Prémium

Nemzetközileg is elismert képzés a pénzügyekben, itthon? (x)

Portfolio
Almási Zoltánnal, a Commerzbank senior hitel-elemzőjével arról beszélgettünk, hogy a hazai képzési palettán található-e olyan program, ahol a hallgatók egységes, nemzetközi vizsgakörnyezetben mérettetik meg magukat - hiszen a munkaadók világszerte ilyen végzettséggel rendelkezők esetében lehetnek biztosak a pályázó által nyújtott szakmai színvonalban.
Almási Zoltán a Bankárképző másfél éves CEFA(EFFAS) Befektetéselemzői Programját végezte el.

Miért döntöttél a közgazdász diplomával a zsebedben úgy, hogy munka mellett még a CEFA(EFFAS) diplomát is megszerzed?



Nemzetközileg is elismert képzés a pénzügyekben, itthon?
Amikor a legnagyobb magyar távközlési vállalat gazdasági elemzői csapatában elkezdtem dolgozni, már a kezdet kezdetén komoly kihívást jelentő projektekbe vontak be pénzügyi szakértőként. Úgy éreztem, szükségem van a Közgázon megszerzett tudásom felfrissítésére ahhoz, hogy a lehető legjobban tudjak teljesíteni - és ezt el is várták tőlem. Másodsorban pedig olyan piacképes diplomát szerettem volna, amelyet a pénzügyi szférában ismernek és elismernek. Szerencsére sikerült megnyernem az Alapítvány a Pénzügyi Kultúra Fejlesztéséért ösztöndíját, így anyagilag is vállalható befektetést jelentett számomra a képzés.

Azt kaptad ettől a másfél éves CEFA(EFFAS)-képzéstől, amire számítottál?

Teljes mértékben elégedett voltam a programmal, a kiváló szakemberek tolmácsolásában gyorsan ment az anyag elsajátítása. Rengeteg hasznos ismerettel sikerült bővíteni a tudásomat, elsősorban a vállalatértékelés- és elemzés területén, amely azóta is kiemelten fontos a számomra. Nem mellesleg sikerült jó barátságot kötni a tanfolyamon részt vevő remek csapat több tagjával, akikkel a mai napig tartjuk a kapcsolatot.

A magyar nyelvű CEFA(EFFAS) képzés után miért léptél még tovább és vállalkoztál a CIIA-vizsgára?

Jelenleg a Commerzbank kötelékét erősítem, ahol kifejezetten támogatják a nemzetközi rotációt az egyes országok dolgozói közt. Mivel a pályázat során előnyt jelent egy nemzetközileg is elismert végzettség, megfelelő felkészülés után sikeresen letettem az angol nyelvű CIIA-vizsgát. Törekvéseimet a bank is támogatta, ezúton is köszönet érte.

(x)
Holdblog

Mi a baj dollárral?

Cudar év van eddig a dollár mögött: a világ első számú devizája nagyon gyengült Donald Trump protekcionalista politikája mellett. De mi várhat még a zöldhasúra,... The post Mi a baj dollárr

Holdblog

Amikor Soros és Trump együtt szív

Donald Trump egész frissen szállt síkra a marihuána dekriminalizálása mellett, amivel váratlanul egy platformra keveredett Soros Györggyel. Zentai Péter, Zentucció elmélkedik arról, milyen elő

Díjmentes online előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdő vagy, de külföldi részvényekkel kereskednél? Megmutatjuk, mire figyelj a kiválasztásnál, melyik platformunk a legjobb ehhez, és hogyan segít tanácsadó szolgáltatásunk, hogy magabiztosan lépj a nemzetközi piacokra.

FIN-CON 2025

FIN-CON 2025

2025. szeptember 3.

Portfolio Sustainable World 2025

2025. szeptember 4.

Sikerklub hazai kkv-nak

2025. szeptember 16.

Követeléskezelési trendek 2025

2025. szeptember 16.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet