
Az Európai Bizottság által kidolgozott új mezőgazdasági támogatási rendszer drasztikus változtatásokat tartalmazna: már 20 ezer euró felett jelentős degressziót vezetne be, 100 ezer euró felett pedig teljesen megszüntetné a területalapú támogatásokat. A tervezet emellett a Közös Agrárpolitika forrásait is több mint 27 százalékkal csökkentené, ami Európa-szerte heves tiltakozást váltott ki az agrárszervezetek körében.
Én azon csodálkozom, hogy ezzel ki mertek állni
- nyilatkozta az Agrárszektornak Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke. A szakember szerint a javaslat rendkívül kedvezőtlen hatásokkal járna, de megvalósulása kétséges.
Ez annyira durva, hogy szerintem az uniós mechanizmust ismerve ez nem tud végigmenni a jogalkotási folyamaton.
A GOSZ elnöke rámutatott, hogy a tervezett intézkedések bevezetése katasztrofális következményekkel járna az európai mezőgazdaságra.
Ha ezt bevezetik, a szántóföldi növénytermesztésben közel 40 százalékos volumencsökkenés következne be.
Ezzel gyakorlatilag az történne, ami nálunk a kilencvenes évek elején a rendszerváltáskor - tette hozzá Petőházi Tamás, aki szerint a javaslat összefüggésben lehet az Ukrajnával kapcsolatos uniós tervekkel is. Mint emlékeztetett: az EU azt várja, hogy Ukrajna 2028-ra teljesítse az összes uniós agrárkövetelményt. A szakember azonban ezt irreálisnak tartja: "Kizárt dolog, hogy Ukrajna képes lenne 2028-ig teljesíteni a mezőgazdasággal kapcsolatos uniós elvárásokat, ehhez a teljes intézményrendszer hiányzik és még a kodifikációra is kell idő."
Címlapkép forrása: Portfolio
Orosz hajó sértette meg Észtország tengeri határait
Súlyos és elfogadhatatlan incidensről beszél a külügyminiszter.
Kiderült, mekkora ütést kaphat a gyógyszeripar az USA-EU vámalku miatt
Jelentős többletköltséggel kell számolniuk a cégeknek.
Trump újabb bombázással fenyegeti Iránt
Ha megpróbálják újraindítani a nukleáris létesítményeket.
Több mint vámalku: stratégiai szövetség formálódik Kína túlkínálata ellen
Geopolitikai üzenet a háttérben.
Medvegyev durva figyelmeztetést küldött Trumpnak: ez a lépés háborúhoz vezethet az Egyesült Államokkal
Megszólalt a volt orosz elnök.
Összeadás, kivonás, rombolás
A mesterséges intelligencia útán egy kis természetes intelligencia. Avagy Összeadás, kivonás, rombolás. Öt bekezdés a számokról címmel friss írásom olvasható az individualista blogon. Kös
Szegény ország, több ima
A szegény országokban többet imádkoznak - akár ez is lehetne az e heti grafikonunk megállapítása. Minél nehezebb az élet, minél kisebb a társadalmi hátszél, annál... The post Szegény orszá
Mennyit költs egyetem alatt?
A napokban Redditen egy apuka segítséget kért, hogy mennyi zsebpénzt adjon az egyetemista gyermekének. Nem olyan régen csináltam arról videót, hogy a pénzügyi tudatossággal kapcsolatban meglep
Kolnai, utópia, ChatGPT
Egy irányított "csevegés" a ChatGPT és köztem Kolnai Aurél utópiafelfogásáról, ami egy kis esszével végződik. A ChatGPT-nek az esszéíráshoz elég volt három idézet és négy általam te
Katasztrófaövezetből virágzó ökoszisztéma: így lett újra a halaké és az úszóké a Szajna
A Szajna valaha egy Párizs szívében húzódó ökológiai katasztrófaövezet volt, de az elmúlt 50 év során a szinte halott csatorna fokozatosan virágzó ökoszisztémává
New York, te kommunista...
Világvége, összeomlás, Szovjetunió - ez vár New Yorkra a republikánusok szerint, ha a demokrata Zohran Mamdani lenne a város polgármestere. De tényleg bibliai méretű pusztulás... The post New
Globális minimumadó (GloBE) - gyakori kérdések és gyakorlati válaszok
A globális minimumadó (GloBE) szabályozása 2024-től érdemben érinti a multinacionális vállalatcsoportok magyarországi tagjait is. A szabály célja, hogy minden, 750 millió eurót meghaladó ár
Az erdőtüzek és a hőstressz visszaveti a magzatok fejlődését
A globális felmelegedés hatására egyre gyakoribbá és intenzívebbé válnak a szélsőséges időjárási jeleségek, amelyek hatással vannak a várandós nőkre.

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
A platformok harca – melyiken érdemes kereskedni?
Online előadásunkon bemutatjuk a különböző kereskedési felületeket, megmutatjuk, melyik mire jó, milyen költségekkel számolhatsz, és milyen funkciók segítenek a hatékony befektetésben.
Bod Péter Ákos elárulta, miért maradt le a magyar gazdaság
Álom marad az osztrák életszínvonal?
Hatástalanítja a kormány csodafegyverét az árrobbanás?
Milyen áremelkedést bír el az Otthon Start?
Szembejött a kormánnyal a valóság – Mikor jön a beismerés?
Mennyi lesz a 2025-ös növekedés?
