Céginformációs szemléletváltást hozott a válság Magyarországon (x)
Hazánkban a 2008-ban még működő vállalatok 35 százaléka tűnt el hivatalosan is a süllyesztőben, de ezen felül körülbelül még 15 százalékra becsülhető azon vállalkozások aránya, amelyek alvó állapotban vannak. "Az akkori vállalatok fele mára kikerült a gazdasági vérkeringésből, és a maradék 50 százaléknak is komoly problémákkal kell szembenéznie." - mondja Tóth Tamás, a Magyar Követeléskezelők és Üzleti Információt Szolgáltatók Szövetségének (MAKISZ) tagszervezete, az Opten Kft. ügyvezető igazgatója.
A gazdasági helyzet eltérő mértékű terheket ró a különböző ágazatokra. Az építőipar, fuvarozás, élelmiszer-feldolgozás különösen nehéz helyzetben van, míg a kevésbé tőkeigényes, szellemi tevékenységre alapuló szektorok még sikeresnek is mondhatóak. Elképesztő különbségek vannak azonban a szektorokon belül is. A cégek egy kis része sikeresen veszi az akadályokat, mások pedig ellehetetlenülnek.

A 100 százalékig magyar tulajdonú Opten Kft. a sűrűn változó magyar jogszabályi és gazdasági viszonyokhoz gyorsan alkalmazkodva gyűjti széles körben a cégadatokat, és szolgáltatja azokat testre szabható termékpalettán. Az Opten Kft.-nek immár 5 éve működik saját fejlesztésű, több szegmensre kidolgozott gazdasági modellje. A tisztán hazai gazdaságra optimalizált modell több, mint 200 paraméter alapján számolja ki a vállalkozások pénzügyi kockázatát a mikro vállalkozásoktól a KKV szektoron át a nagyvállalatokig. Specialitása, hogy a pénzügyi adatokkal nem rendelkező cégekről is objektív kockázati szintet állapít meg.
"A modellt kockázatkezelőink 20 éves céginformációs visszamérési tapasztalattal készítették, és a mai napig folyamatosan frissítik újabb és újabb adatkörök bevonásával, valamint a legfrissebb kockázatkezelési módszertanok alkalmazásával."- nyilatkozta az ügyvezető.
A céginformációs szolgáltatások igénybevételével a potenciális partnerek feltérképezése, kiválasztása és a meglévő ügyfelek ellenőrzése egyszerű és jövedelmező feladattá válik. "A kereskedelmi hitelkihelyezéseket és a halasztott fizetést ígérő partnerek szelektálását is nagy biztonsággal tehetik meg ügyfeleink." - mondja Tóth Tamás. A szolgáltatások megtérülését mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az Opten Kft. folyamatosan növeli ügyfélbázisát, és mára céginformációs témakörben megkerülhetetlen szereplővé vált.
"A magyar tulajdonosi szerkezetnek és a magas színvonalú szolgáltatásoknak köszönhetőn gyakorlatilag a teljes hazai kereskedelmi bankszektor mellett telekommunikációs, energetikai, valamint nagykereskedelmi cégeket is széles körben látunk el céginformációval." - mondja az ügyvezető.
Az amúgy is rendkívül torz magyar cégstruktúrának különösen nem tett jót a válság: beindult ugyan egy tisztulási folyamat, de a cégtörlések száma még tovább fog növekedni. A magyar vállalkozások egy része már ráébredt a céginformáció értékére, és segítségükkel jobban tudnak alkalmazkodni a rendkívül labilis gazdasági helyzethez. (forrás: www.opten.hu)
(x)
Azt mondják, rekordot döntött az ukrán mesterlövész: 4 kilométerről adott le halálos találatot
Állítólag egyből két orosz katonát is kilőtt.
Alig nyitották meg Kínát az Nvidia előtt, máris új chippel tarolna a piacon
Kiszivárogtak a vállalat tervei.
Ingatlanpiaci elemzőt keres a Portfolio, jelentkezz hozzánk!
Rengeteg tanulási és fejlődési lehetőséggel várunk.
Már nyomtatják a nyugdíjasok 30 ezer forintos élelmiszer-utalványait, így fognak kinézni
Zsigó Róbert államtitkár a közösségi oldalán mutatta meg az utalványokat.
Elmondta Szergej Lavrov, mit akarnak az oroszok a háború hosszú távú lezárásához
Csak akkor lehet megállapodás, ha ez teljesül.
Történelmi találkozó készül Putyin és Zelenszkij közt - Mekkora az esélye, hogy tényleg vége lesz a háborúnak?
Nézzük meg a lehetséges forgatókönyveket.
Evakuáció indult: 220 kilométeres sebességgel közeledik a pusztító hurrikán
Akár 15 méteres hullámokat is felverhet.
Mi a baj dollárral?
Cudar év van eddig a dollár mögött: a világ első számú devizája nagyon gyengült Donald Trump protekcionalista politikája mellett. De mi várhat még a zöldhasúra,... The post Mi a baj dollárr

Ingatlanvásárlás 3%-os hitellel - érdemes alaposan átgondolni
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Ingatlanvásárlás 3%-os hitellel - érdemes alaposan átgondolni Mindenki jól jár a 3%-os hitellel? - Nem biztos. Sokan úgy gondolják, hogy a 3%-os kamat
Az AI gazdasági ára: Mibe kerül a terminátor-forgatókönyv elkerülése?
Amióta a szakértőkön kívüli világ is AI-lázban ég, a félelmek gyakran nagyobb sajtót kapnak, mint a technológiával járó előnyök. Vendégszerzőnk kutatások alapján vizsgálja meg, hogyan

Transzferár-adatszolgáltatás: mit lát valójában a NAV az ATP lapokon?
A transzferár-adatszolgáltatás (ATP lapok) bevezetése gyökeresen átalakította a kapcsolt vállalkozások ellenőrzési logikáját. Az eddigi transzferár dokumentációs kötelezettség mellett mos

Otthon Start Program - Büntetési szabályok
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Otthon Start Program - Büntetési szabályok A 3%-os kamattámogatott Otthon Start Hitel óriási segítség lehet az ingatlanvásárlás előtt állóknak, a
Amikor Soros és Trump együtt szív
Donald Trump egész frissen szállt síkra a marihuána dekriminalizálása mellett, amivel váratlanul egy platformra keveredett Soros Györggyel. Zentai Péter, Zentucció elmélkedik arról, milyen elő

Követett részvények - 2025. augusztus
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért
Mi történik, ha kifogyunk a talajvízből?
A talajvíz túlzott kitermelése világszerte súlyos következményekkel jár, de az Egyesült Államokban már a nagyvárosok épületeinek szerkezetén is jól mérhető hatása

Stratégiai lehetőség ipari és kereskedelmi vállalkozások számára (x)
Mit bír ki egy tető 2025-ben? (x)
A szélsőséges időjárás nem a jövő problémája, te felkészültél?
Így változtatja meg Újbudát a Metrodom River: nem csak lakások épülnek (x)

A magyar milliomosok titkai: így lehetsz te is tagja a klubnak
Ismét elkészült a Portfolio Prémium Banki Felmérése.
Döbbenetes új csúcsokon a világ tőzsdéi – Mi jöhet most?
Meddig tarthat a lendület?
Nagyra nőtt a fontos eszköz - Újabb robbanás vagy összeomlás jön?
A bitcoinon túl is lehet élet?
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Kereskedés külföldi részvényekkel
Kezdő vagy, de külföldi részvényekkel kereskednél? Megmutatjuk, mire figyelj a kiválasztásnál, melyik platformunk a legjobb ehhez, és hogyan segít tanácsadó szolgáltatásunk, hogy magabiztosan lépj a nemzetközi piacokra.