Prémium

Ma ez a legnagyobb Magyarországon (x)

PR cikk
Az idei év az újlakás-piacot sem hagyta érintetlenül, jelentősen szűkült a kínálat, nőtt a bizonytalanság, ám azok a szereplők, akik fel voltak készülve a változó környezetre és rugalmasan reagáltak, sokat tudtak tanulni az elmúlt időszakból. Az 5%-os lakásáfáról, a piaci várakozásokról, a rozsdaövezeti programról és a budaparti tapasztalatokról Kiss Ákos, a Property Market lakóingatlan értékesítési igazgatója osztja meg észrevételeit.

A pandémia alatt a piac a fellendülést a rozsdaövezeti programtól várta, aminek a területkijelölésével az azonnali akcióterületeken már most is kedvezményesebb lenne az áfa, a nemrég bejelentett 5%-os lakásáfa visszavezetése azonban csak január 1-től lép hatályba, ami miatt vásárlói oldalon kivárás tapasztalható. Fontos azonban, hogy a kedden megjelent törvényjavaslat szerint a lakhatás céljából vásárolt újlakások kedvezményes áfakulcsa mellett a gyermekes családok egyéb könnyítésre, sőt a csok mellett, illetékmentességre is számíthatnak.

Kiss Ákos szerint a módosítási törekvések a városnegyed ingatlanjai iránt is tovább növelhetik az érdeklődést, hiszen a BudaPart vásárlói, érdeklődői között nagy százalékban vannak fészekrakók és kisgyermekes családok, így ezek a támogatások segíthetik őket abban, hogy valóban olyan helyre költözzenek, ami minden igényüknek megfelel. A kedvezményes lakásáfa visszavezetésének pozitív hozadékai közül fontos kiemelni, hogy amellett, hogy a vásárlók akár több millió forintot takaríthatnak meg, nagyobb alapterületű ingatlant is választhatnak. A városnegyedben már négy lakóházban több mint 600 lakást adtak át, ám azoknak sem kell várniuk, akik még idén költöznének: a városnegyedben 5%-os lakásáfával kínáljuk a még elérhető kulcsrakész lakásokat.

„A városnegyed továbbra is vonzó a budapesti újlakás keresők körében, hiszen itt nem kell megalkudni a helyszín, a szolgáltatások vagy a kikapcsolódási lehetőségek háromszögében, sem a jó megközelíthetőséggel. A BudaPart ugyanis abból a szempontból is különleges, hogy mindezeket együtt garantálja: autóval alig 10 percnyire a belvárostól zöld környezetbe és kisvárosi hangulatba érkezünk, ahol számos kereskedelmi egység és kikapcsolódási alternatíva közül választhatunk. Olyannyira így van ez, hogy mi is meglepődtünk, vásárlóinknak mennyire a Lágymányosi-öböl kacsái jelentik a városnegyed szimbólumát. A Kopaszi-gát szolgáltatói egységeit kiegészítve a városnegyed területén is megnyílt az első étterem az átadott irodaházunkban, emellett virágbolt és lottózó is várja a lakókat, dolgozókat és látogatókat, pár héten belül pedig pékséggel, élelmiszerbolttal, kávézóval és zöldségessel egészül ki a BudaPart” – tette hozzá Kiss Ákos.

Kiss Ákos
Property Market Kft., lakóingatlan értékesítési igazgató
2016-tól a BudaPart beruházást fejlesztő Property Market lakóingatlan divíziójának értékesítési igazgatója. A lakások értékesítése mellett az épületekhez tartozó kiskereskedelmi egységek bérbeadása is
Tovább
2016-tól a BudaPart beruházást fejlesztő Property Market lakóingatlan divíziójának értékesítési igazgatója. A lakások értékesítése mellett az épületekhez tartozó kiskereskedelmi egységek bérbeadása is Tovább

A BudaParton már több százan élnek és dolgoznak, kialakult a városnegyed kritikus tömege, a projekt pedig a terveknek megfelelően, folyamatosan épül tovább. A lakóingatlanok iránti kereslet a vírushelyzet első hulláma előtti szinten van, amit jól mutat, hogy a jövőre elkészülő ’E’ épület lakásainak is elkelt a 60%-a. A városléptékű fejlesztés sikeressége töretlen, a Market Építő Zrt.-nek köszönhetően pedig a kivitelezés is magas minőségben, a pontos határidők betartásával történik.

„A kedvezményes lakásáfa visszavezetése is azt mutatja, hogy van igény az újabb és prémium fejlesztésekre. A városnegyedben most is több ház áll építés alatt, melyek mellett a következő napokban elindítjuk az előregisztrációt a BudaPart Otthonok ’F’ lakóépületre, ami a projekt hatodik lakóháza lesz” – hívta fel a figyelmet Kiss Ákos.

(X)

Holdblog

Fára a majmok másszanak!

HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! - az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges! Jó szórakozást! 00:45    A Ryanair Alapkezelő 02:55    Rosenbe

Kasza Elliott-tal

Leggett & Platt Inc. - elemzés

Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen 19,08-at ér, azaz kicsit kevesebb mint három év alatt harmadolt az árfolyama. Mivel osztalék

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ennyi volt! - Lázár János rendelettel irtja ki a nyerészkedést az építőiparból

Senior web fejlesztő

Senior web fejlesztő
Vállalati Energiamenedzsment 2024
2024. április 11.
Sustainable Tech 2024
2024. április 24.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
GEN Z Fest 2024
2024. május 9.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Díjmentes előadás

Ami még az állampapírnál is jobb befektetés

Az állampapírok mellett számos más befektetési lehetőség érhető el a piacon azoknak, akik szélesebb portfóliót szeretnének építeni és hosszú távon növekedést elérni.

Ez is érdekelhet
nitrogenmuvek