másként van: egyáltalán nem zavarja a vásárlókat, ha egy-egy motívum emlékeztet egy nyugati gyártó formájára, megoldására,
ez nem csökkenti annak értékét, sőt.
Nem egy olyan modellel találkoztunk a kiállításon, amely akár egyszerre több általunk is ismert autó vonásait tükrözte, mégis rendkívül jó benyomást tett.
Ilyen például a iCar V23, amely elölről a legendás Toyota FJ Crusier, hátulról a G Mercedes vonásait hordozza, a forma a maga eklektikusságában mégis különleges és szerethető. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne lennének talán kevésbé szerencsés próbálkozások, de
a kiállítás általános képét sokkal inkább a harmonikus vonalak határozták meg.
Hol volt a legnagyobb tolongás?
Nehéz megmondani, melyik gyártó vonzotta a legnagyobb tömeget, hiszen számos modell itt mutatkozott be először a nagyközönség számára, és nagy érdeklődést kiváltó sajtóesemények is tűzdelték a rendezvényt. Könnyebb megmondani, hogy mely gyártóknál nem tolongtak ottjártunkkor: szinte már-már kínosan kevesen voltak a Volkswagen standjánál, de a Nissan sem mozgatta meg különösebben a helyi közönség fantáziáját.
Nem mellékesen óriási újdonságokat sem lehetett látni a standjainkon, így nem csoda, hogy kisebb volt az érdeklődés. A tisztesség kedvéért meg kell említeni, hogy az egyhetes rendezvény nyitónapján vettünk csak részt, így nem kizárt, hogy a hátralevő időben nagyobb volt a pezsgés, de látva a más standok körüli nyüzsgést, nem biztos, hogy sokat változott volna a kiállítás képe.
Az európai gyártók közül a Mercedes nagyon kitett magáért, rögtön három G osztályt is bedobott a nagyközönségnek, ráadásul a leglátványosabb installációkban, az egyiket majdnem függőleges pozícióban.
A BMW inkább a hagyományos, európai szemnek is ismerős modellekkel töltötte meg a standot, igaz több érdekes koncepcióautót is bemutatott, a MINI pedig teljesen külön jelent meg, szintén relatív nagy érdeklődést kiváltva.
Az Audi mindent bedobott, amit lehet, a rendezvény kivetítőin gyakorlatilag folyamatosan Audik cikáztak,
élen egy teljesen új, vélhetően a kínai ízlésvilágnak külön fejlesztett modellel, az elektromos E5-el.
Az egyik legnagyobb érdeklődést a Chery, fél pavilont elfoglaló standjánál tapasztaltuk, ahol olyan modellek mutatkoztak be, mint az Omoda 7 vagy a Jaecoo 5, a Himla pickup illetve a luxuskategória felé kacsintgató Luxeed R7. A rendezvény méreteit jól érzékelteti, hogy csak a sajtótájékoztatón a Chery gyár 3000 partnere vett részt a világ 120 országából.
A céljuk pedig, hogy Európa és a „globális dél” piacainak meghódításával év végére több mint 140 országban legyenek jelen. A növekedés ütemét tekintve, alig lehet kétségünk afelől, hogy ez sikerülni is fog a gyárnak. Magyarországot már behúzták: az Omoda és Jaecoo modellek már szép számban keltek el a hazai szalonokban, Chery márkanév alatt pedig idén kezdődhet meg az autók forgalmazása. Az Omoda és Jaecoo modelleket forgalmazó hivatalos hazai importőr, a Genius Automotive Europe pedig a napokban írta alá a román és bolgár piacra is a kizárólagos megállapodást, így
egy magyar cég fogja ellátni a másik két EU-s piac képviseletét is.
Címlapkép és fotók forrása: Portfolio - Gergely András
Jön az európai fizetési mesterterv: fájdalmas rejtett költsége lehet a bankoknál
Elszállhatnak a hitelkamatok is.
Hihetetlen átalakulás: így lett a világ egyik legszegényebb országából gazdasági nagyhatalom
De ez nem maradt áldozatok nélkül.
Tűzveszély miatt hívja vissza a Tesla a népszerű otthoni akkumulátorát
Az eszközök túlmelegedhetnek, kigyulladhatnak.
Zuhan a bitcoin, ez már medvepiac
Elemzők szerint a bitcoin kilátásai továbbra is kedvezőtlenek.
Trump visszakozik és ez akár egy beismerés is lehet
Hamarosan aláír egy vámcsökkentési csomagot.
Sok hasznos tipp pénzügyi szakemberektől
Kun-Welsz Edit, a HOLD portfóliókezelője és Sándorfi Balázs, a Bankmonitor.hu alapítója volt a Friderikusz podcast vendége. A szakemberek most nem a közgazdaságtan mélyére ástak, hanem... The
A kamatos kamat végtelen ereje - könyvajánló
A kamatos kamat az Univerzum legnagyobb ereje - szól az Albert Einsteinnek tulajdonított és sokféle verzióban keringő mondás. Igazából nem tudjuk, ő mondta-e, de a... The post A kamatos kamat vé
Az általunk ismert állam gyökeresen át fog alakulni - Mi születik abból, hogy az elvásárok és bizalmatlanság egyszerre nőnek?
A 21. század új világrendjében az állam szerepe felértékelődik. Védőpajzs és problémamegoldó szerepet várunk tőle, habár sokszor az állami túlszabályozás köti gúzsba a fejlődést. Mi
Miért emelik a bankok a személyi hiteleknél a maximálisan igényelhető összeget?
Az UniCredit Bank is lépett, november 15-től ott is már 15 millió forint lesz a maximálisan igényelhető kölcsönösszeg az ingatlanfedezet nélküli személyi kölcsönnél. De miért tolják egyre
Késve küldte be az áfabevallást? Most a NAV is kíváncsi, hogy miért?
A NAV november 13-ai közleménye szerint, november 14-én pénteken levelet küld azoknak az adózóknak, akik 2025-ben késve nyújtották be havi vagy negyedéves áfabevallásukat. A hatóság célja n
Igazságos zöldátmenet: India útja a nettó zéró kibocsátás felé
Zöldátállása során India összetett feladatokkal néz szembe: gyorsan fejlődő gazdasága energiaigényét össze kell hangolnia a kibocsátáscsökkentési céljaival, miközben az országra jellemz
A napenergia következő szintje: termelés az űrben
A tengeri szélerőművek sikere után új horizont nyílhat a megújuló energiában: a kutatók szerint az űrből gyűjtött napenergia akár 80 százalékkal is csökkentheti Eur
Az űrprogram, az komoly dolog (feat. Zsiday)
E heti vendégünk Szabó Dávid és Zsiday Viktor. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Pod
Préda: Ami már nem játék
Az online játékiparban akkora pénz van, hogy az már a bűnözői csoportok figyelmét is felkeltette.
Csökkent a Telekom bevétele - Mit várhatunk a papírtól?
Jelentett a cég.
Temessük a magyar kukoricát? Már ott tartunk, hogy importra szorul az ország
Elgondolkodtak a gazdák.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!


