Az uniós gázstratégia hibáiért Magyarország is komoly árat fizethet

krtk blog Az ELTE Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont blogja.

A nehezen szabályozható megújuló- és atomenergia-termelés és az aktuális fogyasztás közti különbséget jelenleg elsősorban rugalmas gázerőművek biztosítják. Európa hatalmas energiaéhségét nem tudja saját forrásokból fedezni; a közeli olcsó termelő Oroszországot és a fizetőképes uniós keresletet pedig mintha a Jóisten is egymásnak teremtette volna. Az olcsó orosz gáznak köszönhetően Európa versenyképes maradt, és a lakosság jólétben élt.

Az ismétlődő orosz-ukrán gázviták, melyek miatt az európai gázellátás is akadozott, már évtizedekkel ezelőtt rávilágítottak az ilyen mértékű elköteleződés kockázataira. Érdekes módon a források diverzifikációját, azaz több forrás bevonását és az ezzel járó költségnövekedést kevés ország (például Lengyelország) tartotta fontosnak, egyes szakértők éppen a diktatórikus, antidemokratikus közép-ázsiai, észak-afrikai és öböl menti országokból származó import visszaszorítását sürgették a politikai kiszámíthatatlanság csökkentése, és ezáltal az ellátásbiztonság növelése érdekében. Háttérbe került minden olyan gázvezeték-projekt, ami az Uniót a Balkánon keresztül akár közép-ázsiai, öböl menti gázzal látta vagy láthatta volna el (Déli Áramlat, Nabucco) és maradt meg az Északi Áramlat.

Egyáltalán, miért épült az Északi Áramlat (ÉÁ) és pláne annak a második vezetékpárja?

Európa vezetői finoman szólva idegesek voltak, amikor a gázviták során hetekre leállt a gázszállítás – az oroszoknak pedig fájt a kiesett jövedelem. Az ukrán vezetékek amúgy is öregek, az újak hatékonyabban, tehát még olcsóbban tudják szállítani a gázt – mondták. Azt hiszem, ezen a ponton volt először figyelmetlen pár döntéshozó: miért gondolták, hogy a kiépülő csilli-villi vezeték mellett szükség lesz az ezeréves, rozsdás Testvériségre? Az ugyanis egyáltalán nem mindegy, hogy az ÉÁ bővíti és diverzifikálja vagy pedig kiváltja a meglevő szállítási lehetőségeket. Naivitás volt azt hinni, hogy egy nagyhatalom (ti. Oroszország) döntései mögött nincs stratégiai megfontolás, és azért költ dollármilliárdokat, hogy a németek ne legyenek néha se idegesek. Valójában a cél az Ukrajnától való függőség teljes felszámolása volt. A jelentős részben nyugat-európai energetikai vállalatok által finanszírozott Északi Áramlat felkínálta a szakítás – és bizonyos értelemben a háború – lehetőségét.

A Testvériség gázvezeték kiváltása nagyon rossz hír nemcsak Ukrajnának, de az egész közép-kelet-európai régiónak. Ránézett már valaki a térképre? Egyrészt jókora kerülővel, sokkal hosszabb útvonalon, tehát drágábban jönne a gáz, és a régió elesne a tranzit díjaktól is. Ezzel az orosz gáz is Németországon keresztül érkezne hozzánk. A holland – már amennyi van - szintén. Mint ahogyan a norvég is. Esetleg némi észak-afrikai gáz csordogálhat Olaszországon és Ausztrián keresztül felénk, de ez is nyugatról, ugyanazon a baumgarteni elosztón keresztül.

Emlékezetes, hogy amikor 2017-ben tűz ütött ki Baumgartenben, az időszakos leállás energetikai vészhelyzetet okozott Olaszországban. Képzeljünk el egy hasonló incidenst akkor, amikor az összes magyar gázbeszerzés ezen az elosztón keresztül érkezik! Engem inkább ez, a beszerzési útvonalak koncentrációja tesz idegessé.

Egy, a napokban megjelent tanulmányunkban azt vizsgáltuk, hogy mi van akkor, ha megtörténik az, ami egy éve még elképzelhetetlen lett volna: megsérül egy fontos vezeték? Milyen hatással van ez az egyes országok gázellátására?

Számításaink szerint a Testvériség leváltása jelentősen rontaná a hazai ellátásbiztonságot.

Arról nem is beszélve, hogy az Unió szeretne áttérni a közös gázbeszerzésre: ebben az esetben mi történne, ha "Brüsszel" vagy "Berlin" elkezdené porciózni a gázt és nekünk kevesebb jutna? Mert mondjuk így biztosítanák a fogyasztáscsökkentést, vagy akár az RRF pénzek analógiájára a jogállamisági problémák büntetéseként. Ez nem olyan, mint a vakcinák, hogy majd Szijjártó Péter hoz repülőn pár milliárd köbméter gázt kínai (vagy itt inkább türk) barátaiktól.

2015-ben az EU Energiaunió néven közös energiastratégiát indított el, aminek első helyen kiemelt célja az energiaellátás biztonsága, a szolidaritás és a bizalom. Itt megint figyelmetlen volt valaki és a szolidaritás egy picit háttérbe szorult, hiszen a német kormány 2018-ban Kelet-Európa érdekeit és érveit figyelmen kívül hagyva adta meg az ÉÁ2 engedélyeit. Az oroszok persze beleláttak a saját lapjaikba és megépítették a Török Áramlatot, illetve a törökök a nagy barátság ellenére is nyitottak Közép-Ázsia felé és bővítették a Transz-Anatóliai vezetéket (TANAP), amivel már lett értelme a Transz-Adriai vezetéknek (TAP) is. Sajnos ezek a vezetékek ahhoz túl kevés gázt szállítanak, hogy nekünk is jusson belőle.

A sztori végül nem a forgatókönyv szerint alakult. Hiába késleltették a projekt befejezését a skandináv országok, elsősorban Dánia, hiába eszméltek és tartották vissza a végső engedélyeket a németek, eddigre az oroszok már elszánták magukat, és megunva a várakozást, bevonultak Ukrajnába. Láthatólag nem mondtak le a vezeték üzembe helyezéséről, a kialakult dráma már-már szappanoperába illő fordulatokat mutatott, miközben - háború ide vagy oda - Ukrajnán keresztül továbbra is csordogál a gáz. Hogy a németek hajlottak-e az engedékenységre, most már mindegy,

hiszen valaki pontot tett a német – az 1922-es rapallói egyezménytől számolva már évszázados – maszatolás végére, és felrobbantotta a vezetékeket.

A balti vezeték éppen másnap nyílt meg, és bár ezzel a vezetékkel tanulmányunkban még nem számoltunk, nyilvánvaló, hogy pontosan ilyen kapcsolatokra lenne szükség, melynek révén – a Szlovákián át vezető szakaszokkal együtt – új forrásból és új, független útvonalon keresztül érkezhet földgáz Magyarországra is.

A cikk a szerző véleményét tükrözi, amely nem feltétlenül esik egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával.

Címlapkép: Getty Images