Keresett kifejezés: 40 41 | Találatok száma: 10480 Új keresés

2016. december 01. 20:05 | Portfolio

Varga: a nyugdíjrendszernek jobban kellene ösztönöznie a gyerekvállalást

A kormány reméli, hogy a külföldre ingázó magyarok a béremelkedés miatt a jövőben inkább itthon vállalnak munkát, és úgy véli, hogy a jelentős minimálbér-emelés miatt csak a cégek elenyésző hányada kényszerülhet elbocsátásokra. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtök este az InfoRádiónak adott interjújában arról is beszélt, hogy POS-terminálok terjesztésével csökkentenék a magas készpénzforgalmat, és ezzel a feketegazdaságot. Mint elárulta, a bértárgyalásokon az szja-csökkenés is szóba került, azonban nem lehet mindent egyszerre. A Szent János Kórház a következő hetekben kormányzati segítséget kaphat.

2016. december 01. 05:40 | Beke Károly

Szép csendben új vizekre kormányozhatják az MNB-t Matolcsyék

Ismét meglepte a szakértőket kedden a Monetáris Tanács azzal, hogy módosított a kamatkondíciókon, amivel gyakorlatilag a kamatfolyosó felső széle mostantól egyben az irányadó kamat lesz. Ugyanakkor ha kicsit visszalapozunk a jegybanki nyilatkozatokban, akkor egyáltalán nem újdonság a törekvés, arra utalhat, hogy a többéves céljuk felé tettek egy újabb lépést.

2016. november 28. 10:54 | Csiki Gergely, Madár István

Jöjjön a harmadik Széll Kálmán Terv!

Nem kell még temetni az idei magyar gazdasági növekedést, visszatér a 3 százalékos növekedési ütem, főleg, ha a múlt heti bérmegállapodás elemeinek hatását figyelembe vesszük. A magyar gazdaság versenyképességét azonban kell és lehet is javítani a hosszú távú növekedés érdekében - derült ki a Portfolio Palotai Dániel és Virág Barnabás, az MNB ügyvezető igazgatóival készített interjújából, melyet annak kapcsán készítettünk, hogy az általuk jegyzett Versenyképesség és növekedés című kötetben megfogalmazott javaslatokból egyre többet karol fel a kormány. Palotai Dániel szerint a harmadik Széll Kálmán Tervre mindenképpen szükség van, a járulékcsökkentés jó irány, de tovább kell lépni az egyszámjegyű szja irányába. Virág Barnabás úgy véli, hogy a társasági adókulcs csökkentése kedvezőbb helyzetbe hozza Magyarországot a világban jelenleg zajló adóversenyben. Szerinte a hitelezést segítené a garanciarendszer fejlesztése, amivel kapcsolatban a jegybank szintén megtette konkrét javaslatait.

2016. november 28. 05:28 | Rigó Anita

A béremelés nagy vesztesei: nem minden cég fogja túlélni

A kormánynak múlt héten sikerült megállapodnia a munkavállalók és a munkáltatók érdekképviseleteivel a minimálbér-emelésről és a járulékcsökkentésről, és ahogyan Varga Mihály mondta: elmentek a falig. Mit jelent mindez a dolgozóknak és a munkáltatóknak? És mit üzen a közmunkásoknak? Kiszámoltuk.

2016. november 27. 14:44 | Portfolio

Kommunizmus ide vagy oda, elképesztő ütemben gazdagodnak a kínaiak

Kevés olyan ország van, ami olyan nagy haszonélvezője volt a globalizációs folyamatoknak, mint Kína. A Credit Suisse legfrissebb elemzéséből kiderül, hogy a kínai lakosság átlagos vagyona másfél évtized alatt megnégyszereződött, és bár a vagyoni különbségek nőttek, szegényebbeknek is bőven kijutott a növekvő életszínvonalból. A kínai népesség jóléti helyzetének javulása globális viszonylatban is tiszteletet parancsoló.

2016. november 26. 16:34 | Portfolio

Csak hiszed, hogy most sok gazdag él a világon, látnád mi lesz itt 5 év múlva

Idén 1,4%-kal, 256 ezer milliárd dollárra nőtt a világ felnőtt lakosságának összvagyona, ami főként a felnőtt lakosok számának emelkedésével magyarázható, az egy főre jutó vagyon ugyanis nem változott érdemben tavalyhoz képest. A legnagyobb vagyonvesztést 2016-ban az Egyesült Királyság szenvedte el, ami egyértelműen a Brexitről szóló döntés számlájára írható, míg vagyongyarapodásban Japán még az USA-t is megelőzte. A Credit Suisse Global Wealth Reportja szerint Észak-Amerikában, Európában és Ausztráliában élnek a legtehetősebbek, míg a legszegényebb 20%-nak még 250 dollárnyi vagyona sincs.

2016. november 22. 05:32 | Portfolio

Kiszámolták, mit jelent Magyarországnak Trump győzelme

A Donald Trump megválasztása utáni eladási hullám a többi feltörekvő országhoz képest erősebben érintette a kelet-közép-európai régiót, benne Magyarországgal, ez azonban csak egy piaci túlreagálásnak köszönhető, az erős fundamentumok ugyanis minket igazolnak - vélik az UniCredit elemzői. Térségünk - más feltörekvő országokkal szemben - sokkal könnyebben vészelheti át a Trump megválasztásának piaci hatásait, az amerikai-orosz kapcsolatok szorosabbá válása, illetve az USA külpolitikai szerepvállalásának visszaszorulása azonban jobban aggaszthatja majd a befektetőket, mint a világ többi részén. A geopolitika kockázat mérsékléséhez a GDP-arányos védelmi kiadások növelésére lenne szükség, ám ez több régiós országban is - köztük Magyarországon - azt jelentené, hogy a költségvetési hiány meghaladná a 3%-os küszöbértéket, ami további problémákat vetne fel.

2016. november 21. 14:25 | Portfolio

Neked bejön az új Toyota Prius? Szavazz!

Formabontó, jövőbe mutató, furcsa, vagy egyszerűen csak ronda? Ezek a kérdések cikáznak bennünk órák óta, miután megkaptuk tesztelésre a Toyota Prius 2016-os modelljét. Még nem mondunk ítéletet, csak az egyhetes tesztelés után. De már most megkérdezzük az olvasókat, mit gondolnak a csúcshibrid külsejéről.

2016. november 19. 16:00 | Portfolio

Újabb erős negyedév a Nyomdától

Jól teljesített a Nyomda a harmadik negyedévben is, nőtt a forgalom és a csökkenő export-értékesítés ellenére is megugrott az árbevétel. Ráadásul az üzemi és a nettó eredménysoron is kétszámjegyű növekedést ért el a társaság. Az eredmények tükrében a menedzsment továbbra is optimista.

2016. november 16. 18:12 | MTI, Portfolio

Hat éve nem láttak ilyet a londoni magyarok, mint ami most jön

A gyenge font által megugró infláció miatt jövőre hat év óta először csökken átlagosan a brit fogyasztók vásárlóereje. A londoni pénzügyi elemzők számítása a fogyasztók átlagára vonatkozik, így az adatokba nyilván beleértendőek a külföldről származó, ott dolgozó, így jövedelmet kereső munkavállalók, illetve családtagjaik is.

2016. november 16. 09:59 | Portfolio

Eljött az idő, tőzsdére megy a Snapchat

Tőzsdére megy a Snapchat. Az üzenetküldő alkalmazást fejlesztő vállalat, a Snap Inc. már meg is tette ehhez az első lépéseket az amerikai pénzügyi felügyeletnél - tudta meg a The Wall Street Journal. 20-25 milliárd dolláros cégről van szó és az elmúlt évek legnagyobb elsődleges részvénykibocsátása jöhet a technológia szektorban.

Holdblog

Vidéken még maradt valaki?

E heti vendégünk Móricz Dani és Cser Tamás. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Podcas

Jalsovszky

Apró süti - nagy bírság

Szeptember elején egy precedens értékű határozatot hozott meg a francia adatvédelmi hatóság: a Shein írországi leányvállalatát büntette meg a sütikre és a felhasználói hozzájárulásra v