összes epizód
Varga Mihály Portfolio Checklist

Évtizedes trükköt adhat fel a kormány – új korszak köszönthet a forintra?

Már meghallgatható a Portfolio Checklist pénteki adása. A mai műsor első részében a magyar gazdaság kilátásait értékeltük annak apropóján, hogy Varga Mihály pénzügyminiszter interjút adott a Reuters-nek. Ebben szóba került a költségvetési hiány, a brutális jegybanki veszteség, a forint, valamint a magyar gazdasági pálya számos további aspektusa. A témáról Madár Istvánt, a Portfolio vezető makrogazdasági elemzőjét kérdeztük. Adásunk második részében a Ferencváros szerdai csúfos vereségének sportgazdaságtani oldaláról beszéltünk. A feröeri csapat ellen összehozott BL-búcsú ugyanis anyagi szempontból is fájhat az FTC-nek, amivel kapcsolatban Reichenberger Dániel, a Pénzcentrum elemzője volt a vendégünk.

41:33
GettyImages-1543855631 Portfolio Checklist

Stratégiát váltott Ukrajna

Már meghallgatható a Portfolio Checklist csütörtöki adása. A mai műsor első részében arról volt szó, hogy milyen dinamikák uralják most az orosz-ukrán háborút. A nyár elején Ukrajna által megkezdett ellenoffenzíva ugyanis jelentősen más képet mutat, mint a hadművelet elején. Erről Huszák Dánielt, a Portfolio Globál rovatának vezető elemzőjét kérdeztük. Az adás második részében arról volt szó, hogy hiába szakadt ma a Mol árfolyama, az nem rántotta magával a BUX-indexet. Azzal kapcsolatban, hogy miért nem, Nagy Viktor, a Portfolio vezető részvényelemzője volt a vendégünk.

22:00
európai parlament, ep, ep-választás Portfolio Checklist

Furfangos tervvel csavarnák ki Magyarország kezéből az EU-s vétójogot

Már meghallgatható a Portfolio Checlist szerdai adása. A mai műsor első részében arról a Politico által megszellőztetett európai parlamenti tervről volt szó, mellyel kicsavarnák Magyarország – és a többi tagállam – kezéből azt a jogot, hogy vétóval akadályozza az EU-s döntéshozatalt. Erről Weinhardt Attilát, a Portfolio makrogazdasági elemzőjét kérdeztük. Mai másik témánk a héten 32. alkalommal elstartoló Művészetek Völgye volt, a szervezés sajátosságairól, valamint a gazdasági helyzet rendezvényre gyakorolt hatásáról Oszkó-Jakab Natáliát, a fesztivál igazgatóját kérdeztük.

31:18
PF_Telepesek_podcast_2023_EP02_1500x844px_02 Telepesek

Jobb volt, mint egy állampolgárság

Már meghallgatható a Telepesek, a Portfolio hatrészes podcast sorozatának második epizódja. Ez a rész arról szól, hogy Kai, podcastünk 2017-ben Magyarországra költözött letelepedési kötvényes főszereplője hogyan találkozott a magyar letelepedési kötvényprogrammal, és miért nem egy másik ország hasonló lehetőségét választotta. Ezen kívül megszólal az epizódban Földvári Gábor magyar üzletember, aki más országok hasonló programjai mellett magyar letelepedési államkötvényeket is értékesített. Kristin Surak, a London School of Economics professzora pedig a befektetésekért globálisan elérhető letelepedési engedélyek és állampolgárságok nemzetközi rendszerével teszi érthetőbbé a magyar programot.

26:28
GettyImages-12444235036 Portfolio Checklist

Sikeregyezményből ugrott ki Oroszország, már látjuk, mit lép Ukrajna

Már meghallgatható a Portfolio Checklist keddi adása. A mai műsor első részében azzal foglalkoztunk, hogy Oroszország kilépett a fekete-tengeri gabonaegyezménytől. Ez a megállapodás garantálta, hogy az ukrán gabona a háború ellenére eljut a világpiacra. Ukrajna folytatná az egyezmény szabályai szerinti kereskedelmet, ám ez nem biztos, hogy egyszerű vagy biztonságos lesz az oroszok nélkül. A témával kapcsolatban Braunmüller Lajos, az Agrárszektor főszerkesztője volt a vendégünk. Az adás második részében a szolgáltatóközpontok (azaz SSC-k) gazdasági szerepéről, valamint a szektor előtt álló kihívásokról beszéltünk Hornyák Józseffel, a Portfolio makroelemzőjével.

26:51
Megjelentek az új inflációkövető állampapírok - nem fukarkodnak a kamatokkal Portfolio Checklist

Szakad az infláció, de a nyugdíjbomba idén még bőven robbanhat

Már meghallgatható a Portfolio Checklist hétfői adása. A mai műsor első részében arról volt szó, hogy hiába vagyunk még csak épphogy túl az év első felén, már most nagy bizonyossággal lehet tudni, hogy mekkora lehet az infláció az év egészében. A trend biztató, de ettől még szükség lehet idén újabb nyugdíjemelésre, ami nem jó hír a költségvetésnek. A témáról Madár Istvánt, a Portfolio vezető makrogazdasági elemzőjét kérdeztük. Az adás második részében a felsőoktatási ponthatárok közelgő kihirdetése miatt hamarosan megélénkülő albérletpiacról beszéltünk Balogh Lászlóval, az ingatlan.com vezető gazdasági elemzőjével.

22:15
penz-10-ezer-forint Portfolio Checklist

Forint? Részvény? Kötvény? Mégis hova tegyem most a pénzem?

Már meghallgatható a Portfolio Checklist pénteki adása. A műsor első részében arról volt szó, hogy folyik a Magyar Nemzeti Bank kamatcsökkentési ciklusa, ami nemcsak a forintpiacra, de a hazai kötvényekre és részvényekre is hatást gyakorol. De milyen irányú mozgások várhatók, vagy másképpen: mibe érdemes most pénzt fektetni? Ezt a kérdést jártuk körbe Kiss Péterrel, az Amundi Alapkezelő befektetési igazgatójával, aki nemrég egy elemzést is közölt a témában a Portfolio-n. Az adás második részében Palkó István, a Portfolio vezető pénzügyi elemzője volt a vendégünk, akivel pedig a családtámogatási rendszer változásainak a héten megjelent részletszabályairól beszéltünk.

25:26
D_KOS20230216036 Portfolio Checklist

Így menekült meg a Dunaferr, a gyár, ami szó szerint nem állhat le

Már meghallgatható a Portfolio Checklist július 13-án, pénteken. A mai műsor első részében a Dunaferrel foglalkoztunk, a hányattatott sorsú, több ezer embert foglalkoztató vállalat sorsa ugyanis úgy néz ki, hogy végre rendeződhet. Erről Csiki Gergelyt, a Portfolio makrogazdasági elemzőjét, lapigazgatóját kérdeztük. A műsor második részében az Apple-ről volt szó, a technológiai cég ugyanis nemcsak termékeivel, hanem ügyes pénzügyi döntéseivel is hihetetlen mértékű részvényesi értéket teremtett az elmúlt 10 évben. Ezzel kapcsolatban Jónap Richárd, a Concorde elemzője volt a vendégünk, akit arról is megkérdeztünk, hogy a történelmi összehasonlításban extrém magas értékeltség mellett miért tűnik még mindig vonzó befektetésnek a cég rengeteg részvényes számára.

21:37
tankcsapda Portfolio Podcast

Tankcsapda: 30 milliós gázsi? Ha ez így lenne, te most nekünk dolgoznál

A szerdán megjelent Portfolio podcastben ismét a kultúra üzleti hátterével foglalkoztunk. Vendégünk volt a stúdióban a Tankcsapda: Lukács Lacit, Sidlovits Gábort és Fejes Tamást kérdeztük a koncertszervezés szépségeiről és nehézségeiről, a nagyszínpadok átalkulásáról, arról, hogy lehet meghatározni 2023-ban a belépők árszínvonalát, és hogy mennyire idegen közeg számukra a céges fellépések világa, amikor sokan öltönyben, nyakkendőben éneklik velük együtt azt, hogy "Az élet a legjobb méreg".

49:26
erdogan Portfolio Checklist

Mégsem lefutott ügy a svéd NATO-tagság?

Már meghallgatható a Portfolio Checklist szerdai adása. A mai műsorban Svédország NATO-csatalakozásával kapcsolatos török álláspont változásáról volt szó, az ügy ugyanis most úgy néz ki, akár októberig is elhúzódhat. A témával kapcsolatban Kerekes Miklós és Kiss Csaba, a Portfolio Globál rovatának elemzőit kérdeztük. A műsor második részében kulturális témát dolgoztunk fel, a jövő héten Debrecenben megrendezendő Campus Fesztiválról volt szó.

24:32
Holdblog

Ha az ételpazarlás ország lenne...

Rengeteg erőforrást használunk fel olyan ételek előállítására, szállítására, feldolgozására és csomagolására, amelyekre végül nincs szükségünk. Az el sem fogyasztott ételhulladékok