Gazdaság

Veres: a kormánynak van vészforgatókönyve

A kormánynak van vészforgatókönyve arra az esetre, ha a magyar gazdaság visszaesése nagyobb lesz mint 3,5 százalék - mondta Veres János pénzügyminiszter egy hétfő reggeli televíziós műsorban az MTI tudósítása szerint.

Bernanke: nem lesz még egy "Nagy Depresszió"

Az amerikai recesszió várhatóan idén véget ér, de a jelenleg 8.1%-on tartózkodó munkanélküliségi ráta tovább emelkedik majd - mondta el Ben Bernanke, a Fed elnöke vasárnap este a CBS csatorna "60 Minutes" című műsorában. A jegybankelnök szerint a kormányzatok közös erőfeszítéseinek köszönhetően elkerülhető az 1930-as évek depressziós állapota.

Bajnai: határozott és gyors lépésekkel lehet elkerülni az idei devizaválságot

A kormány lényegi kiigazítást jelentő törvényjavaslatait még ebben a fél évben el kellene fogadtatni a parlamenttel; de ha ez nem történik meg, akkor már idén devizaválság lehet Magyarországon, ami tartós társadalmi, gazdasági szétesést okozna - mondta a Népszabadság mai számában megjelent interjúban Bajnai Gordon. A nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter szerint mindezt csak határozott cselekvéssel lehet megakadályozni. A tárcavezető szerint a válság legnagyobb kockázata, hogy "szétverheti a foglalkoztatási hálót".

Obama sikeréért imádkozik a brazil elnök

Luiz Inacio Lula da Silva brazil elnök Washingtonban kijelentette, imádkozik amerikai kollégája sikeréért, hogy le tudja küzdeni a jelenlegi válságot, egyben kiemelte, mennyire fontos Latin-Amerikának Barack Obama elnökké választása - tudósít az MTI.

Döglődik a gazdaság? - Így trükközhet a jegybank!

Az előttünk álló hét legfontosabb eseménye kétségtelenül az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kétnapos kamatmeghatározó ülése lesz. Tekintettel arra, hogy az USA irányadó rátája december óta gyakorlatilag nulla, a jegybankároknak nem maradt más lehetőségük, mint újabbnál újabb likviditásfokozó intézkedésekkel siessenek a romokban heverő gazdaság segítségére. Hazai vonatkozásban egyedül a csütörtöki nap ígérkezik sűrűbbnek, akkor a KSH és a Pénzügyminisztérium is publikál friss adatokat.

Igéretes bejelentések vagy nagy szavak a G20-aktól?

A világ legnagyobb húsz gazdaságának pénzügyminiszterei és jegybankelnökei által kiadott közös nyilatkozatnak két fontosabb üzenete van elemzők szerint. Egyrészt közösen hangoztatták, hogy mindent megtesznek a világgazdaság újbóli beindításáért, másrészt az amerikai elnök ígérete, miszerint hamarosan előáll a toxikus banki eszközök problémájának megoldásával, szintén pozitívumként értelmezhető.

Óriási rendőri készültség a nemzeti ünnepen

Jelentős rendbontásra nem került sor, a fővárosban óriási a rendőri készültség a márciusi 15-i ünnepségek és a rendzavarók miatt. Délutánig 19 embert állítottak elő - tudósít az Index. Estére már a tüntetők egy kisebb csoportja randalízott a Nyugati pályaudvaron.

Mindenre elszántak a G20-ak - bővítik az IMF munícióját

Kitartó erőfeszítéseiket hangsúlyozták londoni találkozásuk után a világ legfejlettebb országainak pénzügyminiszterei és jegybankárai annak érdekében, hogy véget vessenek a globális recessziónak és megoldódjon a toxikus banki eszközök problémája - tudósít a Bloomberg. A világ GDP-jének 85%-át termelő húsz legnagyobb állam vezető döntéshozói mindezt a banki hitelezés helyreállításával, a pénzügyi felügyelet erősítésével, valamint az IMF erőforrásainak bővítésével képzelik el.

Autócsere állami támogatással: a kormány előtt van a javaslat

A sajtóban megjelent hírekkel ellentétesen még nem voltak tárgyalások az autókereskedelmi cégeket tömörítő szakmai szervezetek és a kormány között arról, hogy Európa más országaihoz hasonlóan támogassa-e az állam az új autók vásárlását - mondta az InfoRádiónak a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke. Gablini Gábor szerint Nyugat-Európában a támogatás bevezetése óta, megfordult a trend, megállt az autóeladások visszaesése.

Bernanke celeb lett

Nem más lesz a CBS legendás "60 Minutes" című műsorának vendége vasárnap este, mint Ben Bernanke, az amerikai jegybank elnöke.

Sokkal olcsóbb lett Budapest - de kinek?

A tavaly ősz óta bekövetkezett éles devizamozgások a világ legfőbb városaiban megfigyelt megélhetési költségekre is rányomták a bélyeget - olvasható az Economist eheti számában közölt Economist Intelligence Unit (EIU) felméréséből. A legújabb rangsorból kiderül, hogy dollár erősödés következtében az amerikai városok feljebb tornázták magukat a listán, míg a jen szárnyalásából Tokió profitálhatott, így elvette Oslo tavalyi elsőségét.

Március végéig lehívhatjuk az újabb 2 milliárd eurós EU-hitelkeretet

Az Európai Bizottság február közepi magyarországi tárgyalásainak tapasztalata alapján úgy látja, hogy hazánk eleget tett a tavaly ősszel megnyitott hitelkeret második részlete lehívásához kapcsolódó kritériumoknak - áll a Pénzügyminisztérium közleményében. A brüsszeli döntés alapján Magyarország még március végéig lehívjuk az őszi 2 milliárd euróval megegyező újabb hitelrészletet.

Örökre eltörölné az SZDSZ a közszféra 13.havi bérét

Örökre eltörölné a közszféra 13. havi bérét az SZDSZ - ez azonban csak az egyik eleme annak a törvényjavaslatnak, amely már idén is kemény kiadáslefaragásra, a következő években pedig a túlméretezett államnak a további karcsúsítására szorítaná a mindenkori kormányt - írja az Index.

Egyre kisebb Amerika kereskedelmi hiánya

Kisebb pozitív meglepetést okozott az amerikai külkereskedelmi hiány közel 4 milliárd dolláros csökkenése. 2009 első hónapját a vártnál egy milliárd dollárral alacsonyabb, 36.03 milliárd dolláros deficittel zárta az amerikai külkereskedelem. Az import volumene 6.7, az exporté pedig 5.7 százalékot zuhant - derül ki a Kereskedelmi Minisztérium jelentéséből. Az előző havi -39.3 milliárd dolláros értéket enyhén lefelé, -39 milliárdra módosította a Kereskedelmi Minisztérium.

Csak riogatnak a deflációval az USA-ban?

Februárban csupán 0.2 százalékkal csökkentek az importárak az USA-ban, ami kisebb pozitív meglepetést okozott, mivel a piac -0.7 százalék körüli értékre számított. Mindez jelentősen hűtheti a deflációs félelmeket, amelyek egyébként nem megalapozatlanok, tekintettel arra, hogy a behozott áruk és szolgáltatások árai több mint fél éve folyamatosan csökkennek az USA-ban.

Már csak egy hajszál választ el minket a 65 éves nyugdíjkorhatártól

A parlamentnek ma benyújtott nyugdíjrendszert érintő változtatások részleteit ismertette Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter, valamint Keller László a Pénzügyminisztérium államtitkára a délben tartott kormányszóvivői sajtótájékoztatón. Az intézkedésekkel a nyugdíjrendszer egyre növekvő hiányát próbálja a kormány megállítani, az államtitkár szerint a 2050-re a GDP 13 százalékát is elérhető hiány a nyugdíjrendszerben 9 százalékra csökkenhet 3 fontos változtatás eredményeként. Ilyen a 13. havi nyugdíj megszüntetése a 2010-től nyugdíjba vonulóknál, a nyugdíjak indexálásának részleges megváltoztatása, valamint a nyugdíjkorhatár 65 évre emelése 2016-2027 között fokozatosan.

Ismét címlapon Magyarország - "Törékeny állapotban a gazdaság"

Az elmúlt pár nap viszonylagos csendjét követően Magyarország ismét a külföldi sajtó címlapjára "küzdötte fel magát", ezúttal a Marketwatch foglalkozott hazánk legújabb fejleményeivel. Az amerikai gazdasági lap a csütörtöki magyar külkereskedelmi adatok láttán ismét elérkezettnek látta az időt arra, hogy elővegye Magyarországot, kiemelve hazánk gazdaságának "törékeny állapotát". Az amerikai lapnak nyilatkozó elemző és devizastratéga szerint a forint kilátásai nem túl rózsásak.

A The Wall Street Journal véleményrovatában a Bruegel kutatóintézet két munkatársa (Darvas Zsolt és Jean Pisani-Ferry) vázolja fel a megoldási lehetőségeket a kelet-európai régió bajaira "A térség devizáinak azonnali segítség kell" című cikkükben. Meglátásuk szerint a korábbi feltörekvő piaci válságok azt bizonyítják, hogy a fertőzés következtében "mindenkit veszély fenyeget". A régió döntéshozóinak határozott programjai nélkül (költségvetési, pénzügyi stabilitási kérdések rendezése) a külső segítség hatása rövid életű lehet.

Kóka: Gyurcsány Ferenc csomagja nem támogatható

A Reformszövetség programja jelenti jelenleg a legjobb megoldást a válság enyhítésére - mondta Kóka János az InfoRádió Aréna című műsorában. Az SZDSZ parlamenti frakcióvezetője kiemelte: a kormányfő jelenlegi javaslata nem támogatható, mivel az a legtöbb szakértő szerint sem alkalmas a válság kezelésére.

Mit tett eddig a kormány?

A kormány új összefoglalóban ismerteti, hogy milyen intékedéseket hozzott eddig a válság hatásainak enyhítésére. A tájékoztató címe: "A világgazdasági válság hatásainak enyhítése és a kiadások csökkentése érdekében eddig megtett intézkedések". Tanulságos, hogy az hatoldalas anyagban fél oldalt sem tesz ki a kiadáscsökkentési rész.

Több mint 5000 milliárdos veszteség érte az amerikaiakat

A recesszió mélyülése miatt 2008 negyedik negyedévében 9 százalékkal csökkent az amerikai háztartások nettó vagyona - derül ki a Fed tegnap napvilágot látott adataiból. A vagyon vesztés hátterében a részvény- és lakásárak zuhanása áll.

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a friss inflációs adat! Újra gyorsult az áremelkedés Magyarországon
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.