A fejlesztők a CSOK-ot is benyelhetik az áfával együtt
Elszállhatnak a telekárak is
Új lakások jelenleg nagyon alacsony számban vannak a piacon, még a fejlesztés alatt álló ingatlanok között is nehezen találni a CSOK 10+10 millió forintos kategóriának megfelelő lakást. Az igényeket látva a fejlesztők új beruházásokba foghatnak, ami felpörgetheti a telekpiacot is, az árakat pedig emelheti. Szintén felfelé lökheti a telekárakat, hogy a fenti program kihasználására új ház építésével is lehetőség nyílik, így vélhetően a lakások hiányában sokan fordulnak ezen lehetőség felé.A példák azt bizonyítják, hogy az árak még a vártnál is gyorsabban növekedhetnek, találtunk olyan hirdetést, ahol több millió forinttal növekedett a telekért kért ár. A másik trend, hogy a telektulajdonosok megosztják a nagyobb ingatlanokat, és így próbálják a lehető legmagasabb összegeket kisajtolni belőle. Előbbire példa egy 2. kerületi ingatlan, melyet 66 millió forintért hirdettek korábban, a héten azonban már 73 millióra emelték az árát. (Az ingatlanközvetítő meg is erősítette, hogy az emelés a hétfői napon történt.
A fejlesztők sem ülnek a babérjaikon
Bár az áfa csökkentés miatt elméletileg a már futó új lakás projektek esetében az áraknak csökkenniük kellene, többeket meglepetések érhetnek a hirdetési oldalakon. Jelenleg nagyon kicsi a kínálat új lakásból, még a fejlesztés alatt álló projektekben is. Ezt a beruházók is tudják, és a kormányzati CSOK bővítés bejelentése óta megnövekedett érdeklődést látva nem tétlenkednek az árakat illetően sem. A piac egyik alapvető törvénye, hogy ha valami iránt túlkereslet alakul ki, annak az ára is felmegy.
De más példák is azt bizonyítják, hogy az árak nem hogy csökkentek volna az idei év elején, hanem növekedtek. Eddig eladatlan lakások esetében is akár 20 százalékkal is feljebb vitték az árat.
Mi várható a jövőben?
Az új lakás piacot jelenleg elözönlötték az érdeklődők, különösen a CSOK 10+10 millió forintos összegére jogosultak égnek lázban, és igyekeznek ezen a fronton is tájékozódni. Miközben épülő új lakásból csak nagyon kevés van. Az a kevés fejlesztő azonban aki látja a jelentős érdeklődés növekedést az árakban is reagálhat a túlkeresletre. A jövőben ugyan egyre többen léphetnek a fejlesztések útjára, de a piac a keresletet csak lassan szívhatja fel, így hosszú ideig tarthat a CSOK-hatás. Így hiába az áfa csökkentés, ármérséklődésre emiatt nem valószínű, hogy számíthatunk, sőt.... Egy-két nagyobb fejlesztést találni most, ahol hirdettek akciókat az áfa kapcsán, de ott is csak ideiglenes programról van, vélhetően a nagy érdeklődés esetén az akció véget ér.Ezek alapján pedig úgy tűnhet, hogy a CSOK bővítésével nem csak a vásárlók járhatnak jól, de a fejlesztők is nagyot nyerhetnek, és a drágulással az áfa-csökkentés mellett a CSOK egy részét is a beruházók nyelhetik le.
Miért van a CSOK őrület?
Mint már többször foglalkoztunk vele, tavaly év végén jelentette be a kormány az otthonteremtési program bővítését. Jelentős változást jelentett, hogy 2016. január 1-től 10 millió forintos vissza nem térítendő támogatásra és 10 millió forintos kedvezményes kölcsönre számíthat az, akinek három gyermeke van, vagy 3 gyermeket vállal és új lakást vásárolt, vagy új házat épít. A kétgyermekes családok új lakáshoz vagy házhoz 2,6 millió forintot kaphatnak.Akinek információja van még jelentős drágulásról, az küldje el nekünk, és egy későbbi cikkben még részletesen foglalkozunk vele.
Példátlan politikai földrengés Tajvanon: kínai befolyásra gyanakodnak
Fokozódik a feszültség.
Háttérbe szorult klímavédelem – Így változtak meg a V4-ek prioritásai az energiaválság után
A gazdaságfejlesztési politikához képest a klímacélok sokszor másodlagossá válnak.
Villámárvíz fenyegeti a kínai fővárost: órák alatt hullott le egy év csapadéka
Kiadták a figyelmeztetést a helyi hatóságok.
Elfogyott Oroszország ereje, hátat fordított a puskaporos hordónak – Itt az esély a véres konfliktus lezárására?
Fontos előrelépés történt a békefolyamatban.
Fegyverkezik a kontinens - Apró európai állam szakít nagyot a készülődéssel
Majdnem duplájára nőtt a kivitel.
Katasztrófaövezetből virágzó ökoszisztéma: így lett újra a halaké és az úszóké a Szajna
A Szajna valaha egy Párizs szívében húzódó ökológiai katasztrófaövezet volt, de az elmúlt 50 év során a szinte halott csatorna fokozatosan virágzó ökoszisztémává
Globális minimumadó (GloBE) - gyakori kérdések és gyakorlati válaszok
A globális minimumadó (GloBE) szabályozása 2024-től érdemben érinti a multinacionális vállalatcsoportok magyarországi tagjait is. A szabály célja, hogy minden, 750 millió eurót meghaladó ár
New York, te kommunista...
Világvége, összeomlás, Szovjetunió - ez vár New Yorkra a republikánusok szerint, ha a demokrata Zohran Mamdani lenne a város polgármestere. De tényleg bibliai méretű pusztulás... The post New
Az erdőtüzek és a hőstressz visszaveti a magzatok fejlődését
A globális felmelegedés hatására egyre gyakoribbá és intenzívebbé válnak a szélsőséges időjárási jeleségek, amelyek hatással vannak a várandós nőkre.
Oroszország és Kína a self made milliárdosok bölcsője
A nagyjából 3000 dollármilliárdos kétharmada self made, maga szerezte a vagyonát. Az örökölt és self made milliárdosok aránya tud mesélni az adott ország történelmi, kulturális,... The pos
Zsugorodó világ, táguló tudomány - együttműködés és rivalizálás a fejlődés motorjaként
Verseny vagy együttműködés? A tudomány és technológia fejlődését évszázadokon át ez a kettősség hajtotta előre. Ma a világ zsugorodóban, az elmúlt évtizedekben egyre több a közös kut
Rekordszinteken az Egyesült Államok légszennyezettsége
Több mint 150 millió amerikai él olyan területen, ahol a légszennyezettség meghaladja az egészségügyi határértékeket.
Otthon Start Program 2025: Megjelent a 3%-os lakáshitel jogszabálytervezet
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Otthon Start Program 2025: Megjelent a 3%-os lakáshitel jogszabálytervezet Az Otthon Start Program 2025 szeptemberben induló, új állami lakástámogatási

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
A platformok harca – melyiken érdemes kereskedni?
Online előadásunkon bemutatjuk a különböző kereskedési felületeket, megmutatjuk, melyik mire jó, milyen költségekkel számolhatsz, és milyen funkciók segítenek a hatékony befektetésben.
Szembejött a kormánnyal a valóság – Mikor jön a beismerés?
Mennyi lesz a 2025-ös növekedés?
Tényleg túl hosszú az élelmiszer útja? Kiderült, ki mennyit kaszál a magyarok pénzén
Lehetne spórolni a rövidebb az élelmiszerlánccal?
Mit üzennek a BYD és a CATL hazai gyárairól érkező baljós hírek?
Összetett okok húzódnak meg az autópiaci kereslet megtorpanása mögött.
