Keresett kifejezés: 54 19= | Találatok száma: 3305 Új keresés

2014. június 04. 12:42 | MTI, Portfolio

Lázár megmondta, miért kell a reklámadó

A kormány komolyan megfontolja a fideszes L. Simon László egyéni képviselői indítványát a reklámadóról, amelynek bevezetése esetén a bevételt teljes egészében gyermekekre, konkrétan iskolafejlesztésre, oktatási intézmények korszerűsítésére, bővítésére költi majd a kabinet - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár szerdán az MTI-nek.

2014. május 26. 06:36 | Palkó István

Menekül a külföldiek pénze a magyar bankokból

A töretlen jegybanki kamatcsökkentés ellenére nőttek az első negyedévben a bankszektor nettó kamatbevételei, miközben hitelezési veszteségei örvendetes módon csökkentek. A hitelintézetek 70 milliárd forintos nyeresége mögött azonban továbbra is jókora az egyes bankok közötti szakadék. Érdekes adat, hogy csaknem tízszer annyi külföldi (főleg anyabanki) forrás távozott a bankszektorból egy év alatt, mint ügyfélbetét. Sőt, a forráskivonás mértéke jelentősen meghaladta a hitelállomány visszaesését is, amiben persze szerepet játszik a jegybank hitelprogramja is. Az MNB pénteken közzétett első negyedéves banki statisztikáit vizsgáljuk meg részletesebben az alábbiakban.

2014. május 21. 15:58 | MTI

Ebben is lemaradunk a régiós versenytársaktól

Kiemelkedően teljesítettek az ötcsillagos hotelek az idei első negyedévében, az ágazat teljesítményét országos szinten az ötcsillagos szállodák eredményei húzták magukkal a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) elemzése szerint. Kevésbé biztató azonban, hogy a régiós országok közül egyedül Szlovákiát előzzük meg RevPAR-t tekintetve, 30 európai város között szobafoglaltságban pedig csak a 26. lett Budapest.

2014. május 16. 10:00 | Portfolio

Megállíthatatlan a Dacia diadalmenete

Áprilisban folytatódott az európai autópiac gyógyulása, zsinórban nyolcadik hónapja növekedtek az új autó eladások, amiben meghatározó szerepe volt a volumengyártóknak. Az élen ismét a Renault végzett, a franciák magabiztosan utasították maguk mögé riválisaikat, a Dacia egészen elképesztő térnyerésének köszönhetően. A luxusautó-gyártóknak sem lehet okuk a panaszra, 2009 óta nem látott szinteken kezdenek stabilizálódni az eladásaik.

2014. május 16. 07:08 | Portfolio

Egymilliárd forint feletti eredmény az FHB-nál

A Portfolio.hu elemzői konszenzusát 26%-kal meghaladó első negyedéves adózás utáni eredményről adott számot csütörtökön este megjelent gyorsjelentésében az FHB Jelzálogbank. A jelentés fontosabb részletei:

  • 2010 negyedik negyedéve óta nem látott, 1,145 milliárd forintos pozitív adózás utáni eredmény
  • A bankadó és más speciális tételek nélkül 2 milliárd forint fölött lett volna a profit
  • Jelentősen nőtt az új kihelyezések értéke mind a lakossági, mind a vállalati üzletágban
  • A saját hitelek állománya 3%-kal csökkent egy év alatt, a betétállomány viszont 74%-kal gyarapodott
  • A nem teljesítő hitelek aránya 20,2%-ra csökkent, a hitelezési veszteségek 44%-kal visszaestek az előző év azonos időszakához képest.

2014. május 07. 16:46 | MTI

Kevesebbet késtek a vonatok 2013-ban

A MÁV-csoport a múlt évben újabb jelentős lépést tett a stabil működési érdekében - hangsúlyozta Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója szerdán, a vasúttársaság tavalyi tevékenységét értékelő háttérbeszélgetésen, Budapesten. Tavaly a késések száma csökkent, idén pedig a tervek szerint az adósságállomány fog.

2014. május 05. 16:56 | Portfolio

"Adj el májusban és menj messzire" - Talán Amerikában van mit menteni

A befektetők leginkább Janet Yellen Fed-elnök szerdai kongresszusi meghallgatását várják az Egyesült Államokban, amely a mi időnk szerint délután 4-kor kezdődik. Yellen vélhetően beszélni fog arról, hogy a gazdaság várható élénkülése miatt folytatódhat a kötvényprogram fokozatos leállítása, de a jegybank számára a legfontosabb a kettős mandátum teljesülése (árstabilitás és teljes foglalkoztatottság), amelyből egyelőre csak az utóbbi került közelebb a Fed hosszú távú céljához, így a gazdaságnak szüksége lehet még az alacsony kamatokra.

2014. április 27. 08:00 | Budai Ákos

Tarlós és Vitézy csatájából Budapest kerül ki győztesen?

2010 jelentős fordulópont volt a budapesti közösségi közlekedés történetében, az új főpolgármester, valamint az új szervezőegység, a BKK megjelenése jelentős változásokat hozott. Tarlós István és Vitézy Dávid kapcsolatát semmiképp sem lehet barátinak nevezni, a főváros és a BKK csatározásainak következményeit már több fejlesztés is megsínylette, a civakodás eredménye azonban bizonyos esetekben növelni tudta a beruházások hatékonyságát és gyorsaságát. Az elmúlt 24 év közlekedésfejlesztéseit vizsgáló cikksorozatunk második, befejező részében sorra vettük, hogy mit nyert és veszített a fővárosi utas 2010 óta, valamint, hogy mire számíthat a következő években.

Az első részt itt olvashatja:

2014. április 02. 08:51 | Portfolio

Egész Malajziára csapást mérhet a rejtélyes gépeltűnés

A maláj gép rejtélyes eltűnése nem csak a légitársaságra mérhet csapást, de az egész maláj gazdaságra is. A történtek fényében a turisták elkerülhetik az országot - írja a CNBC a Moody's elemzőjére hivatkozva. A turizmus nagyon fontos Malajziának, a GDP 16%-át adta tavalyelőtt és főként a kínai utazók jelentik az első számú célközönséget.

2014. március 11. 08:50 | Portfolio

Nem tudnak lépést tartani az elemzők a Facebookkal

Nem tudnak lépést tartani az elemzők a Facebook részvényeinek szárnyalásával. Az elemzők többsége vételre ajánlja a közösségi óriás papírjait, de úgy, hogy a célárfolyam elmarad a jelenlegi árfolyamtól. Ennek eredményeként újabb célár-emelések jöhetnek, amelyek akár tovább hajthatják az árfolyamot felfelé.

2014. február 25. 07:31 | Gayer Attila

Jelentett a MOL - Mennyire számít most ez?

Közzétette negyedéves jelentését a MOL, mely az elemzői várakozások fényében összességében felemás képet mutatott, pozitív azonban, hogy az iparágban meghatározónak számító üzemi profitmutató alapján felülteljesítés látszik. Ugyancsak kedvező, hogy a fajsúlyosnak számító kutatás-termelés eredménye jobb lett a vártnál. Azt is érdemes megjegyezni, hogy az egyszeri tételektől megtisztított nettó eredmény több mint háromszorosa lett a konszenzusban szereplő értéknek.

A gyorsjelentés főbb pontjai:

Az egyszeri tételektől és készletátértékeléstől megtisztított EBITDA több mint 10%-kal csökkent, ami az alacsonyabb kitermeléssel és a csökkenő árakkal magyarázható;
- a kitermelés fajlagos költsége rekordmagasságba emelkedett, ami szintén nem kedvezett a szegmensnek;
- a finomítás és kereskedelem az igen kedvezőtlen külső környezet terheit nyögte, itt az elemzői várakozásoknál is rosszabb lett az eredmény;
- a gáz szegmensnél az INA gázkereskedelmi cégének vesztesége volt a fő nehezék, az FGSZ üzemi eredménye enyhén emelkedett;
- a riportált üzemi eredmény 40 milliárdos veszteség lett, amit a pénzügyi sor tovább erodált;
- a 12 havi gördülő egy részvényre jutó eredmény évek óta nem látott alacsony szintre esett;
- az év egészét tekintve a MOL sem EPS, sem EBITDA szinten nem tudta teljesíteni az elemzői várakozásokat;
- a készpénzállomány jelentős növekedése miatt a nettó eladósodottság 20% alá csökkent.

A MOL a gyorsjelentés mellett publikálta legfrissebb kitermelési riportját és prezentációját is, az utóbbi tartalmazza az elkövetkező évekre vonatkozó főbb várakozásokat. A MOL a kitermelés tekintetében meglehetősen ambiciózus, 2018-ra 30%-os növekedést kíván elérni. A társaság az elkövetkező 3 évben akár 2 milliárd dollárt is költhet éves szinten beruházásokra a kitermelés növekedésének biztosítása érdekében. A finomítás-kereskedelem szegmensben folytatódik a hatékonyságnövelés, idén újabb 100 millió dolláros költségmegtakarítás jöhet.

Véleményünk szerint a mostani gyorsjelentés összességében pozitívan értékelhető, persze nem szabad elfelejteni, hogy rövid távon a vállalat komoly kihívásokkal szembesül szinte valamennyi fő szegmensben. Emellett ott van az INA körüli bizonytalanság is, mely vélhetően jobban érdekli a piaci szereplőket, mint az aktuális eredményszámok.

2014. február 24. 09:47 | Portfolio

Két év szünet után ismét nyereséges a magyar bankszektor

62,3 milliárd forintos adózott nyereséget értek el a magyarországi hitelintézetek 2013-ban - derül ki az MNB hétfőn reggel közzétett adataiból. Ezzel két év után ismét nyereséges lett a magyar bankszektor. A biztosítók 26,6 milliárdos adózott eredményt produkáltak tavaly.

2014. február 12. 21:08 | Portfolio

Érvényes az ajánlat a TakarékBank állami tulajdonrészére

Érvényesnek minősítette a közös értékesítési bizottság a TakarékBank állami tulajdonrészére érkezett egyetlen ajánlatot, amelyet egy takarékszövetkezeti többséggel bíró jelentkező tett - tájékoztatta a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. (MFB) és a Magyar Posta Zrt. közös közleményben szerdán az MTI-t.

2014. február 09. 13:33 | Portfolio

Ágynak esett a Richter

A mögöttünk álló héten többek között az amerikai munkaerőpiaci adatok és az EKB ülése is gondoskodott arról, hogy ne unatkozzanak a piaci szereplők. Itthon a nemzetközi események mellett elsősorban a Richter gyorsjelentése, és az azt követő árfolyamreakció miatt fájhatott a befektetők feje. A gyógyszercég részvényeinek árfolyama ugyanis több mint 14 százalékot zuhant, ami a BUX sorsát is megpecsételte.

2014. február 07. 08:31 | MTI

Egyetlen ajánlat érkezett a Takarékbankra

A takarékszövetkezetek meghatározó többségével bíró jelentkező tett egyedüliként ajánlatot a TakarékBank állami tulajdonrészére a február 6-ai határidőig. A pályázati tájékoztató első részét három jelentkező vette át, közülük kettő fizette be az ajánlati biztosítékot és vette át a teljes pályázati tájékoztatót.

2014. február 06. 09:58 | MTI

Ma délben dőlhet el, kié lesz a Takarékbank

Ma déli 12 óráig adhatják be ajánlatukat a pályázók a Magyar fejlesztési Bank (MFB) és a Magyar Posta (MP) TakarékBankban birtokolt, együttesen 54 százalékos részvénycsomagjára. A pakettet a legmagasabb vételárat kínáló befektetőnek értékesítik.

2014. február 04. 11:59 | Portfolio

Mégsem olyan elégedetlen az élettel a magyar

Valamivel elégedettebb a magyar lakosság a saját életével, mint azt a korábbi felmérések szerint várták. A KSH szubjektív jóllétet vizsgáló kutatásában 0-10-es skálán a magyar válaszolók átlagértéke 6,15 pont volt. Inkább a fiatal válaszolók mondták elégedettnek magukat, az elégedettségérzés a korral együtt átlagban csökkenést mutat. Az élettel való általános elégedettség az iskolai végzettséggel is emelkedik.

2014. február 04. 11:02 | Palkó István

Az OTP-sek már őrjönghetnek - Mekkora sokk a gyenge forint?

Jól jön a magyar bankoknak a gyenge forint, hiszen így nagyobb törlesztőrészletet szednek be - véli egy laikus. Dehogyis, hiszen egyre több ügyfél válik a magas árfolyam miatt fizetésképtelenné, ami veszteséget okoz nekik - mondja erre egy másik. Melyiküknek van igaza? Az elsőnek nincs, a másodiknak többé-kevésbé igen, de kétségtelenül mind a ketten fontos kérdést feszegetnek. Hogy valójában mekkora sokkhatást jelent a gyenge forint a magyar bankszektor számára, azt az alábbiakban próbáljuk megválaszolni. A bankok profitjára gyakorolt hatások rövid távon minimálisnak tűnnek (de pl. az állammal együtt az árfolyamgáton ők is buknak), likviditási feszültség pedig valószínűleg csak a swappiac befagyása esetén állna elő.

2014. február 03. 16:57 | Portfolio

Minipánik a piacokon, hogyan tovább? (QUAESTOR)

A piacokon kialakult pánikhangulat egész héten kitartott, melyet jól tükröz, hogy a forint több éves mélypontján járt a legtöbb devizával szemben, a tőzsdék pedig ismét komoly mínuszokat könyveltek el. A folytatás szempontjából egy adatra különösen érdemes odafigyelni, ami nem más, mint a januári átfogó amerikai munkaerő-piaci jelentés. Ha a foglalkoztatottsági adatok kapcsán a decemberben tapasztalt csalódás megismétlődne, megnő az esélye annak, hogy a Fed nem vágja tovább a kötvényprogramot, s ekkor fellélegezhetnek a feltörekvő piacok, illetve gyengülhet a dollár. Ellenkező esetben a fejlődő piacokon tovább tarthat a pánik.

2014. február 03. 16:56 | Portfolio

Közel három éve nem láttunk ilyet

Januárban megtört a meghatározó nemzetközi indexek lendülete ennek ellenére, a BUX 2,1 százalékkal került feljebb. Bár a vezető hazai index értéke emelkedett, a hazai piac azonnali forgalma az előző év azonos időszakához képest stagnált. A hosszabb távú folyamatokat szemléltető 12 havi mutató értéke viszont emelkedett, megszakítva egy közel 3 éve tartó csökkenő szériát. A legnagyobb forgalmat bonyolító brókercég immár 5. hónapja a Concorde.

RSM Blog

Rejtett transzferár kockázatok

A magyar transzferár szabályozás keretében végzett NAV ellenőrzések során leggyakrabban az árképzés és az alkalmazott módszertan kerül előtérbe. Ugyanakkor egyre nagyobb figyelmet kap az is