Garázscégből épített autókereskedést az egykori válogatott autóversenyző (x)
Az 1980-as években kezdtünk el versenyautókat készíteni, először Zsigulikkal versenyeztünk, azokat tuningoltuk, illetve az abban az időben elérhető nyugati autókat is kezdtünk javítani. Akkor nagyon nehéz volt alkatrészeket beszerezni, azért voltunk jó piaci helyzetben, mert külföldre jártunk versenyezni minden héten. Németországba, Olaszországba, Franciaországba, Svájcba utaztunk, így minden autóhoz volt alkatrész-hozzáférésünk, ellentétben a konkurenciával.
Ebből nőtte ki magát a kereskedés is a későbbiekben?
'89-ben a rendszerváltáskor alapítottuk a Gaál Autóház Kft.-t, akkor már nem versenyeztünk olyan intenzíven, mint korábban. Ennek elsősorban anyagi okai voltak, magyar válogatottként ugyanis korábban nem volt kiadásunk a versenyeken, de önerőből ez hatalmas költséget jelentett volna. Bár '89-től még nem csatlakoztunk az Opel-hálózathoz, már volt Ausztriából garanciajogunk.
A kezdetekben négyen dolgoztunk, és minden szerdán zárva voltunk, akkor mentünk ugyanis alkatrészért Ausztriába. Én is szerelőként kezdtem. Az ügyfelek hozzászoktak, hogy minden típust javítunk: Mercedest, Fordot, Volkswagent. A rendszerváltás után az országba behozott használtautókat javítani kellett, ezekhez tudtunk alkatrészeket szerezni.Az Opelekkel törtek be a magyar piacra?
1993-ban csatlakoztunk az Opel magyarországi részlegéhez. Opel Márkakereskedőként új autók értékesítésével foglalkozunk, valamint márkaszervizünkben garanciális és garancián túli javításokat végzünk. A javítást kiemelném, mert mi tényleg mindent, amit más nem javít meg, megjavítjuk. Ezzel megpróbálunk ügyfeleinknek költségeket csökkenteni.
Nemrégiben hajtottunk végre egy nagyobb beruházást a CIB Bank közreműködésével, új vizsgasort és autódiagnosztikai műhelyt építettünk. Ezenkívül egy új szociális blokkot hoztunk létre, ahol egy olyan ebédlő várja a dolgozókat, ami céges szinten nem megszokott.
Karosszéria üzemünket felszereltük a legújabb hegesztő- és forrasztó gépekkel, ezáltal a karosszéria lakatos szakmában jelen pillanatban a csúcstechnológiát képviseljük. Természetesen a fényező műhelyünket is erre a szintre emeltük. Csak környezetbarát anyagokat használunk. A környezetbarát anyagok használata nagyobb odafigyelést igényel, de kollégáink tanfolyamokon jól elsajátították a technikát.Hányan dolgoztak akkor és hányan most a cégnél?
Igazi családi vállalkozás vagyunk. A pénzügyekért a feleségem a felelős, ő intézi a hosszútávú beruházásokat. A legtakarékosabban igyekszünk minden költségre odafigyelni. A munkáját még két könyvelő hölgy segíti. Fiúnk, Ádám a munkafelvételen dolgozik, de mellette a családi mentalitást követve, ha kell autómentőbe ül, vagy akár a raktárban áll helyt. Itt jegyezném meg, hogy ő ül már a versenyautóban is, és viszi tovább a család autósportban elért hírnevét.
Lányunk Erika pedig az értékesítést irányítja. Erika tartja a németországi partnerünkkel a Mechatronik GmBh-val a kapcsolatot. Felelégemmel együtt szervezik a napi munkát. Összesen jelenleg 34-en vagyunk, és csapatunkat 10 tanuló bővíti, akikkel a szakmát próbáljuk megszerettetni és az idősebb kollégák szakmai tudását átadni.
Hogyan oszlanak meg a bevételek a különböző üzletágak között?
Évente 120-125 új autót adunk el, nagy részüket a CIB Lízing finanszírozásával. Népszerűsíteni kell ezt a finanszírozási formát, mert ha a vásárló utánaszámol, egy új autó törlesztőrészlete, nem magasabb mint egy használt autó javítása. De mi mindig a javításban voltunk erősebbek. Nagyon közel vagyunk Pesthez, a pestiek árpolitikájával nem tudunk versenyezni.
Általában akinek mi autót adunk el, azok régi ügyfeleink. Ez generációkon keresztül megy és van, akinek már az unokája vesz nálunk autót. Mi nagyon családcentrikusak vagyunk, nincs flotta, a magánemberekből élünk és abból, hogy amit a többiek nem javítanak meg, azt mi megjavítjuk.
Hogy érzi, beindult az újautó-piac?
Amíg ilyen sok használt autót hoznak be az országba, mint most, addig sosem fog beindulni az újautó-piac úgy, ahogy korábban ment.
Nagyon sok műszakilag lepusztult, sok kilométert futott autó jár az utakon. Ha egy német autókereskedésben megveszem, behozom az autót becsületesen, kifizetem az áfát, a költségeket, soha nem tudom eladni nyereségesen. Az autók nincsenek olyan jó műszaki állapotban, mint ahogy állítják, és a kilométeróra is érdekes adatokat mutatnak, mire ideér az autó Magyarországra.
Ezeknek az autóknak az üzemeltetése rengeteg rejtett költséget hoz magával a nagy kilométer futások miatt. Ha józanul gondolkodunk, a használt autóért kifizetünk 1,5 vagy 2 millió forintot, és utána nem győzünk rákölteni. Míg egy új autóba 1,5 vagy 2 millió forinttal beszállunk, amire 4 év garancia van, plusz kiegészítő garanciák. A mostani korrekt pénzügyi konstrukciók mellett nyugodtan lehet vállalni a hitelt, mert a hitellel egy megbízható autót tudunk használni, amire egész Európában garancia van, és nem kell rettegni a nem várt kiadásoktól.Említette, hogy veteránautókkal is foglalkoznak, mekkora üzlet van ebben?
A lakatosüzemben jelentkező hullámvölgyeket töltjük ki vele, igy tudjuk a folyamatos munkát biztosítani. A Mechatronikkal kötött partnerségen keresztül foglalkozunk veterán autókkal, mi készítjük nekik a karosszériákat. Ezek csak Mercedesek, 99 százalékban kész karosszériát gyártunk. Később derül ki, hogy ebbe eredeti veteránmotor kerül vagy új motor. A Mechatronik többek között arról híres Németországban, hogy új technikát épít a régi karosszériába. Mégpedig úgy, hogy kívülről nem mondja meg senki, hogy az autóban új technika van, csak amikor beindul a motor, akkor lehet hallani, hogy nem úgy jár, mint egy régi.
A válság idején is segített, hogy veteránautókkal is foglalkoznak?
Külföldön a veteránt nem érintette a válság, még emelkedett is a kereslet irántuk, mert a németek jó befektetésnek tartják a veteránautót. Ha jó veteránautót vesz, jó márkát választ, akkor a befektetése minden esetben jó megtakarításnak bizonyul.
Ha ilyen jó befektetés, és amúgy is ezzel foglalkozik, biztosan van veterán autója. Melyik a kedvence?
A legrégebbi autónk egy 1963-as Pagoda, családunk kedvence egy 1969-es Opel GT. A gyerekeink előszeretettel használják veterán versenyeken és sokat szerepel Opel reklámként.
Moszkva-szimpatizáns képviselőt küldött volna Kijevbe az Európai Parlament, Ukrajna azonnal lépett
A német AfD tagja többször is járt Oroszországban az elmúlt években.
Egész Brüsszelt sokkolta a volt csúcsdiplomata botránya – Csak úgy sorjáznak a vádak
Federica Mogherini és két másik ember a gyanúsított.
Figyelmeztető jelek jöttek a magyar gazdaságból, ezért is léptek az elemzők, új prognózist készítettek
Jelentős felülvizsgálat történt a korábbi GDP-növekedési adatokban.
Az összes pénz 60 százaléka megy a hadseregre: durva számokkal sokkol az ukrán költségvetés
Az ukrán parlament rábólintott a javaslatra.
Az űrig is ellő a hipermodern fegyver, amelyet először telepítettek Európába – Már nem egyszer bizonyította, hogy mit tud
Németország szolgálatba állította az Arrow 3-at.
Forint, euró, dollár – hogyan lovagold meg a devizapiac hullámait?- Interaktív, díjmentes online előadás
Gyakorlati, hasznos, érthető
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Átütő siker a megújulók fejlesztése Texasban
Texas néhány év alatt bizonyította, hogy a nagyléptékű napenergia- és akkumulátoros beruházások képesek gyökeresen átalakítani egy teljes villamosenergia-rendszer működését.
Otthon Start: Újabb bank a 3% alatti kamatversenyben
Az MBH Duna Bank 2025. december 1-jétől bevezette kamatkedvezményes Otthon Start lakáshitel konstrukcióját, amellyel a bank is belépett a 3 százalék alatti kamatversenybe. Ez különösen figyelem
Véget ér a KIVA (sokk): megszűnik a KIVA-sok neobankoknál vezetett pénzforgalmi számláinak adóterhelése
2024 év végén a KIVA-s adózókat meglepetésként érhette, hogy a neobankoknál vezetett pénzforgalmi számlák egyenlegnövekedése bizonyos esetekben plusz adóterhet jelentett számukra, amennyibe
DIMOP Plusz: hol tartunk 2025 végén?
A Magyarországnak jutó 2021-2027 közötti pályázati források 9800 milliárd forintot tesznek ki. Ebből a DIMOP Plusz (Digitális Megújulás Operatív Program Plusz) esetén 764 milliárd forinttal
Mesterséges intelligencia és molekuláris tervezés
A hagyományos kutatásban 800 évet igénylő munkát az MI-nek sikerült néhány hónap alatt elvégeznie, 2,2 millió új kristályszerkezet felfedezésével.
Bizalmi válságban magyar piac, hiába várjuk a kockázati tőkét
A lelkesedés után vallatásokon át halad a világmegváltó ötlet, mire általában nem történik semmi. Magyarországon ugyanis sok a tehetség és az ötlet, de kevés a... The post Bizalmi válság
Balásy Zsolt: Mit (nem) ad nekünk a MÁV?
Egy ország vasúthálózata sok mindent elmond az országról. Mobilitás, kolbász, benzin. Balásy Zsolt aktuális megfejtése. Emlékszem, amikor a 2010-es évek elején először rohant a benzin... Th
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .
Kiderült, hogy miért nem nőtt (már megint) a magyar gazdaság
A szárnyalás még várat magára.
Ízekre szedték a kormány gazdaságpolitikáját, Nagy Márton védelmébe vette
Meghallgatása volt a miniszternek.


