Kivégezheti a kormány a Lidl és a Spar mestertervét
Minden új kiskereskedelmi egység engedélyköteles lehet
A témában megkérdeztük Perlaki Szabolcs ügyvédet, az OPL ingatlanüzletágért felelős partnerét, aki szerint az építési törvény plázastop szabályait módosító törvényjavaslat egy újfajta engedélyezési eljárást vezethet be az építési engedélyhez nem kötött olyan átalakítások esetére, melyek eredményeként kiskereskedelmi egység jön létre (például raktárból élelmiszerbolt), vagy egy meglévő kiskereskedelmi egység kerül átalakítása profilváltás miatt (például cipőboltból élelmiszerbolt).A 2019-es költségvetés megalapozásáról szóló, benyújtott törvénytervezet szerint a rendeltetésmódosítási engedélyt akkor kell beszerezni, ha 400 négyzetméter vagy az azt meghaladó bruttó alapterületű építmény rendeltetésének kereskedelmi rendeltetésre változtatására, vagy kereskedelmi rendeltetésű építmény jogszabályban meghatározott átalakítására kerül sor.
2015. január 1-jétől már nem volt tilos a bizonyos alapterületet meghaladó üzletek és bevásárlóközpontok építése, bővítése vagy átalakítása, csak az építési engedélyezési eljárásban kellett a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal vezetőjének, mint szakhatóságnak a hozzájárulását beszerezni, aki a plázastop bizottság előzetes véleménye alapján döntött. Ez a szabályozás tehát csak az építési engedélyköteles építések és átalakítások esetében tette szükségessé a plázaengedély beszerzését üzlet nyitása esetén. Az átalakítás, illetve rendeltetés-megváltoztatás ugyanakkor főszabály szerint nem igényelt építési engedélyt, kivéve zártsorú vagy ikres beépítésű építmény esetében, ha az átalakítás a csatlakozó építmény alapozását vagy tartószerkezetét értintette. Az esetek többsége azonban nem ilyen volt, így a meglévő ingatlanban történő üzletnyitáshoz nem volt szükség plázastop engedélyre.A mostani tervezet ezt a helyzetet (hézagot) kívánja megszüntetni azzal, hogy gyakorlatilag minden olyan átalakítást engedélykötelessé tenne, melynek eredményeként új kiskereskedelmi egység jönne létre. Bár az átalakítás fogalmát a jövőben megszületendő végrehajtásai rendelet fogja meghatározni, valószínű, hogy ha az egyik üzletláncot egy másik üzletlánc váltja az adott helyszínen, az is engedélyköteles átalakításnak fog minősülni - tette hozzá a szakértő.
Nehezíthetik a plázastop kijátszását
A dolog lényege az, hogy ma részben ki lehet játszani a plázastopot különböző módszerekkel. Láthatjuk, hogy a diszkontok rengeteg boltot nyitottak az elmúlt időszakban. Egy meglévő boltot átalakítani pedig már nem nagy bűvészet, és most itt akarnak szigorítani
- fejtette ki a Portfolio-nak egy neve elhallgatását kérő, a kiskereskedelmi szektor működésére rálátó szakértő."Teljesen nem tudják megtiltani a terjeszkedést, de megnehezíteni lehet, és most ezzel próbálkozhatnak. Az még homályos, hogy a szabályozás mennyire lesz "kemény", de az biztos, hogy autószerelő-műhelyből nem lehet kiskereskedelmi üzlet rendeltetésmódosítási engedély nélkül. Az viszont még kérdéses, hogy egy hasonló rendeltetés esetén mi lehet a válasz" - tette hozzá.
Ha túlságosan megnehezítik, szigorítják a szabályzást, és kifejezetten a multik ellen szól, fékezve a terjeszkedésüket, akkor az beleütközhet az uniós jogba is. Brüsszel azt nézi, hogy a törvény mikor diszkriminatív, és ha így gondolják, akkor eljárást indíthatnak ellenünk. Ha túlhúzzák a nadrágszíjat, akkor most erre lehet esély. Brüsszel eddig nem tiltotta a plázastopot, de ez most aggályos is lehet
- fejtegette a szakértő.Megrázó felvétel: teljesen leégett Ázsia egyik legnagyobb palotája, történelmi kincsek vesztek el
Lángok martalékává vált a Szinga Durbar.
6 milliárd dollárt és 10 Patriot rakétarendszert kér Ukrajna
Lőszerre és a támogatások átláthatóbb ütemezésére is szükség van.
Állítólag túlélték az izraeli csapást a Hamász vezetői
Egy katari tisztviselő és öt alacsonyabb rangú Hamász-tag viszont meghaltak.
Amerika szövetségesének területén bombázott Izrael - Megtörte a csendet Donald Trump
Itt van az elnök álláspontja.
A "hedonisztikus fenntarthatóság" és az innovatív urbanizmus szimbiózisa
A koppenhágai CopenHill egyszerre modern erőmű, városi park és közösségi tér, amely 2021-ben elnyerte az Év Épülete díjat.
GINOP Plusz 2.1.1-24: A visszatérő K+F pályázat nagy fordulatai
Minden idők egyik legnagyobb innovációs pályázati kerete nyílt meg: több mint 106 milliárd forint várja azokat a cégeket, akik mernek nagyot álmodni.

Rejtett transzferár kockázatok
A magyar transzferár szabályozás keretében végzett NAV ellenőrzések során leggyakrabban az árképzés és az alkalmazott módszertan kerül előtérbe. Ugyanakkor egyre nagyobb figyelmet kap az is

Zsiday Viktor: Az adósságpálya könnyen fenntarthatatlanná válhat
Eddig az volt a szokás, hogy háborúk idején adósodtak el az országok, most újdonság, hogy békeidőben növekszik az adósság a fejlett országokban - mondta a... The post Zsiday Viktor: Az adóss

Jövőre a fizetés kisebb részét teheti ki egy hitel törlesztőrészlete: Hány embert érinthet ez a változás?
A jegybank 2026. január elsejétől módosítja a jövedelem terhelhetőségére vonatkozó szabályokat. Ez határozza meg azt, hogy a havi fizetésnek legfeljebb mekkora részét lehet hiteltörlesztés
Olcsók a magyar részvények? - Interjú az Év Portfóliómenedzserével
A Donald Trump által okozott zűrzavar miatt most kevesebb figyelem irányul a klímavédelemre, de a zöldenergia-szektor már piaci alapon, támogatások nélkül robog előre. Egy sikeres... The post O

Azok a marhák...
Érzek némi bűntudatot a tegnapi dupla Angus-burger után. Még jó, hogy volt mellette sült krumpli is, legalább lefelé tolta az átlagos, kajánkénti szennyezésemet. Ám a... The post Azok a marh

Macy's Inc - kereskedés
Tavaly októberben vásároltam, nem is keveset, mert akkor azt hittem, hogy a korrekciónak vége, és már egy felfelé tartó impulzusba ülök bele pár hétre. Hát nem, az a korrekció idén április

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.
Állami tulajdonból a 4iG-hoz kerül a Rába
Bővül a cég védelmi portfóliója.
Olyan csúcsokat támad a forint, amit kevesen hittek – Mi történik?
A Közgazdász-vándorgyűlésen elhangzottak a magyar devizát is megmozgatták.
A Labubu babák a tőzsdén is tarolnak
Amikor az eredetit gyártja Kína, a másolatot a világ.
