Immár ötödszörre rendezték meg a KPMG Jövőépítők Programot, melynek keretein belül joghallgatók mérhetik össze tudásukat. A rendezvény célja, hogy olyan szakmai fejlődési lehetőséget biztosítson, amely hidat képez az egyetemi tanulmányok és a jogi szakma gyakorlati kihívásai között.
Az idei versenyen a versenyzőknek két fordulóban kellett megmérettetniük magukat: először egy gazdasági társaság működésével kapcsolatban felmerülő komplex jogesetet oldottak meg írásban. Majd a továbbjutóknak egy gazdasági joggal, szerzői joggal, versenyjoggal és fogyasztóvédelemmel kapcsolatos jogesetet kellett megoldaniuk. Az egész napos munka során született megoldásokat a versenyzők a KPMG Law Tóásó, Béli Ügyvédi Iroda szakértőiből álló zsűri előtt mutatták be.
A szoros versenyt végül a Szegedi Tudományegyetem „Perpatvar” csapata nyerte. A győztesek a megszerzett szakmai tapasztalat mellett lehetőséget kapnak arra, hogy gyakornokként csatlakozzanak az ügyvédi irodához.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Most már tényleg megálljt parancsolhatnak Donald Trumpnak? – Súlyos botrányba futottak bele az elnök nemezisei
Vészesen közeledik a sorsdöntő összecsapás.
Összehívták a válságstábot Horvátországban: egyelőre nem találják a megoldást a gyorsan terjedő pestisjárványra
Eddig több mint 18 milliárd forintba került a védekezés.
Az oktatás jövőjéről egyeztettek, több fontos javaslat is az asztalra került
Nagyobb szerepet kaphatnak a diákok a döntéshozatalban.
10 tény az SAP bérszámfejtés kiszervezéséről - mikor éri meg külső partnerre bízni?
Az SAP bérszámfejtés sok vállalatnál nem egyszerű háttérfolyamat, hanem az egyik legérzékenyebb üzleti működési terület. Összekapcsolódik a HR-rel, a pénzüggyel, a munkaidő-nyilvántart
Kecskeméten látni az autóipari fordulatot - Kinyílt az első hóvirág a fagyos tél közepén
Az európai autóipar az elmúlt években egyszerre kapta a nyakába a kínai árversenyt, az elektromos átállás költségeit, a vámháborút és a gyenge keresletet. Miközben Németországban... The
Követett részvények - 2026. július
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért
"Majd eladom az ingatlanomat" - miért csapda ez a hozzáállás kockázati életbiztosítás helyett?
Zoltán ötvenes éveiben jár, két felnőtt gyermeke van, és büszke arra, hogy az évek alatt sikerült egy szép, tehermentes családi házat felépítenie Budapest környékén. Amikor a felesége eg
Amazon a Fortune 500 élén: hogyan előzte meg a Walmartot?
Az Amazon megelőzte a Walmartot a Fortune 500 élén, de a trónváltás nem pusztán az online kereskedelem győzelme. Lajer Máté elemzése bemutatja, hogyan kapcsolja össze a vállalat a kereskedelme
Mit tanulhatunk Dánia nukleáris fordulatából?
Az elmúlt időszak energetikai vitái Európában nem villamosenergia-rendszerekről, sokkal inkább világnézeti kérdésekről szóltak. Atom vagy megújuló? Állami nagyberuház
Nem spórolsz eleget - és észre sem veszed!
A pénzügyekkel foglalkozók egyik első leckéje, hogy a készpénzforgalom és a költség sokszor elválik egymástól. Ezért van az, hogy csődbe mehet olyan vállalat, ami minden évben rekorderedm
Forint vs. euró: rövid távon nyerő, hosszú távon kérdéses
Az első félév forinterősödése nagyon érzékenyen érintette azokat, akik a korábbi árfolyamgyengítő jegybanki politika ellen védekezve euróban takarítottak meg. A forint vs. euró kérdésben
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!
A szélturbina lesz az új napelem? Kijött az új rendelet
Korszakváltás jöhet a hazai energiatermelésben.
Energiaköltség: ideje ránézni a számokra
Már nem elég rutinból az energiabeszerzésről dönteni.
Ez az igazi vén Európa: elkezdődött a legsúlyosabb demográfiai válság
Kényszerpályára kerülhet a kontinens.

