Nyerni fog a lottón? Így fektessen be négymilliárdot! (x)
A lottóötös megütése - különösen ilyen nagy nyereménynél - nagy szerencse, ugyanakkor igen komoly felelősség, valamint - a tapasztalatok szerint - rendkívüli lelki terhet is jelenthet. Komoly dilemma, hogy a nyertes kivel ossza meg örömét (vagyonát), nehéz értelmezni a milliárdos nagyságrendű összeg valós értékét, és végül - de nem utolsósorban - a nyeremény befektetése sem olyan egyszerű feladat, mint ahogy az elsőre látszik. A legrosszabb megoldás - melyre bizony Európában több példát is lehetett látni - a nyereményről első felindulásban boldog-boldogtalant értesíteni (ez jelentős biztonsági kockázatokkal is járhat), valamint tervezés nélkül azonnal megkezdeni az összeg költését - mi több családtagok, ismerősök közötti szétszórását - például méregdrága luxuscikkek vásárlásával.
A Friedrich Wilhelm Raiffeisen Private Banking nagy tapasztalattal rendelkezik a nagy vagyonnal rendelkező magánszemélyek befektetéseinek kezelése, a portfolió-építés, a kockázatkezelés területén. Ezen túl kényelmi- és kiegészítő szolgáltatásaival teljes körben képes segítséget nyújtani az előzőekben említett problémák zökkenőmentes megoldásában. A pénzügyi kérdésekre fókuszálva a következő ajánlásokat fogalmazza meg ügyfelei számára:
Hova érdemes befektetni?
A vagyon egyrészt felelősséget is jelent a magunk, a szűkebb környezetünk, tágabb értelemben a teljes társadalom irányába, annak megőrzése, valamint a kockázatok kezelése melletti gyarapítása a legfontosabb feladat. A kiemelkedően magas vagyon birtokában is meg kell őrizni a költség/haszon alapú gondolkodás mindennapos, jól bevált gyakorlatát. Az FWR tanácsadói egy komplex befektetési modellt ajánlanak a jelenleg közel négymilliárdos potenciális nyeremény befektetésére:

Milyen értékpapírokat érdemes választani?
Az egyedi értékpapírok kiválasztása során a pénzpiaci és kötvény kitettség terén egyértelmű a hazai állampapírok döntő súlya, hiszen a jelentős fejlett piacokon kialakult (kvázi 0 szintű) hozamokhoz mérten jelentős hozamot, sőt pozitív reálhozamot (inflációt meghaladó hozam) biztosítanak. A választás oka tehát egyértelmű; már a tőkegarantált eszközök is képesek a vagyon megőrzésén felüli hozamot produkálni. Ehhez további pozitív eredményt hozhatnak részvények, melyet az OTP részvényei, illetve egy koreai részvény-piacon befektető részvény alap testesít meg. A hazai bankot nem kell különösebben bemutatni, mindenki ismerheti jól, a portfolióban való szereplését az indokolja, hogy a nyomott piaci hangulatban kissé alulértékeltnek ítéljük meg.

Olaj, amin nem lehet elcsúszni?
Az alternatív befektetések egy része olajra épül. Az olaj önmagában igen komoly kockázatot hordoz, azért döntöttünk két termék egyidejű használata mellett. Ennek oka az, hogy a két termék az olaj piacán két különböző földrajzi térségben kereskedett határidős jegyzésre épül. Európában (Brent) az utóbbi időben jellemzően magasabb a jegyzésár, mint az USA-ban (WTI), ezért olyan termékek vétele mellett döntöttünk, melyek közül az egyik a Brent csökkenése esetén hoz nyereséget, míg a másik a WTI emelkedése esetén mutat pozitív árelmozdulást. Tehát a két termék együttes használata okán nem az olaj tényleges ára a lényeges a befektetés eredményessége szempontjából, hanem a közöttük lévő különbség.
Ha csökken a különbség a két termék együttes teljesítménye pozitív, ha viszont nő a különbség, a két terméken veszteség keletkezik. A különbség változása jóval kisebb változékonyságot mutat, mint az olaj árának ingadozása, ezért a két termék együttes kockázati jóval alacsonyabb, mint az egyes egyedi termékek kockázata. Ezek után nem nagy meglepetés, hogy a különbség fokozatos csökkenésére számítunk. Az alternatív kitettség harmadik eleme egy származtatott alap, ahol az alapkezelő befektetési döntéseit szinte a teljes elérhető termékpalettán hozza meg. Az alap melletti döntést az elfogadható kockázatok mellett elért folyamatos jó teljesítmény indokolja, valamint az, hogy az alap teljesítménye a kötvény és a részvénypiaccal is csak alacsony korrelációt mutat - ahogy az általában az alternatív befektetési termékektől elvárható. Ez utóbbi megállapítás az olajra épülő termékekre is igaz.
Dollár, euró, forint?
Amint látható, a portfolió egészének 22,5%-a dollárban jegyzett termék, ami kockázatot, és egyben hozam-lehetőséget is jelent. A dollárban jegyzett termékek forintban mért hozamára a forint gyengülése a dollár ellenében pozitívan hat, ahogy az is, ha az euró gyengül a dollárhoz mérten, miközben a forint stabil marad az euróval szemben. Miután Magyarországon jelentős makrogazdasági kockázatokat látunk - bár az államcsőd eseménye gyakorlatilag kizárható -, a dollár alapú befektetések pozitívan hatnak az elérhető nyereségre.
Az FWR által aktívan kezelt portfolió (a bevezetőben említett feltételek és a mindenkori piaci szituációnak megfelelő összetételben) teljesítményét 2008.03.10-e óta mérjük, követjük. A teljesítmény tehát nem egy teoretikus, statikus portfolió teljesítményét, hanem az idők során heti felülvizsgálattal, aktívan kezelt portfolió valós teljesítményét mutatják, összevetve a hazai részvény-piaci (BUX) és kötvény-piaci (MAX) indexek teljesítményével.
Személyre szabott ajánlatért kérjük, keresse a Friedrich Wilhelm Raiffeisen Private Banking befektetési tanácsadóit!
(x)
A lengyelországi dróntámadás után minden megváltozhat a polgári repülésben
Nőnek a kockázatok.
Nagy bajban a NASA, tüntetnek a dolgozók
Nem értenek egyet a költségvetési megszorításokkal.
Drasztikus áremelésről döntött az USA, ez érinti a kiutazó magyarokat is
21 dollár helyett 40.
Áll a bál a Nestlénél
Két vezérigazgató bukása után a befektetők már a Nestlé elnökét is el akarják távolítani.
Durva változás jön karácsonykor: ennyivel lesznek kisebbek a szaloncukrok
Sok tényező áll mögötte.
Állítólag nem túl elengáns trükkel fizet alacsony béreket a Tesla, így zajlik a "bérrablás"
Pert indítottak a cég ellen.
Két éves a bejelentővédelmi törvény
2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd

Top 10 osztalék részvény - 2025. szeptember
Szeptember másodikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőz
Az energetikai dekarbonizációban is szerepet kaphat a hidrogén
Miközben a hidrogénmeghajtás fontos eszköze lehet a közlekedés kizöldítésének, arról lényegesen kevesebb szó esik, hogy a hidrogén az ipar dekarbonizációjában is sz
Ezek a befektetések aranybányák - szó szerint!
Közel két évvel ezelőtt, az árfolyam kitörése előtt pár hónappal azt írtam elemzésemben, hogy az aranyárfolyam radikális emelkedése szinte garantált, akár háromszorozhat is a sárga... Th

Amikor a rosszabb befektetés is megéri
Korábban már írtam arról, hogy mennyire nem szeretem a béren kívüli juttatásokat. Teljesen feleslegesek, elvesznek egy csomó időt, és végeredményben csak azért léteznek, mert adókedvezmény
Milton Friedman és az MMT
Milton Friedman: From Modern Monetary Theory to Monetarism címmel ma cikkem olvasható a Naked Capitalism oldalon. Innen is köszönöm Yves Smith szerkesztőnek a közlést, aki egy rövid felvezetést i
Otthon Start kamatok, kedvezmények: meglepő különbségek a bankok között!
Az Otthon Start program elrajtolt, a bankok pedig - szinte versenyt futva - igyekeznek rálicitálni egymásra nem csak kamatokban, de kedvezményekben és extra jóváírásokban is. Mutatjuk, mit kínál
Elérhetőek-e az EU-s zöldítési célok?
Az IRENA 2025 júniusi jelentése átfogó képet ad az EU energiaátállási kilátásairól, szektoronkénti bontásban, valamint ismerteti a dekarbonizáció várható társadalmi és gazdasági hatása


Mi lesz a kormány ötezermilliárdos tervével? Szaporodnak a kérdőjelek
Portfolio Checklist: mikor lesz Paks II-es áram a konnektorunkban?
Erre kevesen számítottak: ő most a világ leggazdagabb embere
Újra hasít az AI-sztori.
Mi lesz veled, magyar búza? Drasztikus váltás kell
Aduász lehet a búza itthon, a fajtaválasztáson és a technológián azonban nagyon sok múlik.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.