Keresett kifejezés: prof | Találatok száma: 51360 Új keresés

2015. március 17. 08:42 | Portfolio

Ősszel indul az Apple internetes televíziója

A televízió lesz a következő irány, ahová nyit az Apple. A The Wall Street Journal értesülései szerint ősszel internetes műsorszolgáltatást indíthat több nagy kábeltársasággal karöltve, amire az Apple-készülékek használói fizethetnek elő.

2015. március 16. 21:30 | Portfolio

Zárásig kitartott a lendület Amerikában

A vártnál némileg rosszabb februári ipari termelési adat és a Fed szerdai bejelentése mozgatta leginkább az amerikai részvénypiacokat hétfőn. Ugyanis most éppen arra számítanak a befektetők, hogy a jegybank egyre óvatosabb lehet a régóta beharagozott kamatemelés időzítését illetően. Emiatt a dollár ma folyamatosan gyengült az euróval szemben, ami viszont jó hírt jelentett a részvénypiacok számára: az gyengülő dollár ugyanis kedvezően hat a vállalati profitokkal kapcsolatos eddig borúsabb várakozásokra, így a befektetők ismét vették az amerikai papírokat. A vezető részvényindexek 1 százalék feletti emelkedéssel zárták a napot.

2015. március 16. 17:00 | MTI, Portfolio

Idén közel 70 gazdaságfejlesztési pályázatot hirdet meg az NGM!

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) kerete 2014-2020 között több mint 2700 milliárd forint lesz és ebből idén közel 70 pályázati konstrukcióban mintegy 830 milliárd forint összegben nyílnak meg támogatási lehetőségek - többek között ezt jelentette be egy mai eseményen Rákossy Balázs. A Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkárának jelzése szerint ebből a keretből az első klaszterpályázat idén az év közepén jelenik meg mintegy 2 milliárd forintos keretösszeggel. A bejelentés nem véletlen, hiszen az esemény keretében hangzott el az is, hogy 14 klaszter nyert az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) akkreditált innovációs klaszter pályázatán, közülük 6 klaszter újonnan kapta meg ezt a minősítést. Arról, hogy rövidesen jöhetnek az első, az NGM égisze alá tartozó uniós pályázatok, egy pénteki cikkünkben már beszámoltunk.

2015. március 16. 16:05 | Portfolio

Magyar kutatóé az egyik legrangosabb közgazdasági elismerés!

A Harvardon és az MIT-n tanult, jelenleg a Közép-európai Egyetem (CEU) professzoraként tevékenykedő Kőszegi Botond nyerte el idén a 45 évnél fiatalabb európai közgazdászok körében kiosztott finn Yrjö Jahnsson-díjat.

2015. március 16. 13:14 | Portfolio

Hol tanulnak a magyar inasok?

2013 végére már 50 ezer olyan diák volt Magyarországon, aki valamilyen vállalatnál tanulószerződéssel gyakorlati képzésben vehetett részt. Ilyen szerződést jellemzően olyan vállalat köt a diákokkal, amely közepes- vagy nagyvállalat, magyar tulajdonban van, az iparban tevékenykedik és a Közép-magyarországi Régióban található. Egyebek mellett ez derült ki az MKIK GVI elemzéséből.

2015. március 16. 11:52 | Fekete Beatrix

Milliókat érő tanmese: így kell eladni a semmit

Amikor tőzsdére készül egy cég, igyekszik minél jobban eladni a potenciális befektetőknek a sztorit. Van azonban, akinek még erre sincs szüksége ahhoz, hogy lelkesedéssel fogadják. Ilyen például az Etsy. Egy olyan online kiskereskedelmi cégről van szó, amely kifejezetten az egyedi, saját készítésű és antik bútorok, ruhák, festmények, játékok és mindenféle termékek számára teremt globális piacteret, mintha a világhálóra költöztette volna "nagymama padlását". A vállalat nem nyereséges és a vezetőség szerint egyáltalán nem biztos, hogy az is lesz a jövőben. Egy folyamatosan veszteségesen működő cég pedig befektetői szemmel nézve nem túl értékes. Mindezek fényében kíváncsian várjuk, hogy hogy sikerül a tőzsdére lépés.

2015. március 16. 09:00 | Portfolio

Florida - egy kihagyhatatlan ingatlanbefektetési célpont (x)

Az ingatlanpiac végre lerázta magáról a 2008-as válság súlyos terheit, ismét fellendülőben az üzlet - most igazán érdemes befektetni. A napfényes Florida ingatlanjai kihagyhatatlan lehetőségeket rejtenek, a BRIC Group kínálatából pedig a legjobb ajánlatok közül válogathatnak a befektetők.

2015. március 16. 08:52 | Portfolio

Szabadulnak az olajcégek a drága kitermelő eszközöktől

Korábban kulcsfontosságúnak tartott északi-tengeri eszközét akarja részben értékesíteni a francia olajipari nagyvállalat, a Total. Mindez jól tükrözi, hogy a jelenlegi környezetben az iparág szereplői igyekeznek csökkenteni kitettségüket a magas költségű kitermelési eszközökben.

2015. március 16. 08:25 | Portfolio

Itt vannak a legfontosabb hírek ma reggel!

A hét első napján már a jegybanki ülésekre készülnek a befektetők. Az amerikai, a japán és a svájci központi bank is ülésezik a héten, előbbi különösen érdekes lehet a várható monetáris politikával kapcsolatos kommunikáció miatt.

2015. március 16. 06:03 | Nagy Viktor

Equilor a brókerbotrányról: most kell összefogni

Túlzó lenne a befektetési szolgáltatókra hárítani a botrányokban érintett cégek által okozott károkat, hiszen nem a szolgáltatók felelősek ezekért a károkért, reagált Rogán Antal korábbi felvetésére a Portfolio-nak Szécsényi Bálint, az Equilor Befektetési Zrt. vezérigazgatója, aki egyben a Budapesti Értéktőzsde alelnöki pozícióját is betölti. Szécsényi szerint inkább össze kellene fogni, mert erre jobb pillanat nincs, mint a mostani, hiszen a lakosság széles körének figyelme irányul most a befektetési piacra.

2015. március 15. 12:30 | Portfolio

Alaposan leszólták Orbán álmát

A feldolgozóipart gyakran tekintik a fejlődés első számú felelősének, amely jellegénél fogva szinte kizárólagosan alkalmas arra, hogy az országok felzárkózását biztosítsa. Ez azonban félreértés - állítja egy közgazdász professzor, aki szerint sokkal sikeresebbek azok az országok, amelyeknél a tanulás, termelékenységnövekedés és a beruházási tevékenység a gazdaság minden szektorát egyszerre érinti. Éppen ezért a feldolgozóipart favorizáló gazdaságpolitikáknak sokkal inkább arra kellene koncentrálni, hogy a gazdaság egészében növeljék a tanulási folyamatot.

2015. március 14. 13:15 | Csűrös Csanád

Döntöttek! Itt vannak a világ legmenőbb épületei

Idén 26. alkalommal került megrendezésre a világ legrangosabb ingatlanpiaci eseménye, a MIPIM (Marché International des Professionnels de l'Immobilier). A Cannes-ban, az Oscar-díjátadó helyszínén megrendezésre kerülő ingatlanpiaci kiállítás évről évre referenciapontként és piaci indikátorként szolgál az iparág számára, így márciusban minden ingatlanos legalább fél szemmel a francia Riviérára figyel. Az esemény fénypontja a MIPIM Awards díjátadás ceremóniája, ahol a világ legkiválóbb, legkülönlegesebb és legmodernebb ingatlanprojektjeit díjazták - a győzteseket mi is bemutatjuk.

2015. március 14. 11:25 | Portfolio

Ömlik a pénz az európai részvényekbe

Rekord mennyiségű, eddig összesen 35,6 milliárd dollárnyi tőke áramlott ebben az évben az európai részvényalapokba, ami meghaladja a 2014 első féléves, 32 milliárd dolláros rekordot is. Mindeközben az amerikai részvényalapokból 33,6 milliárd dollárnyi tőke áramlott ki - írja a Financial Times.

2015. március 13. 17:15 | Portfolio

Adták a Magyar Telekomot

A kedvezőtlen februári fogyasztói árindex és az előzetes márciusi vásárlói hangulat index következtében a hét végére elromlott a hangulat az amerikai tőzsdéken. Európára vonatkozó fontosabb makrogazdasági adat nem érkezett, a délelőtti gyengülés ellenére nyugaton a meghatározó európai indexek nap végére erősödni tudtak. Az emelkedést a dollárral szemben tovább gyengülő euró segítette. A kérdés az, hogy mikor kezdik el realizálni a befektetők az elmúlt időszak profitját és kezdenek esni az indexek. A BUX index értéke is jelentősen gyengült, a leggyengébben teljesítő blue chip a Magyar Telekom volt.

2015. március 13. 15:20 | András Bence

Így nyerészkednek a befektetők az európai pénznyomdán

Elképesztő rali folyik az eurózónás kötvénypiacon, amit a hétfőn elindult európai QE most még tovább fűthet. Bár ma éppen megtorpanás látszik némi profitrealizálás miatt, nagyon valószínű, hogy még kitart a momentum, hiszen a jegybank belépése a piacra teljesen felülírta a korábbi kereslet-kínálati viszonyokat. A legnagyobb potenciál pedig úgy tűnik, jelenleg a hosszú kötvényekben rejlik.

2015. március 13. 14:50 | Portfolio

Rekord rekord hátán a BMW-nél

A BMW a német autógyártók között utolsóként tette közzé csütörtökön negyedik negyedéves (előzetes) számait, így kiderült: a bajorok továbbra is jó formában vannak. Az eladások területén új rekordot értek el, ezzel megőrizték a világ vezető luxusautó-gyártója címet. Az üzemi- és nettó eredmény soron viszont alulmúlták a várakozásokat, aminek nem örülnek a befektetők.

2015. március 13. 11:31 | Portfolio

Sosem késő elkezdeni mozogni!

Egy kardiológus professzor legfontosabb egészségvédő tanácsa így hangzik: mindennap vidd le a kutyát sétálni. Akkor is, ha nincs kutyád. A mozgás lételemünk, fontos szerepet játszik számos betegség, közöttük a mozgásszervi panaszok megelőzésében és kezelésében is.

2015. március 13. 11:00 | Palkó István

Hahó, béke van! El a kezekkel a bankoktól!

Közel százmilliárd hiányzik a BudaCash-botrány miatt a DRB bankcsoportból, és akár ennek duplája a Quaestor kötvényeseinek számlájáról. És ez még nem minden: gyakorlatilag összeomlott a megtakarítók védelmi rendszere (OBA-vagyon, Beva-vagyon). Nagyon nem mindegy, hogy reagál a helyzetre a gazdaságpolitika, amely most úgy tűnik, igyekszik a gyenge pénzügyi felügyelet miatti felelősséget eltolni magától, a bankokat a lebukott brókercégekkel összemosni, a büntetőjogi felelősök vétkeit a teljes pénzügyi szektorra rákenni. Csakhogy az ügyben érintetlen bankok pénzügyi bevonása a februári korszakváltó megállapodás felrúgását jelentené, amelynek épp a nyilvános megerősítésére volna most inkább égető szükség.

2015. március 13. 08:53 | Portfolio

Durva bírság: szemet hunytak a pénzmosás felett a Commerzbanknál

A Commerzbank "szemet hunyt" a pénzmosást tiltó és szankciós szabályok megsértése felett, miközben az aggodalmaskodó alkalmazottait "farkaskiáltónak" állította be - jelentették ki amerikai hatóságok a német bankra kiszabott 1,45 milliárd dolláros büntetés bejelentésekor a Financial Times beszámolója szerint.

RSM Blog

Két éves a bejelentővédelmi törvény

2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd

Ricardo

Milton Friedman és az MMT

Milton Friedman: From Modern Monetary Theory to Monetarism címmel ma cikkem olvasható a Naked Capitalism oldalon. Innen is köszönöm Yves Smith szerkesztőnek a közlést, aki egy rövid felvezetést i