Hangsúlyt kap a migráció kérdése
Von der Leyen szerint a demokrácia védelme az EU legfontosabb feladata, és ennek része az is, hogy bizonyítani kell: a demokratikus intézmények képesek megoldást találni az emberek jogos aggodalmaira. Úgy vélte, ez a migráció területén érzékelhető leginkább. Bejelentette, hogy a következő uniós költségvetésben megháromszorozzák a migrációkezelésre és a határigazgatásra szánt forrásokat, hogy erősítsék a külső határok védelmét és hatékonyabban irányítsák a migrációs folyamatokat.
Hangsúlyozta, hogy az európai polgárok bebizonyították: készek segíteni mindazoknak, akik háború vagy üldöztetés elől menekülnek. Ugyanakkor nő a frusztráció és a keserűség, amikor azt tapasztalják, hogy egyesek megszegik az uniós szabályokat. Ezért olyan rendszerre van szükség, amely humánus, de nem naiv, és képes a rend fenntartására.
Kiemelte, hogy különösen fontos az elutasított menedékkérők visszaküldése, mivel jelenleg azoknak, akiknek el kellene hagyniuk Európát, mindössze 20 százaléka távozik ténylegesen.
Ez szerinte elfogadhatatlan, és sürgősen meg kell állapodni az európai visszaküldési rendszerben, mert több időt már nem lehet vesztegetni.
Von der Leyen azt is hangsúlyozta, hogy a migrációs és menekültügyi paktumot teljes mértékben végre kell hajtani, amint hatályba lép. Ez a paktum szerinte szigorú, de igazságos, és csak akkor működik, ha minden tagállam részt vesz benne – legyen az északi, déli, keleti vagy nyugati. Kijelentette, hogy az EU mindig is eleget tett és eleget is fog tenni a nemzeti kötelezettségeinek, de egyértelművé tette: Európában az európaiak döntenek arról, hogy ki érkezhet és milyen feltételekkel, nem pedig az embercsempészek és támogatóik.
Külön kitért az embercsempészet problémájára, amelyet cinikus és halálos ígéreteken alapuló, rendkívül jövedelmező üzletnek nevezett.
Elmondta, hogy bár a számok összességében csökkennek, még mindig túl sok ember próbál illegálisan átkelni a határon, miközben sokan életüket veszítik útközben. A csempészek működésének felszámolása érdekében szerinte együtt kell működni a közösségi média platformokkal, hogy megakadályozzák a csempészakciók szervezését. Ezen kívül a légitársaságokkal is össze kell fogni, különösen olyan problémás útvonalak kezelésére, amelyek például Fehéroroszországból indulnak.
Von der Leyen bejelentette, hogy az embercsempész-hálózatok felszámolásának kulcsa a pénzmozgások követése.
Ehhez szankciórendszerre van szükség, amely lehetővé teszi a csempészek vagyonának befagyasztását, mozgásterük korlátozását és jövedelmeik lefoglalását
– tette hozzá.
Úgy fogalmazott, az embercsempészet kegyetlen és bűnös üzlet, és Európában egyetlen csempész sem maradhat büntetlenül.
Beszéde végén hangsúlyozta, hogy az üzenete világos:
Európa dönt arról, kik érkezhetnek a kontinensre, és ezt a jogot nem engedik át azoknak, akik az emberi szenvedést üzleti modellként használják.
Merénylet érte a fiatal konzervatívok vezetőjét: nyaklövés után kórházban halt meg
Trump jelentette be.
Zelenszkij sürgős figyelmeztetést adott ki, légpajzs kell Európa felett
Oroszország teszteli a határokat.
Merénylet Amerikában: rálőttek Trump szövetségesére
Az USA egyik legprominensebb Trump-párti aktivistájáról van szó.
Itt az újabb válaszcsapás Izraeltől, kulcsfontosságú épületekre csaptak le
A jemeni fővárost vették célba.
Váratlan fordulat: Mexikó is beszáll a kereskedelmi háborúba Kína ellen
50 százalékra emelik a tételt.
A kötvénypiac csendes forradalma
Sokan temették már a kötvénypiacot az utóbbi évek során, azonban a jelenlegi hozamszintek mellett épp most kínálkozhat kivételes lehetőség a hosszú távban gondolkodó befektetőknek. A mosta
A "hedonisztikus fenntarthatóság" és az innovatív urbanizmus szimbiózisa
A koppenhágai CopenHill egyszerre modern erőmű, városi park és közösségi tér, amely 2021-ben elnyerte az Év Épülete díjat.
GINOP Plusz 2.1.1-24: A visszatérő K+F pályázat nagy fordulatai
Minden idők egyik legnagyobb innovációs pályázati kerete nyílt meg: több mint 106 milliárd forint várja azokat a cégeket, akik mernek nagyot álmodni.

Zsiday Viktor: Az adósságpálya könnyen fenntarthatatlanná válhat
Eddig az volt a szokás, hogy háborúk idején adósodtak el az országok, most újdonság, hogy békeidőben növekszik az adósság a fejlett országokban - mondta a... The post Zsiday Viktor: Az adóss

Jövőre a fizetés kisebb részét teheti ki egy hitel törlesztőrészlete: Hány embert érinthet ez a változás?
A jegybank 2026. január elsejétől módosítja a jövedelem terhelhetőségére vonatkozó szabályokat. Ez határozza meg azt, hogy a havi fizetésnek legfeljebb mekkora részét lehet hiteltörlesztés
Rejtett transzferár kockázatok
A magyar transzferár szabályozás keretében végzett NAV ellenőrzések során leggyakrabban az árképzés és az alkalmazott módszertan kerül előtérbe. Ugyanakkor egyre nagyobb figyelmet kap az is

Olcsók a magyar részvények? - Interjú az Év Portfóliómenedzserével
A Donald Trump által okozott zűrzavar miatt most kevesebb figyelem irányul a klímavédelemre, de a zöldenergia-szektor már piaci alapon, támogatások nélkül robog előre. Egy sikeres... The post O

Azok a marhák...
Érzek némi bűntudatot a tegnapi dupla Angus-burger után. Még jó, hogy volt mellette sült krumpli is, legalább lefelé tolta az átlagos, kajánkénti szennyezésemet. Ám a... The post Azok a marh


Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.
Állami tulajdonból a 4iG-hoz kerül a Rába
Bővül a cég védelmi portfóliója.
Olyan csúcsokat támad a forint, amit kevesen hittek – Mi történik?
A Közgazdász-vándorgyűlésen elhangzottak a magyar devizát is megmozgatták.
A Labubu babák a tőzsdén is tarolnak
Amikor az eredetit gyártja Kína, a másolatot a világ.
