Prémium

Szívmelengető, amikor teljesíthetjük egy kisbeteg rég várt álmát (x)

Portfolio
Az E. ON a tevékenységével behálózza az országot, a társadalom szinte minden rétegével kapcsolatban áll. Miért fontos, hogy egy energiaszolgáltató külön is figyeljen a hátrányos helyzetben lévők megsegítésére, kérdeztük Károlyi Zsuzsa kommunikációs igazgatót?


Szívmelengető, amikor teljesíthetjük egy kisbeteg rég várt álmát
Az E. ON csoport felelős nagyvállalatként 3.5 millió ügyfelet lát el energiával Magyarország széles területén, ebbe városok, falvak, apróbb és nagyobb települések, tanyák és villák, illetve kis- és nagyvállalatok mind megtalálhatóak. A szolgáltatási területünk széles kiterjedtsége miatt többféle társadalmi csoportot képvisel az ügyfélkörünk. Közülük sokan önhibájukon kívül a nehezedő gazdasági és pénzügyi helyzetben olyan ideiglenes vagy hosszú távú nehéz helyzetbe kerültek, mely miatt a közüzemi számlák kifizetése nagy teher a számukra. A vállalat partneri viszonyt kialakítva igyekszik úgy segíteni a családoknak, hogy az aktuális problémájukra közösen jó megoldást lehessen találni, részletfizetéssel vagy például védendő fogyasztó jogosultság igénylésével. Ezen felül számos támogatást, CR-programot és jótékonysági projektet végez a vállalatcsoport, melyekben kiemelt szempont mindig a leghátrányosabb helyzetűek megsegítése, mint például a beteg gyereket nevelő családoké is.

Önök több éve és nem is akárhogyan támogatnak nonprofit szervezeteket, köztük a Csodalámpa Alapítványt, ahol évente nem kevesebb, mint 20-25 gyerek álmát segítenek valóra váltani:

Az elmúlt évek közös együttműködése során kialakult egy olyan civil partneri kör, mellyel hosszú távú stratégai együttműködést tudtunk közösen kialakítani. Ez a támogatott szervezek számára kiszámítható jövőt biztosít, a vállalat számára pedig azért jó, mert így több, már megkezdett, fontos tevékenységet, programot folyamatosan tud fejleszteni és így még eredményesebbé tenni. A gyerekek, a fiatal generáció különösen fontos a számunkra, számos programot indítottunk nekik. A Csodalámpa Alapítvány tevékenysége, melyben a súlyosan beteg gyerekek álmát váltja valóra, különösen közel áll a szívünkhöz. Ezért támogatjuk pénzügyi eszközökkel és a budapesti, valamint a régiós egységeinkben dolgozó kollégák önkéntes munkájával is.

Nem elég, ha a cég központilag adományoz a szervezeteknek?

Ma már legalább 100 olyan csodalámpás gyerek van, akinek mi tudtunk segíteni, s ezekben a kívánságteljesítésekben kollégáink örömmel és nagy számban vettek részt személyesen is. Első hívásra jönnek, mert tudják, hogy ez mennyire fontos, mennyit jelent a gyerekeknek. Segítenek beszerezni az ajándékokat, ott vannak az átadásakor és szereltek már össze babakonyhát, kerti csúszdát is. Sok családban ez követendő, mert a gyerekek jó példát látnak maguk előtt, és később remélhetőleg ők is azonos módon nyitottak lesznek a segítségnyújtásra. És ne felejtsük el, hogy ilyenkor nemcsak adunk, rengeteget kapunk a kisgyerekektől vissza szeretetben, köszönetben. Minden embernek melegebb a szíve, mikor hazamegy egy olyan nap után, ahol beteljesülhetett egy rég várt álom, és ő hozzájárulhatott ehhez.

Az évek alatt összegyűlt tapasztalat mit mutat, elérik a céljukat?

Igen, hiszünk benne, hogy ez így van és reméljük, még sokáig együtt dolgozhatunk közösen a gyerekkívánságokon a Csodalámpával, ahol igazán dedikált, szakmailag felkészült emberekkel találkozhatunk.

Szívmelengető, amikor teljesíthetjük egy kisbeteg rég várt álmát
(x)
Kasza Elliott-tal

MARA Holdings - kereskedés

Megvisel ez a hosszú trade a MARA-ban, már többször majdnem eladtam, amikor egy-egy lokális csúcson volt, aztán meg vertem a fejem a falba, hogy miért nem adtam el, amikor nagyokat korrigált. Most

Ricardo

A pénz története 2.

David McWilliams könyve nem mentes a belső ellentmondásoktól. Anélkül, hogy ezeket a fogalmakat használná, McWilliams a könyv egy helyén megkülönbözteti a pénzkínálat exogén és endogén f

Díjmentes online előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.

Sustainable World 2026

Sustainable World 2026

2026. szeptember 8.

WOOD & Co. Investor Day 2026

2026. szeptember 9.

Lendületben a hazai vállalkozások 2026

2026. szeptember 9.

Private Health Forum 2026

2026. szeptember 10.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet