Most érdemes vagyoni javakban gondolkodni - Ismerjen meg egy elérhető, biztonságos megoldást, mutatjuk.
Aki felelősen gondolkodik a jövőjét illetően, biztosan feltette már magának a kérdést, hogy mit tehet a magas infláció ellen és hogyan védheti meg a megtakarításait. Tudjuk, hogy a megtakarítások zavaros piacán az emberek biztonságos jövőjük megteremtésére sok esetben nem azt a megoldást kapják, amire valóban szükségük van. Hogy tudják akkor a magánszemélyek megóvni magukat az inflációtól és a pénz elértéktelenedésétől? Most egy kevesek által ismert, különleges megoldást mutatunk be Önnek.
2022. júniusában Magyarországon 11,7% volt az inflációs ráta, ez 2007 óta a legmagasabb érték. Az inflációt tekintik az ország legsürgetőbb problémájának, és lehetséges, hogy az infláció még nem érte el a csúcspontját. Mindeközben az üzemanyag, az energia valamint az élelmiszerárak növekednek a legnagyobb mértékben. A Magyar Nemzeti Bank kamatemelésekkel reagált erre, és júniusban 9,7 %-re emelte az irányadó kamatot, hogy ezzel valamelyest ellensúlyozza az inflációt.
Lássuk, mit tehetünk magánszemélyként, hogy megóvjuk magukat az inflációtól és a pénzünk elértéktelenedésétől.
Az első számú inflációvédelem: Arany - biztos kikötő válságos időkben
Jelenleg számos ok szól amellett, hogy válságos időkben az aranyat és a nemesfémeket használjuk az értékmegőrzés eszközeként. Többek között olyan tényezők, mint a korona-pandémia, a világszintű nyersanyag ellátási nehézségek is társulnak az inflációhoz. Mivel a felsorolt tényezők jövőbeni alakulása nem prognosztizálható pontosan, mindenképpen tanácsos előrelátóan felkészülni, és pénzeszközeink egy részét arany és nemesfémek vásárlásával megóvni az értékvesztéstől.
A megoldás több mint ezer éve ismert, mégis kevesen használják. Sokan hiszik azt, hogy az arany vásárlás csak a gazdagok kiváltsága. Az arany és az ezüst alapvetően védelmet nyújtanak az inflációval és a vásárlóerő csökkenésével szemben, mert az adott fém értéke nem egy valutához kötött, hanem kizárólag a kereslet és a kínálat függvénye. Azt már nagyszüleinktől is hallottuk, hogy akinek aranya van, annak mindig van pénze. Az arany az időtől függetlenül az értékállóság szimbóluma.
AZ ELMÚLT ÉVEK BIZONYÍTJÁK, HOGY MIND AZ ARANY, MIND AZ EZÜST IRÁNT ÉVEK ÓTA EGYRE NŐ A KERESLET. UGYANAKKOR CSÖKKEN A KITERMELT MENNYISÉG ÉS NÖVEKEDNEK A KITERMELÉSI KÖLTSÉGEK. EZÉRT AZ INFLÁCIÓVÉDELEM LEGFŐBB ESZKÖZEKÉNT ELSŐ HELYEN TERMÉSZETESEN AZ ARANY ÁLL. AZ EZÜST ESETÉBEN AZ ELKÖVETKEZŐ ÉVEKBEN IZGALMAS ÁREMELKEDÉSEKET TAPASZTALHATUNK MAJD, GONDOLJUNK CSAK AZ ELEKTROMOS AUTÓZÁS ÉS A NAPELEMEK ELTERJEDÉSÉRE.
Még ha egy csapásra minden normalizálódna és a jövőben már egyik válság sem fenyegetne, az arany és az ezüst akkor is valódi vagyoni értéket képvisel. Ez azt jelenti, hogy esetükben a veszteség kockázata alacsony, és egy bizonyos megtartási idő után jelentős értéknövekedést érhetnek el. Így az arany és ezüst vásárlása és birtoklása, kiváló lehetőség az időskori előgondoskodásra vagy a gyermekek jövőjének biztosítására. Arany és ezüst vásárlásával, Ön befektetőként minden esetben profitál.
Biztonságos arany és nemesfém vásárlás a Golden Gates-el
A nemesfémek beszerzése aligha lehetne egyszerűbb: megbízott partnereink segítségével, Ön elindít a Golden Gates AG-nél egy nemesfém megtakarítási tervet. A megtakarítási terv keretében a befektetők a Golden Gates-nél egyszeri vásárlás vagy havi részletfizetés mellett, kedvező áron vásárolnak fizikai aranyat, és/vagy ezüstöt. Ezután Ön is hónapról hónapra szemlélheti arany és ezüst nemesfém készlete gyarapodását.
Az arany azonnal az ügyfél tulajdonába kerül, amit hazaszállíttat vagy Európa egyik legbiztonságosabb aranytárolójára bizza az őrzését.
Élvezze a maximális rugalmasságot: A havi vásárlás bármilyen hátrány nélkül szüneteltethető, és a vásárlási összeg bármikor tetszés szerint növelhető. Ha pénzre van szüksége, a készletét bármikor részben, vagy egészben értékesítheti.
Ön is szeretné ezekben a viharos időkben megóvni és gyarapítani a pénzét?
Még ma vegye fel a kapcsolatot a Golden Gates-el.
https://befektetes.aranybiztonsag.hu/
Miért a Golden Gates AG?
A Golden Gates arany és ezüst megtakarítási terveket kínáló, tekintélyes és többszörösen kitüntetett vállalat. A Golden Gates 2012 óta van jelen a német, az osztrák és a magyar piacon, és összesen több mint 32.000 elégedett befektető ügyfelet kezel.
A Golden Gates 2017-2021 között minden évben elnyerte Németország legjobb aranyforgalmazója díjat.

A családi vállalat 2022 áprilisában ünnepelte sikertörténetének 10 éves évfordulóját. A jubileumi ünnepség stílszerű keretek között került megrendezésre, és külön erre az alkalomra készült egy 53 kg tömegű, és 650 mm átmérőjű rekord ezüstmedál is!
Ismerje meg Ön is a Golden Gates nemesfém forgalmazó RT!
https://befektetes.aranybiztonsag.hu/
(x)
OECD: lassul a világgazdaság motorja
Nincs globális recesszió a láthatáron, de a „könnyű növekedés” korszaka véget ért.
Baljós jelzés a profiktól, készülnek az agyonhype-olt részvények zuhanására
Ettől a lépéstől sokan megijedhetnek.
Súlyos állítást tett a német haderő vezetője: teljesen megszakadt a kapcsolat Washingtonnal
A német nagykövetség egyik embere próbál találni valakit a Pentagonban, akivel beszélni lehet.
Csapdába csalták az ukrán hadsereget: ebből a helyzetből pedig nem látszik kiút
Öntik a csapatokat az elveszett csatába.
Ingatlanpiaci kockázatok: így emeli meg az MNB a bankok tőkekövetelményét
Véglegesítették a részleteket.
Évente a GDP 4-6%-át nyerhetnénk meg egy pénzreformmal?
Ezzel járna, ha az állam visszavenné a pénzkibocsátást.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
DIMOP Plusz: hol tartunk 2025 végén?
A Magyarországnak jutó 2021-2027 közötti pályázati források 9800 milliárd forintot tesznek ki. Ebből a DIMOP Plusz (Digitális Megújulás Operatív Program Plusz) esetén 764 milliárd forinttal
Mesterséges intelligencia és molekuláris tervezés
A hagyományos kutatásban 800 évet igénylő munkát az MI-nek sikerült néhány hónap alatt elvégeznie, 2,2 millió új kristályszerkezet felfedezésével.
ISO 27001: Hogyan tegyük a tanúsítást üzleti előnnyé?
Az ISO 27001 tanúsítás ma már üzleti szükséglet: növeli az ügyfélbizalmat, megkönnyíti a tender- és vendor-auditokat, és csökkenti az információbiztonsági incidensek kockázatát. Az ISO
Bizalmi válságban magyar piac, hiába várjuk a kockázati tőkét
A lelkesedés után vallatásokon át halad a világmegváltó ötlet, mire általában nem történik semmi. Magyarországon ugyanis sok a tehetség és az ötlet, de kevés a... The post Bizalmi válság
Áruhitel vagy személyi kölcsön: melyik éri meg jobban az ünnepek idején?
Az ünnepek közeledtével sokan új tévén, laptopon, háztartási gépen vagy okostelefonon gondolkodnak - és egyre gyakoribb, hogy ezekhez nem készpénzből, hanem részletfizetéssel szeretnének ho
Balásy Zsolt: Mit (nem) ad nekünk a MÁV?
Egy ország vasúthálózata sok mindent elmond az országról. Mobilitás, kolbász, benzin. Balásy Zsolt aktuális megfejtése. Emlékszem, amikor a 2010-es évek elején először rohant a benzin... Th
Kiben bízhatunk? A bizalom földrajza
"A világot inkább a bizalom, mintsem a pénz mozgatja." - Joseph Stiglitz Kevés fogalom van, amely egyszerre hétköznapi és mégis nehezen megfogható. Tudjuk milyen, amikor... The post Kiben bízha
Ízekre szedték a kormány gazdaságpolitikáját, Nagy Márton védelmébe vette
Meghallgatása volt a miniszternek.
Préda: Nincs másik gyártósor
Ha egy kibertámadás miatt leáll egy vízmű, vagy egy erőmű, ott nem működnek a bevált IT-s reflexek.
Összeomlott a nagy bérmegállapodás – Lőttek a gyors magyar béremelésnek?
Mi jöhet most?
Adómentesség, avagy a TBSZ számla titkai
Ha szeretnéd kihozni a legtöbbet a befektetéseidből, akkor ez az előadás neked szól. Végigmegyünk mindenen, ami a TBSZ és megnyitásához, használatához és okos kihasználásához kell.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!

