A pesszimisták nem kötnek magukra életbiztosítást (x)

A 25-65 év közötti, autóval és lakással rendelkező lakosok körében végzett kutatás szerint tízből 4 válaszadónak nincs megtakarítása, döntően azért, mert minden jövedelmükre szükség van a megélhetéshez. A megtakarítók több, mint fele rendszeresen is félre tud tenni, de minden harmadik megtakarító csak alkalmanként képes erre. Az 55-65 évesekre és az egy fős háztartásokra nagyobb arányban jellemző, hogy nehezebben tesznek félre, és csak korábbi megtakarításokkal rendelkeznek.
A megtakarítás képzésének legfőbb célja a váratlan kiadásokra, a nyugdíjas évekre való felkészülés, de ez korcsoportonként, élethelyzetenként és személyiségtípusonként eltérő képet mutathat. A 25-34 éves korcsoport leginkább az esküvőre, nászútra, családalapításra, a 35-45 évesek a gyermekeik jövőjére, iskoláztatására, a 45 feletti korcsoport pedig elsősorban a nyugdíjas korára takarékoskodik. A pezsgő társasági életet élők 80 százaléka utazásra, üdülésre gyűjti a pénzét, de ugyanez a motiváció jelenik meg a legtöbb kockázatvállaló kedvű válaszadónál is.

Az egyik fő probléma, hogy az emberek nagy része csak úgy látja értelmét a takarékoskodásnak, ha rendszeresen és jelentős összeget tud félretenni, éppen ezért alkalmanként és kisebb összegekkel ezt nem kezdi meg. Jó példa erre egy korábbi, Allianz és GfK által közösen végzett, öngondoskodási hajlandóságot vizsgáló kutatás. A válaszadók véleménye szerint 53 ezer forint havi megtakarításra van ahhoz szükségük, hogy időskorukban megfelelő színvonalon élhessenek. Az Allianz számításai szerint azonban az Allianz Életprogramokkal, már egy havi 25 ezer forintos induló befizetéssel és 65 éves nyugdíjkorhatárral számolva a 30 éves korban kezdett megtakarítás jelenértékén havi 68 ezer forintos életjáradékot eredményez, azaz ennyivel tudja kiegészíteni nyugdíját, ami jelentős kiegészítést jelenthet nyugdíjas éveinkben.
"A kutatásunk szerint a befektetési alapú életbiztosítás az egyik legnépszerűbb megtakarítási termék, ami elsősorban annak köszönhető, hogy a megtakarítás mellett biztosítási védelmet is nyújt, ami szintén fontos a nem várt eseményekre való felkészülés miatt. A felmérés azonban azt is megmutatta, hogy az emberek jelentős része nem, vagy csak alkalmanként képes félretenni pénzt. Az újonnan indított Allianz Gondoskodás programmal már lehetőség van arra, hogy a biztosítási védelmet olyan megtakarítási számlával kombináljuk, ami eseti befizetéseket tesz lehetővé, így azoknak is kedvez, akik rendszeresen nem, de alkalmanként tudnak takarékoskodni" - mondta Kozek András, az Allianz Hungária Zrt. vezérigazgató-helyettese.
Az Allianz Gondoskodás Programok egy rugalmasan alakítható, kedvező díjú kockázati életbiztosításhoz kapcsolódóan ad lehetőséget a megtakarítások elhelyezésére, oly módon, hogy az ügyfél döntheti el, hogy mikor és milyen összeget fektet be. A biztosítási elemek az élethelyzethez igazíthatók, a befektetés rugalmasan módosítható. Az Allianz Gondoskodás Program Plusz termék keretén belül pedig, amennyiben a főbiztosítottal és a biztosításba bevont családtagjaival sem történik semmilyen váratlan esemény, amiért a biztosító térítést nyújtana, úgy az Allianz az első 5 évet követően kármentességi bónuszt ír jóvá, ezzel is növelve befektetéseink összegét.
"Az új termékkel teljessé válik az Allianz életbiztosítási termékpalettája, így ügyfeleink minden élet- és anyagi helyzethez megtalálják a megfelelő biztosítási megoldást kínálatunkból"- foglalta össze Kozek András.
Többet szeretnék megtudni az Allianz Gondoskodás Programról!
(x)
Újabb 4 milliárd eurót utalt az EU Ukrajnának
A lefoglalt orosz állami vagyont felhasználva ment a támogatás.
Évtizedek óta lapul a talajban a veszélyes baktérium
Egy vihar után újabb áldozatokat szedett a rejtélyes fertőzés.
Korábban a világ pusztulásától féltek, ha eltűnik, most az katasztrofális, hogy megmaradt
Az ózonlyuk bezáródása váratlan következményekkel járhat a klímaváltozásra.
Moszkvába is eljutottak a drónok: a polgármester maga jelentette be a légitámadást
Fél tucat repülőtér került bajba az ukrán támadás miatt.
A japán jegybankelnöke elárulta: olyan válság közeledik, ami az egész gazdaságot felforgatja
Két megoldás van a jelenlegi krízis megoldására.
2025 lehet az utolsó év, amikor Európa még megmentheti magát – négy oldalról indult támadás
A haláltusa előtti utolsó pillanatokban vagyunk.
Német áttörés forradalmasíthatja az akkumulátorokat, a két legkritikusabb problémára találtak megoldást
Áttörés az energiatárolásban: új anyag teszi gyorsabbá és tartósabbá az akkumulátorokat.
Mindent megosztunk a mesterséges intelligenciával – jól nyilvánosságra is került egy sor személyes titok
Hatalmas adatszivárgási hiba, ami miatt sokan aggódhatnak.
Kína úttörő erdőtelepítő programmal támogatja a klímavédelmet
Komoly sebezhetőséggel néznek szembe Kína erdei ökoszisztémái: a monokulturális erdők dominanciája miatt a fás területek érzékenyek lettek a betegségekre, kártevőkr
Otthon Start Program - előfordulhat 3% alatti kamat is?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Otthon Start Program - előfordulhat 3% alatti kamat is? A jogszabály rögzíti, hogy a hitel kamata legfeljebb 3% lehet, tehát nem zárja ki a kedvezőbb -3
Családi drámák és új tulajok a világ egyik legismertebb csapatánál
Család drámák, majd új tulajok a világ egyik legismertebb kosárcsapatánál. Kik a Los Angeles Lakers tulajdonosai, és hogyan jutott addig a helyzet, hogy a Buss-család... The post Családi drámá

Miért utálom a legény- (és leány-) búcsúkat?
Nyilván az utálat nagyon erős kifejezés, nem igazán lehetett eddig panaszom, kifejezetten élvezhetőnek találtam azokat, amiken részt vettem. Illetve az olvasó gondolhatja, hogy a bejegyzés elmé
Élet egy adatközpont mellett
Vízügyi nehézségek a technológia árnyékában: hogyan hat egy adatközpont a helyi közösség mindennapjaira.
Tartozik-e nekünk az állam, ha van pénzünk?
Egy modern bankjegy tulajdonosa nem követelhet semmi "értékesebbet" az államtól a pénzéért cserébe. Miért sorolják a készpénzt mégis az államadóssághoz a statisztikák? És számít-e ez
Transzferár-adatszolgáltatás: mit lát valójában a NAV az ATP lapokon?
A transzferár-adatszolgáltatás (ATP lapok) bevezetése gyökeresen átalakította a kapcsolt vállalkozások ellenőrzési logikáját. Az eddigi transzferár dokumentációs kötelezettség mellett mos

Ha az ételpazarlás ország lenne...
Rengeteg erőforrást használunk fel olyan ételek előállítására, szállítására, feldolgozására és csomagolására, amelyekre végül nincs szükségünk. Az el sem fogyasztott ételhulladékok



Kellemetlen meglepetés érheti az otthon startos hitel igénylőit
Biztos a 10 százalékos önerő?
Szemünk előtt tűnik el a magyar gyümölcs, külföldi áru veszi át a helyét a boltokban
Mit tud kezdeni az ágazat az erős importnyomás miatti polcvesztéssel?
Trump találkozói közelebb hozták a békét?
Milyen garanciák lehetnek kielégítőek Zelenszkijnek és Putyinnak egyaránt?
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Kereskedés külföldi részvényekkel
Kezdő vagy, de külföldi részvényekkel kereskednél? Megmutatjuk, mire figyelj a kiválasztásnál, melyik platformunk a legjobb ehhez, és hogyan segít tanácsadó szolgáltatásunk, hogy magabiztosan lépj a nemzetközi piacokra.