
A mezőgazdaság után még mindig az építőipar az az ágazat, amely a legkevésbé számít digitalizáltnak, elindult azonban egy pozitív változás, aminek több oldala is van: lassan az új generáció digitális és online világhoz való igényei beszivárognak ugyanúgy az építőiparba, mint minden más szegmensbe, másrészt szabályozási szinten is nyomás alá helyeződnek a piaci szereplők, harmadrész pedig sokan maguktól is belátják, hogy hosszú távon érdemes beruházni ugyanis hatékonyabb, gyorsabb, precízebb és kisebb költségű működést eredményez.
A kényszerhelyzet adott újabb lendületet
A lassabb, de trendszerű folyamatok egyike, hogy a fiatalabbak, az egyetemről frissen kikerülők számára az első perctől kezdve alapvetés a számítógépes tervezés, a rendszerszintű, felhőalapú adatmegosztás, a közös projektmunka, a 3D-ben, szoftverrel tervezett, épített és üzemeltetett épületek. Mindeközben az olyan váratlan és gyors reagálást igénylő helyzetek mint az elmúlt hónapokban lezajló nagy home office próba egy újabb lökést adott az építőipar digitalizáltságának és sok cégnél a kényszerhelyzet miatt javulhatott a versenyképesség.
Jól mutatja a piaci szereplők bizakodását a májusi online ingatlanpiaci konferencia közönségszavazása: csupán pár százalék volt, aki szerint nem haladunk érdemben előre az iparág digitalizációjában, a döntő többség vagy már egy hosszú távú trendet lát, ami most új lendületet vett, vagy egyetért azzal, hogy lesznek olyan fejlesztések, amik hosszú távon is fent tudnak maradni és beépülni a mindennapokba.

A tervezés már egyértelmű, de mit lehet még digitalizálni?
Az építőipari folyamatok digitalizáltságában meghatározó szerepe volt a BIM (building information modelling) létrejöttének. Ez a technológia már régen rendelkezésre állt, vannak országok, ahol állami kényszer váltotta ki, hogy nagyobb hangsúlyt kapjon, néhol kormányzati szabályokba foglalták bele, hogy az állami projekteknél kötelező a BIM segítségével tervezni és kivitelezni, míg a többi helyen most a járvány segíti a szélesebb felhasználói bázist.
A BIM olyan digitális platformot ad a teljes projekt alá, ami lehetővé teszi, hogy a tervezéstől kezdve az üzemeltetésig a különböző szereplők együttműködhessenek. Ahogy az a Portfolio tavaly novemberi ingatlanpiaci konferenciáján elhangzott, az építészek, tervezők körében már felesleges a BIM-ről beszélni, ők jól ismerik az előnyeit, a fejlesztőknél viszont az utóbbi pár évben még csak az ismerkedés indult meg, annak ellenére, hogy éppen ebben a szektorban eredményezné az egyik legnagyobb változást. A kivitelezőknél és az alvállalkozóknál még a 2D tervek használatosak a gyakorlatban, az üzemeltetőknél pedig még hiányzik a digitális és mérnöki tudás ahhoz, hogy jelentős pénzt lehessen megfogni a BIM segítségével. Pedig célszerű lenne, hiszen:
Egy projektnél, ahol jól összerakott tervek vannak, akár 15-20 százalékkal is csökkenthetők a kivitelezési költségek.
Minél jobb a tervezés, annál olcsóbb, gyorsabb, pontosabb a kivitelezés, ami a sor végén nemcsak a projektek tervezőit, fejlesztőit és építtetőit fogja befolyásolni, hanem mindenkit, aki lakik, dolgozik, vagy használja az adott épületet, építményt.
A BIM mellett van már olyan alkalmazás, ami a minőségellenőrzés, a raktározás és az anyagszállítás munkafolyamatait emeli át digitális platformra, ezzel egyszerűsítve a szervezést, lecsökkentve a hibázási lehetőséget és nem mellesleg minimalizálva a hulladéktermelést. De a munkaerőköltségek digitalizálásával is nagy előnyre tehetnek szert a cégek, a februári Építőipar 2020 konferencián volt szó arról, hogy a külön építőipari használatra fejlesztett szoftverekkel a munkaerőköltség is megvágható:
akár 5-10 százalék megtakarítási potenciál érhető el a jobb munkaszervezés és a kevesebb adminisztrációval töltött idő miatt.
Lássunk egy konkrét példát!
Megkérdeztük a Lasselsberger-Knauf építőipari termékgyártó és forgalmazó vállalatot, hogy ebben a szegmensben milyen megoldások lehetnek és hogyan tud beférkőzni a digitalizáció. Veit Tamás, a cég ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az innováció, a kutatómunka és a termékfejlesztés rendkívül fontos, a versenyképesség megőrzése szempontjából azonban a digitalizáció terén is folyamatosan fejlődni kell:
Mi egy olyan eszközként tekintünk a digitalizációra, amivel gyors hatékonyság javulást lehet elérni a gyártásban, a logisztikában, a vevőszolgálaton, a kereskedelemben és az egyéb szolgáltatásokban egyaránt.

A technológiai újítások bevezetésénél a termelés gyorsaságának, hatékonyságának és biztonságának növelése mellett a munkavállalók munkavégzésének könnyebbé tétele is fontos szempont, de a társult szolgáltatások, mint például egy online rendelési rendszer, amivel nyomon követhető a megrendelt áruk célbaérése is nagy segítség lehet egy határidőkkel zajló építkezésnél, felújításnál.
„Arra törekszünk, hogy csak azoknál a feladatoknál vagy részfolyamatoknál alkalmazzunk emberi munkaerőt, ahol az valódi hozzáadott értéket jelent. Ahol az emberi munkavégzés hatékonyságát digitális eszközök alkalmazásával növelni tudjuk, ott mindenképpen fejleszteni fogunk. Számunkra hamar világossá vált, hogy az építőipar sem tudja elkerülni a digitalizációt. Most azonban új fejezethez érkeztünk e tekintetben, hiszen a meglévő folyamatok automatizálása és digitalizálása mellett az iparágat átívelő új megoldások születésének is tanúi vagyunk. Erre példa a BIM rendszer, amelynek széleskörű alkalmazása a következő évtizedben mindennapossá fog válni.” – mondta Veit Tamás.
(X) A Lasselsberger-Knauf technológiai újításai
A 30 évvel ezelőtt alapított cég a kezdetektől fogva intenzív kutatás-fejlesztési tevékenységet végez, ennek köszönhetően több technológiai újítást is úttörőként alkalmazott Magyarországon. Gépi vakolat, penészölő fugázó, hőszabályozó beltéri vakolat – csak néhány termék és innováció, amelyek kifejlesztése a Lasselsberger-Knauf nevéhez fűződik. És ha már úttörő szerepről beszélünk: az ágazatban szintén a veszprémi vállalat volt az első, amelyik ISO minőségbiztosítási rendszert vezetett be.
Ha csak a gyártási folyamatokat nézzük, az automatizálás és a digitalizálás már az alapítást követő években megkezdődött, a technológiai újítások bevezetésénél a cég vezetése a termelés gyorsaságának, hatékonyságának és biztonságának növelése mellett a munkavállalók munkavégzésének könnyebbé tételét tekintette a legfontosabb szempontnak.
Az automatizált gyártás és minőségi termékek mellé ma már elengedhetetlen a társult szolgáltatások magas színvonala is. A hazai építőanyag gyártók között a veszprémi székhelyű cég vezetett be elsőként online rendelési rendszert még 2002-ben, amelynek ma már a negyedig generációját használják. A teljes logisztikai folyamat szervezése és nyomon követése erre épül. Fejlesztésénél a cél elsősorban nem a szállítási idő csökkentése volt, hanem a kiszámíthatóság és a tervezhetőség, vagyis az, hogy az ügyfél minél pontosabban tudja, mikor érnek célba az általa megrendelt termékek. Ez óriási segítség egy feszes határidőkkel zajló építkezésnél vagy nagyszabású felújításnál.
A cikk megjelenését a Lasselsberger-Knauf támogatta.
Irán legfőbb vezére is célponttá válhat, Amerika bármelyik pillanatban támadhat – Percről percre az Irán-Izrael háborúról csütörtökön
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk a közel-keleti háborúról.
Milliárdos adatlopás: az Ön Facebook- vagy Google-jelszavát is csalók szerezhették meg
A kiszivárgott adatok egy része biztosan bűnözők kezébe került.
Borongós a hangulat a tőzsdéken, az iráni konfliktusra figyelnek a befektetők
Amerikában ma nincs kereskedés.
Tartogat még meglepetéseket Irán? - Olyan fegyvert lőttek ki Izraelre, amit korábban soha
Ez volt az eddigi legsúlyosabb támadás múlt péntek óta
Brüsszel ultimátumot adott Pekingnek: „engedjetek, vagy jön a kereskedelmi háború!”
Az Egyesült Államok árnyéka is ott lebeg a tárgyalások felett.
Putyin kész tárgyalni Zelenszkijjel, Oroszország nyeregben érzi magát – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön
Cikkünk folyamatosan frissül.
Idén minden tizedik lakásvásárláshoz Munkáshitelt igényelhettek
Az év első 4 hónapjában nagyságrendileg 20 ezren vették fel a Munkáshitelt mintegy 77 milliárd forint összegben....
Zöld energiával meleg otthonokat: Megjelent a távhőtermelők új fejlesztési felhívása!
Elstartolt a pályázat, amely a távfűtés zöld átállását ösztönzi: megújuló energián alapuló rendszerek kiépítésére...
Életet lehelni egy megfáradt sportágba
Mivel az atlétika kicsit ellaposodott, kevésbé felel meg a modern tartalomfogyasztási elvárásoknak, egy csapat új...
SPB: Komoly változások jöhetnek az amerikai munkaerőpiacon
Enyhe javulást mutat a kínai CPI-adat, azonban az ország továbbra is deflációs nyomás alatt áll. A kereslet mértéke...
Gondolkodik-e az AI, vagy csak úgy tesz?
A nagy nyelvi modellek jól el tudják játszani, hogy értik, amit mondanak. De ha tényleg értenék, az lenne az igazi...
Zöldenergia cégeknek: építs saját naperőművet és energiatárolót pályázati pénzből
A 2025. júniusában meghirdetett új pályázat célja nem más, mint felpörgetni a vállalkozások saját energiatároló...
Módosított kiberbiztonsági határidők!
A 2024. évi LXIX. törvény 2025. május 31-én hatályba lépett módosításai fontos változásokat hoztak, NIS2...
"Fotózza le és küldje be!" - Ne, inkább ne tegye!
Nagy felháborodást váltott ki a Metropol c. ingyenes lap felhívása, amely arra buzdította olvasóit, hogy a "Fotózza...
Euróbevezetés: A nemzeti intézményrendszer arbitrázsa
A saját, biztos deviza és a pénzkínálat feletti függetlenség elvétele kordában tudja tartani a demagóg politikát...

Egyre többen intézik befektetéseiket a mobiljukon (x)
Digitális ugrás a csomagolástechnikában: új dimenziót nyit a Dunapack (x)

- Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
- Olyan történhet a forinttal, amire ebben az évtizedben még nem volt példa
- Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
- Özönlenek a külföldiek Magyarországra, kiderült, honnan jönnek
- Veszélyes időjárási jelenség csap le Magyarországra: hőkupola alakul ki hazánk felett
Sorozatos mélyütések az agráriumban – Mikor jöhet a várva várt fordulat?
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.
Vészjelzés érkezett: nincs jövőképe a magyar cégeknek
Baj van a hitelezéssel.
LNG, orosz szerződések, rezsivédelem – merre tovább magyar földgázstratégia?
Hogyan válhat Magyarország valóban függetlenné az orosz földgáztól 2027-re?
Kiadó modern irodaházak
Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?