Akár 2,5 milliós fizetés és csúcs-cafeteria: komoly karriert kínál a Docler (x)
A koronavírus miatt kialakult helyzetben az álláspiac is teljesen felborult és a korábbi trendek is megváltoztak. A Gattyán György által alapított és tulajdonolt Docler kitart korábbi célkitűzése mellett, azaz továbbra is azt szeretné, hogy az ország legjobb fejlesztői náluk dolgozzanak. A cégcsoport nem titkolt álma, hogy rövid távon Magyarország Európa IT központja legyen. Az ország és egyben a határon túli térség legjobb Senior fejlesztőit keresik a szektorban is kiemelkedően magas fizetésekkel.

A Docler Holding az ország egyik vezető IT cége, amely 2019-ben ráadásul az ország legértékesebb magyar tulajdonú cége volt a Forbes listáján. Olyan termékekkel foglalkoznak, amelyek cutting-edge technológiákat használnak és folyamatosan azon dolgoznak, hogy ne kövessék a trendeket, hanem diktálják azokat.
A mostani helyzet nagyban érintette a munkaerőpiacot, ez alól az IT szektor sem kivétel. Tény, hogy ezt a szektort kevésbé befolyásolták az intézkedések, de nem lehet kijelenteni, hogy ne érintette volna.
„A Doclernél mi ezt az időszakot sem a stagnálásra és a lassításra használjuk, hanem éppen ellenkezőleg! A fejlesztőcsapatunkat szeretnénk tovább bővíteni és még inkább megerősíteni olyan szakemberekkel, akik hasonlóan gondolkodnak, mint mi és a tökéletességre törekednek. Sok új projektet indítunk, amelyek kiszolgálásához a hazai piac legjobb fejlesztőire van szükségünk, akiknek a fizetés mellett olyan feltételeket tudunk biztosítani, amit nagyon kevesen. Többek között olyan szakmai kihívással is szolgálhatunk nekik, mint hogy az egyetlen olyan magyar weboldal fejlesztésében vehetnek részt, ami az ALEXA weboldalakat rangsoroló statisztikájában a TOP 50-ben foglal helyet.” – mondta Papp Károly a cégcsoport alapító társtulajdonosa.

Azonban, ha ez még nem lenne elég, akkor ráadásként a haza IT piac egyik legjobb kompenzációs csomagját is kínálják. A bérsávjaikat a szektor top 10 százaléka fölé pozícionálták, amiket április végétől nyilvánosan meg is osztanak az álláshirdetéseinkben. Ezt nem sok IT vállalat mondhat el magáról.
„Nem titkoljuk, hogy a legjobbakat keressük és szeretnénk a lehető legjobban megfizetni a munkájukat.” tette hozzá Papp Károly.
Elsősorban nagy tapasztalattal rendelkező termék fejlesztőket keresnek:
- Senior Product Owner
- Senior Business Analyst
- Engineering Manager
- Lead Engineer
- Mobile application engineer (iOS, Android)
- Streaming Engineer
- Mobile front-end engineer
- Front-end engineer
- Backend engineer
- Data and database engineer
Részletes lista ezen az oldalon.
Míg egy senior Product Owner vagy egy Engineering Manager esetében már bruttó 1,6-2,4 millió forintos fizetést kínálnak. Olyan termékek fejlesztésére keresnek embereket, mint a live streaming technológiára épülő LiveJasmin.com, Jasmin.com vagy éppen az Oranum.com.

A Docler a kimagasló bér mellett havi, több mint 100.000 forint értékű béren kívüli juttatást is ígér. Kiemelkedő cafetériát, Medicover biztosítást, közös ingyenes reggelit, minden nap friss gyümölcsöt, havonta több közös programot, rendezvényt. Természetesen arra is van lehetőség, hogy az 5 országban jelenlévő cégcsoport valamelyik nemzetközi, akár luxemburgi irodájában is folytathassa valaki a karrierjét.
ITT találjátok az összes nyitott pozíciót.
(x)
Végveszélyben az ukrán erődváros, Kijev felpörgetné a legjobb fegyverének gyártását - Híreink az orosz-ukrán háborúról hétfőn
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
Megtámadta Moszkvát Ukrajna, megállapodott Trump és Zelenszkij - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.
Példátlan támadás ért egy európai hajót, de most érkezett egy jó hír is
Rakétázás volt már korábban is, ilyen viszont még nem.
A természetbe való befektetés kihagyhatatlan lehetőség az EU számára
Ursula von der Leyen és Jessika Roswall véleménycikke.
Ez megint fájni fog? Jön az adat, amit már évek óta félve várunk
Kedd reggel sok kérdésre választ kapunk.
A héten Trump eldönti, mi lesz a forinttal
Záporoznak a vámbejelentések, de közben az EU sem ül a babérjain.
Beindult az állami pénzszórás, elvéti fontos céljait a kormány
Magasabb költségvetési hiányra felkészülni.
Rejtélyes támadók gépfegyverekkel és aknavetőkkel rohantak le egy hajót
Egy teherhajó volt a célpont a Vörös-tengeren.
Németország hűti legjobban a világot
Évi 201 ezer tonna fagyi külföldre - ezzel Németország messze a világ legnagyobb exportőre volt 2023-ban, a fagyi őshazájának tartott Olaszország a kanyarban sincs. Persze...
The post Németorsz
Én parkolnék, de nem tudok
Mi egy parkolóhely értéke? És a lakhelyé? Lehet érzelemmentesen dönteni? Ki mellé áll a közgazdaságtan? Balásy Zsolt a fokozódó világban a fokozódó urbanizációs helyzettel foglalkozik.
Az osztalék portfólióm - 2025. június
Pár darab AT&T-adtam el, mert kellett egy kis pénz, és kaptam pár osztalékot is, más említésre méltó dolog nem történt júniusban.VáltozásokAT&T (T) eladás: kb. a részvényeim 10%-
Magyar céget venni nem kell félnetek jó lesz
A magyarországi székhelyű gazdasági társaságok tulajdonosai számára az exit lehetősége gyakran egy külföldi befektetőnek történő cégeladás formájában testesült meg. A Magyar Állam azo
Az elektronikai hulladék globális problémája
Az elektronikai hulladék világszerte az egyik leggyorsabban növekvő hulladéktípus. 2022-ben 62 millió tonna e-hulladék keletkezett globálisan, és becslések szerint 2030-r
CSOK átvitele másik ingatlanra 2025-ben - Mit tehetsz eladáskor?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! CSOK átvitele másik ingatlanra 2025-ben - Mit tehetsz eladáskor? CSOK átvitele másik ingatlanra - így kerüld el a visszafizetést A Családi Otthonterem
Nem TBSZ brókerek Magyarországon
Már több mint 3 éve írtam a TBSZ-t ajánló brókerekről, amelyeket érdemes használni. Időközben sajnos a TBSZ adózása megváltozott, ezért arra gondoltam, hogy megnézem, van-e érdemes nem TB
Innovációtól az energiáig - 2025-ös vállalati pályázatok útikalauza
Az energetikai fenntarthatóság és az innováció kéz a kézben járnak a hazai pályázati palettán - ez az összefoglaló a cégek számára a releváns és legfontosabb programokat mutatja be.


- Végzetes háború törhet ki az USA és Kína között - Pillanatokon belül hatalmas fordulatra lesz szükség Magyarországon
- Bármelyik pillanatban elsöprő támadást indíthat a nagyhatalom – Nyakunkon az újabb pusztító háború?
- Kényszerszövetségesével bukhat Magyarország, Ursula von der Leyen megtalálta a kiskaput
- Nagy megszorításról döntött a magyar kormány
- Figyelem, napelemesek: holnap jön az új adatszolgáltatási kötelezettség
A nyugat-nílusi láz csak a kezdet, újabb egzotikus betegségek jöhetnek
Az invazív szúnyogfajok megjelenésével új kórokozók is felbukkanhatnak.
Lépett a kormány: elég segítség ez a legnagyobb veszéllyel küzdő gazdáknak?
10 milliárd forintos támogatással mentenék meg a nyarat.
Az energiatárolás nem csupán egy termék, hanem komplex szolgáltatás
Így termelj, tárolj és válj le a hálózatról egyszer és mindenkorra!
Kiadó modern irodaházak
Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.
Warren Buffett helyett én: Kezdők útmutatója a befektetéshez
Fedezd fel a befektetés világát úgy, ahogy még sosem! Ez a webinárium egyszerűen és érthetően mutatja be az alapelveket, amelyekre még a legnagyobb befektetők, mint Warren Buffett is esküsznek.
Kereskedés külföldi részvényekkel
Kezdő vagy, de külföldi részvényekkel kereskednél? Megmutatjuk, mire figyelj a kiválasztásnál, melyik platformunk a legjobb ehhez, és hogyan segít tanácsadó szolgáltatásunk, hogy magabiztosan lépj a nemzetközi piacokra.