Tíz dolog, amire nagyon figyelj lakásvásárláskor!
2016-ban a korábbi évekhez képest kiugróan sok adásvétel történt már a tavaszi hónapokban is. A 2017 első két hónapjának lezárt tranzakciói alapján elmondható, hogy a tavalyi év egészéhez viszonyítva nagyon sok részpiacon már elérte, vagy kicsivel meg is haladta az üzletkötések száma az előző évi időarányosan két hónapra vetített mértékét. Az árak tekintetében a főváros budai kerületeiben jellemzően a tavalyihoz hasonló átlagárak érvényesültek, míg a pesti oldalon néhány kerületben ezt meghaladó fajlagos árakat regisztrált a cég.
"10-18 százalék közötti növekedést tapasztaltunk a VI., a VII., a VIII., a IX. és a XIII. kerületben, valamint a XI. kerületben, míg a szintén népszerű Zuglóban (XIV. kerület) nem nőtt a társasházi lakások fajlagos átlagára a tavalyi év átlagárához képest" - fogalmazott Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője. A tavalyi évben kiemelkedő piaci aktivitást mutató városokban, így pl. Debrecenben, Kecskeméten és Pécsett is 5-10 százalékos növekedés mutatkozott az átlagos négyzetméterárakban. Az elemzési vezető ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a rendelkezésre álló adatmennyiség még nem elégséges a piac egészére vonatkozó markáns vélemény kialakítására.

Mire kell odafigyelni?
- Az adásvétel adó és illetékköteles. Az értékesítéshez szükség van a lakás energetikai tanúsítványára, ennek is díja van. A vevők számára is felmerülhetnek költségek, például a vagyonszerzési illeték megfizetése vagy az ügyvédi költségek.
- A közvetítői jutalék mértéke a megkötött szerződés típusától függően a vételár 1,75-5,0 százaléka között mozoghat.
- Az épület energetikai tanúsításának ára nagyságrendileg 15-28 ezer forint + áfa, de a nagyobb alapterületű (300 négyzetméter feletti) ingatlanoknál egyedi ajánlatot kell kérni.
- Vannak olyan dokumentumok is, amelyek beszerzése költséggel nem jár, de ügyintézést igényel. A nullás banki igazolás mellé például, amennyiben igénybe vettek gyerekek utáni támogatást is, az Államkincstártól is szükséges beszerezni az igazolást.
- A tulajdoni lapot az értékesítési megbízáskor szükséges beszerezni, illetve a sikeres adásvételi szerződés megkötésekor a közreműködő ügyvédnél is ellenőrzik ezt a dokumentumot (elektronikus úton), ennek is van díja.
- Az eladásból származó jövedelemre fizetett adónál az értékesített lakás megszerzésének időpontjától számított első év végéig bezárólag a jelzett adóterhet kell megfizetni, a 2-5 év végéig pedig progresszíven nő a kedvezmény összege, 5 év felett nincs adóteher, azaz amennyiben egy lakás megvásárlása és értékesítése között több, mint öt év telt el, az ügylet adómentes.
- Az adóalap az eladási és a szerzési ár különbözete, amiből levonhatók a szerzéssel kapcsolatos kiadások (az ügyvédi költség, a szakértői díj, a közjegyzői díj, az illeték), az értéknövelő beruházások értéke, valamint az állagmegóvó költségek az eladás előtti 24 hónapból. Ezen felül még levonásra kerülhetnek az értékesítési költségek (a hirdetés feladás, az ingatlanközvetítő díja, az értékbecslés költsége), természetesen kizárólag számla alapján igazoltan.
- Ha valaki ingatlant vásárol, akkor az adásvételt követő 30 napon belül köteles ezt bejelenteni az ingatlanügyi hatósághoz. Ennek elmulasztása bírsággal jár. Ezt követően jegyzik be az új tulajdonjogot a vevő részére és szabják ki az illetéket.
- A vevő által fizetendő illeték számítási alapértéke csökkenthető az 1 éven belül eladott másik lakóingatlan értékével, 35 év alatti vevő esetén és maximum 15 millió forint értékű ingatlan esetén 50 százalékkal, valamint új ingatlan vásárlása esetén az illeték alap eleve 15 millió forinttal csökkenthető.
- Illetékmentes a tulajdonszerzés ha a vásárolt lakóingatlan értéke kisebb, mint az eladott lakóingatlané, vagy házastársak és egyenes ági rokonok közötti visszterhes vagyonátruházás esetén, illetve építési telektulajdon szerzése után 4 éven belül megkezdett lakóház építése esetén. Az önkormányzati tulajdonú lakás megvásárlása illetékmentes. Első lakásvásárláskor az illeték felét kell csak kifizetni, ha a vevő nem töltötte be a 35. évet és az ingatlan forgalmi értéke maximum 15 millió forint.
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Kegyetlen dróneső hullott Ukrajnára, nagy bajban Kijev - Híreink az ukrajnai háborúról hétfőn
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
Újabb orosz ajánlat érkezett Ukrajnának, ezzel pedig véletlen lebuktatta magát Moszkva
Elismerték azt, amit régóta tagadnak.
Minimálbéres támogatásról döntött a kormány - itt vannak a részletek
37 500 forintot jelent egy munkavállalóra nézve idén.
Kiszivárgott dokumentum: 36 országra terjedhet ki az USA utazási tilalma
Nemzetbiztonsági okokra hivatkoznak.
Nagyon egyszerű trükköt találtak ki az ukránok, ezzel már bárhová elér az ukrán hírszerzés keze
Ezt korábban még nem próbálták.
Komplex bér-, munkaügyi és HR audit
A munkajogi megfelelés, a pontos és precíz bérszámfejtés, valamint a megfelelő adminisztráció nemcsak a jogszabályoknak való megfelelés miatt kulcsfontosságú, hanem azért is, mert a munkaüg
Terjed az e-autózás, csak bírjuk energiával
Kétkedők ide vagy oda: az e-autózás térhódítása töretlen. Ugyan Európában stagnált tavaly az értékesítési számuk, de Kínában már közel minden második eladott autó elektromos volt....
Régen minden hosszabb volt
\"Ne untass, irány a refrén!\" - szól a Roxette Greatest Hits albumának címe. Hiszen az a rész üt igazán, amit együtt tudunk, összeborulva óbégatni. A...
The post Régen minden hosszabb volt ap
Követett részvények - 2025. június
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért
Tudom, hogy nem pihensz idén nyáron!
A foci globális erejének és jelenlétének összekötöttsége mindenféle őrültségekre képes késztetni a döntéshozókat. Ez a történet 25, de még inkább 65 esztendővel ezelőttről indul: l
Biodiverzitás-barát vállalkozások: nemcsak felelősség, üzleti lehetőség
A biodiverzitás megőrzése nem csupán környezetvédelmi kérdés, hanem egyre inkább gazdasági érdek is. A vállalatok számára ma már nem elég a környezeti hatásukat mi
Indulnak a revízió háborúi
700 ezer kontra 7 milliárd. Az egyik nagyságrendekkel kisebb szám, mint a másik. A számok elvont világából a reális világba tolva a dolgot: hétmilliárd eurónak...
The post Indulnak a revízió
Azok a drága előfizetések!
Az előfizetések kérdése a pénzügyi tudatosságban mindig zavart, talán soha nem tudtam eléggé kapcsolódni hozzá, mert nekem nincs sok, legalábbis mindig így éreztem. Pedig az előfizetések,


- Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
- Özönlenek a külföldiek Magyarországra, kiderült, honnan jönnek
- Egyetlen dolgon áll vagy bukik Irán túlélése, éppen emiatt bombázza őket Izrael
- Napokon belül kirobbanhat a háború, amitől mindenki tartott – Egyre több az aggasztó jel
- Forint helyett itt az euró - Ezt kevesen várták a kormánytól
Csúcsközelben a tőzsdék - Mit tegyünk most?
A válasz nem az, amit elsőre gondolnánk!
Tőzsdei fordulat zajlik a szemünk előtt – Mit érdemes most venni?
Eljött a kicsik ideje.
Véget ért a mezőgazdaság aranykora? Ami most történik, arra senki nincs felkészülve
Évről évre újabb meglepetések érik a gazdákat a földeken, egyre kisebb a mozgástér.
Kiadó modern irodaházak
Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Számolj háromig és start!
Ne maradj le számlanyitási akciónkról! Webináriumunkon megmutatjuk, hogyan indítsd el első befektetésed, milyen új funkciók érhetők el kereskedési platformjainkon, milyen bónuszokat érdemes kihasználni, és hogyan vághatsz bele magabiztosan a tőzsdei kereskedésbe – akár már holnap.