Minden eddiginél több turista jön Budapestre
A hazai turizmus számokban
Magyarország számos természeti és kulturális látnivalót biztosít az ide érkező turisták számára. A Balaton, a különböző gyógyfürdők és a történelmi városok mind vonzó turisztikai célpontok. Az úti célok közül azonban a turisták számát tekintve egyértelműen Budapest a listavezető, ahova a külföldi turisták közel 70 százaléka érkezik.A látogatók többsége a hosszúhétvégés itt tartózkodást preferálja, amit az is mutat, hogy az átlagos tartózkodási idő kevesebb, mint 2,5 nap és az elmúlt években nem láthatunk növekedést. Az elköltött összegek tekintetében azonban enyhe növekedés figyelhető meg, jelenleg egy átlag külföldi látogató a tavalyi évben kicsivel több, mint 14 ezer forintot költött naponta.



Merre tart a turizmus?

A parkok elhelyezkedése vagy szolgáltatásai szintén hozzájárulnak ahhoz, hogy egyrészt a látogatók többet is megtudjanak a felkeresett város múljáról és az ottlakók életéről, lelassulhatnak és élvezhetik a természeti és kulturális tér adta élményeket, másrészt hozzájárulnak a vendégek tartózkodási idejének növekedéséhez és ezen keresztül akár a költésük mértékének emeléséhez is.
A rendezettebb környezet a turizmusnak is kedvez
A látnivalók sokasága önmagában is kedvez a turizmus fejlődésének, ezek fejlesztésével azonban még látogathatóbbá és népszerűbbé válhat mindez a turisták körében. Egy rendezettebb Duna-part, a felújított közterek vagy a megújuló parkok mind pozitívan befolyásolják az ide érkezők Budapestről kialakított véleményét. Az ilyen felújítások sorába illeszkedik a Városliget átalakítása is, ami új és megújított épületeivel és hangulatos sétányaival ugyancsak vonzó célpontként szolgálhat a turisták és a helyiek számára egyaránt.
A cikk megjelenését a Városliget Zrt. támogatta.
Új halálos járvány tört ki, egyelőre nincs rá jóváhagyott gyógymód
Tünetek: magas láz, erős fejfájás és izomfájdalom.
Korrupciós botrány Ukrajnában: nagytakarítás jön az energetikában
Vezetőcserék jönnek a kulcsfontosságú állami energetikai vállalatoknál.
Szivárognak a felvételek: letarolták az ukránok a novorosszijszki orosz bázist
Semmi sem maradt a szupermodern légvédelmi rakétarendszerből.
Két évvel elhalasztották a várva várt szupertank gyártását - Nem sikerült berúgni a termelést
Pedig vannak érdeklődők.
Költekezhet-e a magyar kormány az adófizetők terhelése nélkül?
Erre csak a 2008-as válságot követő évek kivételes gazdasági környezetében volt lehetőség.
Félelmetes hadsereg épül Magyarország szomszédjában - Százával rendelik a hazánkban is gyártott harcjárművet
Nem biztos, hogy Zalaegerszeg ebből hasznot lát majd.
Videó: ledobta az ukrán MiG-29-es a félelmetes amerikai JDAM-ER bombát, semmi sem maradt a célpontból
Borsót törtek az orosz haderő orra alá.
Követett részvények - 2025. november
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért
Sok hasznos tipp pénzügyi szakemberektől
Kun-Welsz Edit, a HOLD portfóliókezelője és Sándorfi Balázs, a Bankmonitor.hu alapítója volt a Friderikusz podcast vendége. A szakemberek most nem a közgazdaságtan mélyére ástak, hanem... The
A kamatos kamat végtelen ereje - könyvajánló
A kamatos kamat az Univerzum legnagyobb ereje - szól az Albert Einsteinnek tulajdonított és sokféle verzióban keringő mondás. Igazából nem tudjuk, ő mondta-e, de a... The post A kamatos kamat vé
Az általunk ismert állam gyökeresen át fog alakulni - Mi születik abból, hogy az elvásárok és bizalmatlanság egyszerre nőnek?
A 21. század új világrendjében az állam szerepe felértékelődik. Védőpajzs és problémamegoldó szerepet várunk tőle, habár sokszor az állami túlszabályozás köti gúzsba a fejlődést. Mi
Késve küldte be az áfabevallást? Most a NAV is kíváncsi, hogy miért?
A NAV november 13-ai közleménye szerint, november 14-én pénteken levelet küld azoknak az adózóknak, akik 2025-ben késve nyújtották be havi vagy negyedéves áfabevallásukat. A hatóság célja n
Miért emelik a bankok a személyi hiteleknél a maximálisan igényelhető összeget?
Az UniCredit Bank is lépett, november 15-től ott is már 15 millió forint lesz a maximálisan igényelhető kölcsönösszeg az ingatlanfedezet nélküli személyi kölcsönnél. De miért tolják egyre
Igazságos zöldátmenet: India útja a nettó zéró kibocsátás felé
Zöldátállása során India összetett feladatokkal néz szembe: gyorsan fejlődő gazdasága energiaigényét össze kell hangolnia a kibocsátáscsökkentési céljaival, miközben az országra jellemz
A napenergia következő szintje: termelés az űrben
A tengeri szélerőművek sikere után új horizont nyílhat a megújuló energiában: a kutatók szerint az űrből gyűjtött napenergia akár 80 százalékkal is csökkentheti Eur
Préda: Ami már nem játék
Az online játékiparban akkora pénz van, hogy az már a bűnözői csoportok figyelmét is felkeltette.
Csökkent a Telekom bevétele - Mit várhatunk a papírtól?
Jelentett a cég.
Temessük a magyar kukoricát? Már ott tartunk, hogy importra szorul az ország
Elgondolkodtak a gazdák.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!

