Grandiózus jövőbeli terveket jelentett be két magyar város

A paksi Protheus Projekt előkészületeire 600 millió forintot nyert el a város önkormányzata. A pályázatban megfogalmazott cél, hogy ennek húszszorosa legyen a befektetett tőke abban az elektromobilitási programban, amelynek eredményeként várhatóan már jövő év elején elektromos járműveket használnak a tömegközlekedésben, de sok más területen is.
"Gazdasági szempontból az "okosítás" fogalma csak egy új köntöse / megnevezése annak, amit minden város fennállása óta folyamatosan próbál elérni, azaz más városokkal szembeni versenyelőnyeinek javítását az infrastrukturális, a technológiai és a humán erőforrások koordinált felhasználásával."- nyilatkozta egy korábbi megkeresésünkre Kiss Péter, a paksi Protheus Holding Zrt. vezérigazgatója.
Ami jól látszik, hogy a Modern Városok programban elérhető források, a városi lakosság életminőségét javító intézkedésekre elérhető finanszírozások, a piaci oldalon zajló legújabb technológia forradalom, az ingatlanfejlesztő és energetikai cégek előremutató projektjei és megoldásai, és nem különben a fiatalabb generációk mindennapi életét átszövő gondolkodás, a megosztás alapú gazdaság, a tisztább levegőhöz való igény, mind-mind külön és együtt is egy irányba mutatnak, az okosvárosok megteremtődése felé. A most felnövő, egyre mobilabb, egyre szélesebb látókörű, egyre rugalmasabb körülmények között dolgozó (pl. homeoffice, digitális nomád, stb.) generációk lakhely választásánál várhatóan komoly szempont lesz, hogy milyen számukra fontos körülményeket tud majd biztosítani a város.
Budapest szerepe nyilván jó ideig megkérdőjelezhetetlen az ország és a mindenkori fiatalok életében, de hogyha 10-20 év múlva szinte bárhonnan dolgozhatunk majd, és nem leszünk fizikailag is odakötve, ahol a munkánk van, akkor családi és baráti kötelékek után/mellett az elérhető és megfizethető életminőség dönti el, hogy mely magyar városok nőhetnek (legalább stagnálhatnak) és melyek azok, amiknek folyamatos elvándorlással, elöregedéssel kell majd szembenézniük. Ez pedig nem 5-10 év múlva, hanem már ma jelent hatalmas kihívást és terhet, egyben pedig lehetőséget is a városok vezetőire nézve.
18 ezer tőkealap küzd a túlélésért – zombivá válnak, ha nem járnak sikerrel
Ez a piac nagyon rosszul néz ki, jöhet a darwini evolúció.
Hirtelen megállt a növekedés Európa egyik legnagyobb gazdaságában
Ezúttal nem a vámháború a visszaesés oka.
Sejtelmes nyilatkozatott tett a kormány: fontos autóipari bejelentés jöhet
Akár már heteken belül.
Megugrott az első lakást vásárlók aránya, berobbant az Otthon Start
Egy év alatt 36%-ra ugrott az arányuk.
Lengyel drónincidens: a Bundestag lényegében nyílt háborús beavatkozást javasolt
Szerintük komolyan el kell ezen gondolkozni.
Már most tilosban járhat a ChatGPT legújabb modellje
Hálás lehet magának az EU, hogy kiskaput hagytak a nagy AI-szabályozásban.
Vezércsere a Magyar Fejlesztési Bank élén: Katona Bence helyére Kovács Zsolt kerül
A Posta Biztosítóktól érkezik az új bankvezér.
Ezek a befektetések aranybányák - szó szerint!
Közel két évvel ezelőtt, az árfolyam kitörése előtt pár hónappal azt írtam elemzésemben, hogy az aranyárfolyam radikális emelkedése szinte garantált, akár háromszorozhat is a sárga... Th

Két éves a bejelentővédelmi törvény
2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd

Amikor a rosszabb befektetés is megéri
Korábban már írtam arról, hogy mennyire nem szeretem a béren kívüli juttatásokat. Teljesen feleslegesek, elvesznek egy csomó időt, és végeredményben csak azért léteznek, mert adókedvezmény
Milton Friedman és az MMT
Milton Friedman: From Modern Monetary Theory to Monetarism címmel ma cikkem olvasható a Naked Capitalism oldalon. Innen is köszönöm Yves Smith szerkesztőnek a közlést, aki egy rövid felvezetést i
Otthon Start kamatok, kedvezmények: meglepő különbségek a bankok között!
Az Otthon Start program elrajtolt, a bankok pedig - szinte versenyt futva - igyekeznek rálicitálni egymásra nem csak kamatokban, de kedvezményekben és extra jóváírásokban is. Mutatjuk, mit kínál
Elérhetőek-e az EU-s zöldítési célok?
Az IRENA 2025 júniusi jelentése átfogó képet ad az EU energiaátállási kilátásairól, szektoronkénti bontásban, valamint ismerteti a dekarbonizáció várható társadalmi és gazdasági hatása
100 milliárd forint a magyar vállalkozásoknál
Elértük a 100 milliárdot! - hangzik a hír, de mit takar ez a szám a valóságban? Csak egy újabb számadat, vagy tényleg változást hoz a mindennapokban?

Az egykulcsos szja kelet-európai szokás
A legtöbb európai ország progresszív adórendszert üzemeltet: a fizetendő személyi jövedelemadó arányos a keresettel. A grafikonon a legmagasabb személyi jövedelemadó-kulcsok és a kiegészít



Erre kevesen számítottak: ő most a világ leggazdagabb embere
Újra hasít az AI-sztori.
Mi lesz veled, magyar búza? Drasztikus váltás kell
Aduász lehet a búza itthon, a fajtaválasztáson és a technológián azonban nagyon sok múlik.
Állami tulajdonból a 4iG-hoz kerül a Rába
Bővül a cég védelmi portfóliója.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.