A beruházás célja egy 1000 MW teljesítménykategóriájú, két blokkból álló, részben hidrogén tüzelésére alkalmas, magas hatásfokú és alacsony széndioxid-intenzitású erőmű megépítése.
A tiszaújvárosi létesítmény a növekvő hazai áramigények kiszolgálását, további megújuló kapacitások rendszerbe illesztését támogatja. Az új alaperőmű az importkitettségek csökkentésével erősíti az energiaszuverenitást, és hozzájárul az energiaátmenethez is.
Magyarország energetikai rendszerének fejlesztése fontos mérföldkőhöz ért azzal, hogy létrejött a megállapodás az ország legnagyobb, korszerű technológiával létesülő gázerőművének finanszírozásáról. A 11 bank által nyújtandó szindikált hitel előnyös feltételek mellett biztosít több mint 1,2 milliárd euró finanszírozást az erőmű megépítéséhez. A hitelmegállapodás az olasz SACE exporthitelügynökség biztosításával fedezett, futamideje 16 év, mérete alapján pedig az MVM történetének legnagyobb hitelkerete. A hitelmegállapodás a Citibank, N.A. London Branch és az ING, mint megbízott főszervezők és az Intesa Sanpaolo, London Branch, mint hitelkeret és ECA ügynök közreműködésével jött létre.
Az erőmű főberendezéseinek – többek között a gáz- és gőzturbinának, a hőhasznosítókazánnak és a generátoroknak – a leszállítására, a blokkokhoz tartozó épületek és építmények tervezési, beszerzési és kivitelezési (EPC) feladataira közbeszerzési eljárást folytattak le. A beruházás kivitelezésére a Calik Enerji Swiss és Ansaldo Energia által alkotott nemzetközi konzorcium kapott megbízást az idén áprilisban, Budapesten aláírt szerződés alapján.
A hitelmegállapodás aláírása és az új erőmű létesítése az ország villamosenergia-termelése és a rendszer fenntarthatósága, stabilitása szempontjából egyaránt kiemelkedő jelentőségű fejlemény.
A fejlesztés mérete és jelentősége alapján az MVM Csoport legfontosabb beruházásai közé tartozik.
Címlapkép forrása: Portfolio
Több mint egymilliárd eurós hitelszerződést kötött az MVM egy új erőmű építéséhez
Ez a cég történetének legnagyobb hitelkerete.
MVM-vezér: orosz gáz nélkül is ellátható Magyarország, de az árak emelkedni fognak
Mátrai Károly felvázolt a lehetséges forgatókönyvet.
Elkerülte a felsülést Merkel utódja, de a cechet a következő generációk állhatják
Megszavazták a nyugdíjtörvényt.
Putyin megállapodott a világ legnépesebb országával: 70 pontos listát tettek közzé
Megjelent a dokumentum.
Baleset miatt nem jár Budapesten a nagykörúti villamos
Személygépkocsivel ütközött egy villamos.
Célkeresztben a külföldi tőkejövedelem: szigorít a NAV!
Látványosan szigorít a NAV a külföldi tőkejövedelmek ellenőrzésén: úgy tűnik, a korábban jellemzően szankciómentes támogató eljárások helyét átveszi a jogkövetési vizsgálat, amely m
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Nincs is magyar piac, szóval bizalmi válság sem lehet
Répatermesztőknél talán értelmezhető, hogy magyar piac, de startupok esetében nincs semmi hasonló. Sőt, őszintén: Magyarország elég szar hely, ha startupot akarsz alapítani. Még csak ma
Zsiday Viktor: Nem kizárt a komolyabb kamatcsökkentés
Az elmúlt évben nagyon sok jegybank csökkentette az irányadó kamatszinteket, köztük az amerikai is, ám valójában a monetáris kondíciók nem feltétlenül javultak, sőt valószínűleg sok... T
40 milliárdos biogáz-kassza: vége az első körnek, itt a második
2025. november 27-én lezárult a "Biogáz és biometán termeléshez kapcsolódó beruházások támogatása" című pályázat első szakasza.
Hol nem érdemlik meg az emberek a pozíciójukat?
A nagy termelékenységi különbségek egyebek mellett a munkaerőpiac meritokráciájából és a menedzsment minőségéből fakadnak - mindkettőben markáns országok közötti eltérésekkel. The pos
Munkáshitel - a fiatalok köszönik, nem kérnek belőle!
A 2025 januári indulásakor nagy várakozás övezte a kamatmentes Munkáshitelt, ám hamar kiderült: a kezdeti lelkesedés után a kereslet meredeken zuhant, a bankok pedig mostanra kiszálltak a fiatal
Műanyagszennyezés: a modern kor láthatatlan járványa
A Föld szinte minden szegletét beborítja a műanyag, a tengerpartoktól a hegycsúcsokig. Az egyszer használatos termékek ugyan megkönnyítik a mindennapokat, de közben hozzáj
Növekedési válság van, mégis 11 százalékkal nő a minimálbér - Mi lesz ebből?
Hogy fogják kigazdálkodni a cégek?
Ez most a gazdagok kedvenc csokija, horror árat fizetnek érte
Csokikülönlegességek hódítanak a tehetőseknél.
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!


