Ez a bejegyzés egy percről percre cikk része. Vissza a cikkre
Megosztás

Kaja Kallas: fenn kell tartani a nyomást

A nemzetközi összefogás már meggátolta Oroszországot abban, hogy katonai céljait elérje, de ez még nem elegendő: továbbra is nyomást kell gyakorolni, és tovább szükséges támogatni Ukrajnát, valamint felkészülni a háborút követő időszakra - jelentette ki az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője Strasbourgban kedden.

Az Európai Parlament plenáris ülésén az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciák és az igazságos béke címmel tartott vitáján Kaja Kallas hangsúlyozta, Oroszországot még nagyobb nyomás alá kell helyezni további szankciókkal, és meg kell akadályozni, hogy kikerülje ezeket.

A szankciók már megfosztották Oroszországot legalább 450 milliárd dollár forrástól és 154 milliárd dollár egyéb bevételtől - hangoztatta.

A tagállamok hozzájárulásával és közreműködésével az EU a következő, 19. szankciós csomagot készíti elő

- tájékoztatott Kallas.

(MTI)

Grandio Blog

A kötvénypiac csendes forradalma

Sokan temették már a kötvénypiacot az utóbbi évek során, azonban a jelenlegi hozamszintek mellett épp most kínálkozhat kivételes lehetőség a hosszú távban gondolkodó befektetőknek. A mosta

RSM Blog

Rejtett transzferár kockázatok

A magyar transzferár szabályozás keretében végzett NAV ellenőrzések során leggyakrabban az árképzés és az alkalmazott módszertan kerül előtérbe. Ugyanakkor egyre nagyobb figyelmet kap az is

Holdblog

Azok a marhák...

Érzek némi bűntudatot a tegnapi dupla Angus-burger után. Még jó, hogy volt mellette sült krumpli is, legalább lefelé tolta az átlagos, kajánkénti szennyezésemet. Ám a... The post Azok a marh

Sikerklub hazai kkv-nak

Sikerklub hazai kkv-nak

2025. szeptember 16.

Követeléskezelési trendek 2025

2025. szeptember 16.

REA SUMMIT 2025 – Powered by Pénzcentrum

2025. szeptember 17.

Portfolio Future of Finance 2025

2025. szeptember 18.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod

Ez is érdekelhet