Keresett kifejezés: koronavírus | Találatok száma: 29393 Új keresés

Pintér Sándor fontos bejelentést tett koronavírus-ügyben

Pintér Sándor fontos bejelentést tett koronavírus-ügyben

Csütörtök éjfélig összesen 73 új halálozást jelentettek Kína területéről a koronavírus kapcsán, így az ázsiai óriásgazdaságban immár 636-ra emelkedett az elhunytak száma, világszerte pedig kettővel több elhunytról beszélhetünk. A halálozási ráta egyébként a hivatalos adatok szerint továbbra is 2%-os, így ötöde a 2003-as SARS-járványbeli tényadatnak. Ezzel együtt a kínai elnök ma reggel felhívta amerikai kollégáját, hogy a járvány elleni lépésekről beszámoljon és egyúttal megkérje Donald Trumpot, hogy ésszerűsítse a járvány elleni óvintézkedéseit. Közben figyelmeztető jel, hogy 227-ről 312-re ugrott a Kínán kívüli megerősített fertőzéses esetek száma, igaz ebben jelentős szerepe van a Japán partjainál lehorgonyzott óriáshajónak: az ott elrendelt karantéban újabb 41 fertőzöttet találtak, így már 61-nél az összes fertőzött száma. Közben Magyarországon Pintér Sándor és Kásler Miklós miniszterek adtak részletes tájékoztatást az aktuális helyzetről. Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház osztályvezető főorvosa úgy vélekedett: a mostani járvány nyáron meg fog szűnni.

Bemondták: nyárra elmúlhat a koronavírus-járvány

Bemondták: nyárra elmúlhat a koronavírus-járvány

A koronavírus okozta járvánnyal kapcsolatban fontos vélemények hangzottak el az Országgyűlés népjóléti bizottsága előtt pénteken. Szlávik János például arról beszélt, hogy szerinte a mostani új koronavírus-járvány nyáron meg fog szűnni.

Felülteljesítő volt ma a magyar tőzsde

Felülteljesítő volt ma a magyar tőzsde

Az európai indexek mérsékelten estek pénteken, a légitársaságokon és az autógyártókon látszott meg a legjobban a koronavírus globális hatása. A magyar tőzsde felülteljesítő volt ma, a nap egyedi sztorija a Richter, ami nagyot esett reggel a gyorsjelentés után, azonban a nap végére felpattant és végül emelkedéssel zárt. Az amerikai tőzsdék mérsékelten esnek.

Figyelmeztetést adtak ki a koronavírus miatt a magyar biztosítók

Figyelmeztetést adtak ki a koronavírus miatt a magyar biztosítók

A koronavírus miatt kialakult helyzet az utasbiztosításokat és az útlemondási biztosításokat is érinti. Nem mindegy, hogy mikor került sor a szerződések megkötésére, és mikor indul az utazás, ezért mindenkinek érdemes alaposan áttekinteni a biztosítók szerződési feltételeit – figyelmeztet közleményében a Magyar Biztosítók Szövetsége.

Parragh László a koronavírusról: az a nagy szerencsénk, hogy Kína messze van

Parragh László a koronavírusról: az a nagy szerencsénk, hogy Kína messze van

A magyar vállalatokra egyelőre mérsékelt hatása van annak, hogy Kína legtöbb tartományában leállt a termelés – mondta a Portfolio-nak Parragh László, az MKIK elnöke. Ugyanakkor szerinte nem lenne meglepő, ha a koronavírus már most is negatívan érintene egyes magyar cégeket. A vállalatok készletei egy ideig kitartanak, de minél tovább tart a járvány, annál nagyobb az esélye annak, hogy hazai gyárakban is leáll a termelés. Az a szerencsénk, hogy Kína messze van, így a beszállítói lánc is hosszabb, ezért a vállalatok is nagyobb készlettel rendelkeznek, mint a közeli desztinációk esetében.

Koronavírus: újabb németországi fertőzöttet jelentettek be

Koronavírus: újabb németországi fertőzöttet jelentettek be

Szerda éjfélig egy nap alatt 73 ember veszítette életét az új koronavírus okozta megbetegedés következtében, miközben három különböző készítménnyel értek el reménykeltő eredményeket a vírus elleni küzdelemben.

Háborúba hívta a kínai pénzügyi szektort a kommunista párt

Háborúba hívta a kínai pénzügyi szektort a kommunista párt

A koronavírus elleni „háborúba” hívja Hszi Csinping, Kína elnöke az ország pénzügyi szektorának szereplőit; a hitelintézeteket, brókercégeket és alapkezelőket – írja a Reuters. A pénzügyi szereplők a kínai gazdaság a már 500 halálos áldozatot követelő járvány által leginkább megviselt részeit támogatnák meg tőkével.

Korai még  a koronavírus ellenszeréről álmodni

Korai még a koronavírus ellenszeréről álmodni

Hosszú út áll még a koronavírus ellenszerét fejlesztők előtt – figyelmeztetnek a gyógyszergyártók, reagálva a tegnapi hírekre, amelyek arról szóltak, hogy sikerült áttörést elérni. Ez akkor a piacokat is némi optimizmussal töltötte el, de a gyógyszergyártók szerint emögött nincs feltétlenül realitás - írja a Reuters.

A magyar befektetéseket is elérte a víruspánik - Veszélyben a pénzünk?

A magyar befektetéseket is elérte a víruspánik - Veszélyben a pénzünk?

Komoly mínuszokkal indult a koronavírus-pánik miatt a kereskedés Kínában a holdújév után, de jó eséllyel nem hoz majd komoly gazdasági összeomlást a járvány hosszabb távon. Bár az eddigi hírekre az Ázsiában befektető magyar alapok teljesítménye egy kicsit megingott, többségük még bőven pluszban áll az év eleje óta. Az Ázsiában befektető magyar portfóliómenedzserek közül van, aki arra készül, hogy portfóliójának átsúlyozásával meglovagolja a várt visszapattanást, így még profitálhatnak is a hazai ügyfelek a tőzsdei pánikból.

Újra az óllóhoz nyúlna az OPEC, de az oroszok vonakodnak

Újra az óllóhoz nyúlna az OPEC, de az oroszok vonakodnak

Az OPEC technikai bizottsága újabb 600 ezer hordós kitermelés-csökkentést javasol a kartellnek, azonban az oroszok még vonakodnak. Ennek következtében hiába a kínaiak vámcsökkentő bejelentése, az olaj folytatja eső tendenciáját.

A német gazdaságot is visszaveti a koronavírus-járvány

A német gazdaságot is visszaveti a koronavírus-járvány

A német ipari termelést és GDP-növekedést a többi euróövezeti országénál sokkal hátrányosabban érinti a kínai gazdasági növekedés visszaesése a vírusjárvány megfékezésére bevezetett korlátozások miatt - tájékoztatta közleményben az MTI-t csütörtökön a müncheni ifo gazdaságkutató intézet.

CIB Alapkezelő: El kell felejteni a 10% feletti hozamokat

A kitűnő részvénypiaci teljesítményt valamelyest beárnyékolta tavaly a szuperállampapír megjelenése a magyar alapkezelők számára. A CIB Alapkezelő szakemberei szerint az a befektető, aki júniusban nem váltott MÁP+-ra, hanem részvényalapban maradt, jelentős többlethozamra tudott szert tenni. Az eseményen szó volt az idei piaci kilátásokról és legfontosabb kockázatokról, ezek között kiemelt figyelmet kap most a befektetők körében is a koronavírus, amely jelentősen átrajzolhatja az idei évi gazdasági várakozásokat. A szakemberek kitértek arra is, hogy idén is a részvényekkel lehet majd a legtöbbet keresni, de el kell felejteni a kétszámjegyű hozamokat.

Látványosan lekonyult a magyar ipar

Látványosan lekonyult a magyar ipar

Decemberben az előző hónaphoz képest (szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazítva) 3,8%-kal csökkent az ipari termelés volumene.  Az egy évvel korábbi teljesítménytől is elmaradt a szektor 3,7%-kal. Utoljára három éve láttunk éves alapon visszaesést.

Tényleg itt a nagy békülés a kereskedelmi háborúban? Vámokat csökkent Kína

Tényleg itt a nagy békülés a kereskedelmi háborúban? Vámokat csökkent Kína

A januárban aláírt részleges kereskedelmi megállapodás értelmében február 14-től 75 milliárd dollárnyi amerikai termék vámját csökkenti 10%-ról 5 százalékra Kína – írja a Wall Street Journal. További amerikai termékek esetében pedig 5 százalékról csökkenti a felére a terhet az ázsiai ország.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ricardo

Legyünk optimisták!

A túlzottan drámai világképről címmel friss posztom olvasható a nagyszerű individualista blogon. Röviden: a világ...