Dübörög a Corvin Sétány - "Hihetetlen felértékelődést várunk"
Futó Péter: A Premier Ház építése a napokban kezdődik el, s ezzel párhuzamosan haladva megkezdtük az első, 18,500 négyzetméteres irodaházunk építését, ennek az építése a tervek szerint jövő év decemberre fog befejeződni, tehát ez lesz az első épület, ami elkészül. Általánosságban azt lehet mondani, hogy mostantól kezdve 2-2.5 havonta indul egy-egy épületnek a kivitelezése.

Futó Péter: Alapvetően előzsűrizésnek tekintjük a döntést, s logikus lépésnek tartanánk, ha a kormány nyílt közbeszerzési pályázatot írna ki, melyen szívesen elindulnánk. Hiszünk ugyanis a projektünkben, s meg vagyunk győződve róla, hogy a Corvin Sétány alkalmas hely a kormányzati negyed elhelyezésére.
Amikor jelentkeztünk a kormányzati negyed megépítésére, akkor felfüggesztettük egy nagy vállalati bérlővel való tárgyalásunkat, ám az azóta történtek fényében úgy döntöttünk, hogy folytatjuk a tárgyalásokat a bérlővel és ezzel párhuzamosan - amennyiben lehetséges - pályázunk a kormányzati negyed megépítésére is. Ilyen szempontból ugyanis rendkívűl flexibilis a projektünk, a kereslettől függően képesek vagyunk 160 ezer vagy akár 200-250 ezer négyzetméternyi irodaház létrehozására.
Régen áhított vámplafont szerzett meg Brüsszel a vámháborúban – ezek az EU-USA megállapodás kardinális részletei
A vámalkuban az EU rengeteg ágazatot megmentett a különvámoktól.
Váratlant húzott az amerikai hírszerzés: Washington elvágta az együttműködést a béketárgyalások miatt
Senkivel nem osztják meg az anyagokat.
Ez lenne a kanyarban előzés? Élőben nézhetjük, ahogy elhúz mellettünk a régió
Nagyon beragad idén a magyar gazdaság.
Hamarosan újra felszáll Amerika szupertitkos űrrepülőgépe
Rengeteg a kérdőjel a szerkezet körül.
Furcsa videó: nagyon úgy néz ki, visszatért a frontra az ukránok legendás fegyvere
Ráadásul egy komoly újítással.
Otthon Start Program - előfordulhat 3% alatti kamat is?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Otthon Start Program - előfordulhat 3% alatti kamat is? A jogszabály rögzíti, hogy a hitel kamata legfeljebb 3% lehet, tehát nem zárja ki a kedvezőbb -3
Transzferár-adatszolgáltatás: mit lát valójában a NAV az ATP lapokon?
A transzferár-adatszolgáltatás (ATP lapok) bevezetése gyökeresen átalakította a kapcsolt vállalkozások ellenőrzési logikáját. Az eddigi transzferár dokumentációs kötelezettség mellett mos

Családi drámák és új tulajok a világ egyik legismertebb csapatánál
Család drámák, majd új tulajok a világ egyik legismertebb kosárcsapatánál. Kik a Los Angeles Lakers tulajdonosai, és hogyan jutott addig a helyzet, hogy a Buss-család... The post Családi drámá

Miért utálom a legény- (és leány-) búcsúkat?
Nyilván az utálat nagyon erős kifejezés, nem igazán lehetett eddig panaszom, kifejezetten élvezhetőnek találtam azokat, amiken részt vettem. Illetve az olvasó gondolhatja, hogy a bejegyzés elmé
Élet egy adatközpont mellett
Vízügyi nehézségek a technológia árnyékában: hogyan hat egy adatközpont a helyi közösség mindennapjaira.
Tartozik-e nekünk az állam, ha van pénzünk?
Egy modern bankjegy tulajdonosa nem követelhet semmi "értékesebbet" az államtól a pénzéért cserébe. Miért sorolják a készpénzt mégis az államadóssághoz a statisztikák? És számít-e ez
Ha az ételpazarlás ország lenne...
Rengeteg erőforrást használunk fel olyan ételek előállítására, szállítására, feldolgozására és csomagolására, amelyekre végül nincs szükségünk. Az el sem fogyasztott ételhulladékok

Minierdők a város szívében
A Mijavaki-módszerrel telepített minierdők kis területen is hatékonyan növelik a biodiverzitást és mérséklik a városi hőszigethatást.

Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Kereskedés külföldi részvényekkel
Kezdő vagy, de külföldi részvényekkel kereskednél? Megmutatjuk, mire figyelj a kiválasztásnál, melyik platformunk a legjobb ehhez, és hogyan segít tanácsadó szolgáltatásunk, hogy magabiztosan lépj a nemzetközi piacokra.
Kellemetlen meglepetés érheti az otthon startos hitel igénylőit
Biztos a 10 százalékos önerő?
Szemünk előtt tűnik el a magyar gyümölcs, külföldi áru veszi át a helyét a boltokban
Mit tud kezdeni az ágazat az erős importnyomás miatti polcvesztéssel?
Trump találkozói közelebb hozták a békét?
Milyen garanciák lehetnek kielégítőek Zelenszkijnek és Putyinnak egyaránt?
