A közösség által támogatott mezőgazdaság közvetlenül összeköti a fogyasztókat és a termelőket, így segítve egy jövedelmezőbb, fenntarthatóbb és átláthatóbb helyi élelmiszer ökoszisztéma létrehozását. A szoros együttműködés termelő és fogyasztó között nem újkeletű, de a városiasodás, a rohanó élet és a méretgazdaságosság nyújtotta előnyök mind felerősítették létjogosultságát az elmúlt években. A képlet a legtöbb esetben egyszerű: előfinanszírozásunkért vagy előfizetésünkért cserébe tapasztalt gazdák művelnek meg helyettünk 1-1 területet vagy gondoznak 1-1 fát, melyek gyümölcseit és terményeit mi, mint a terület vagy a fa ideiglenes bérlői élvezhetjük.

Mára már Magyarországon is számos közösség által támogatott gazdálkodó szervezet létezik, ilyen többek közt a tavalyi Agrárszektor konferencián Az év agrárinnováció díját elnyerő MyFarm Harta is, ahol a közösség tagjai egy olyan kerthálózat működését finanszírozhatják elő, mely heti és havi rendszerességű zöldségkosarak szállít ki előfizetői otthonába.

Az elmúlt években a hazai és nemzetközi gazdálkodók számos erőfeszítést tettek annak érdekében, hogy a közösség által támogatott gazdaságaikat az ügyfelek igényeihez igazítsák: bérelhetünk kisebb vagy nagyobb területet, választhatunk különféle előfizetői csomagokat, rugalmas átvételi és szállítási ütemezést, vagy akár a közösség tagjaival összefogva alakíthatunk ki saját átvételi pontokat. Emellett több előnyt élvezhetünk még közreműködőként:
- Kiváló minőségű, friss, tápláló élelmiszerhez juthatunk, hiszen a termékek szürete a kiszállítás vagy átvétel napján történik, így a termények több tápértéket őriznek meg és hosszabb ideig frissek maradnak
- Közvetlen kapcsolatot alakíthatunk ki a termelőkkel, megkérdezhetjük őket termesztési gyakorlataikról, és mi választhatjuk meg, hogy olyan gazdálkodóktól vásárolunk, akiknek célkitűzései összhangban állnak saját értékeikkel
- Megismerkedhetünk olyan új növényekkel, amelyeket egyébként nem kóstoltunk volna meg, vagy esetleg boltban nem is kaphatóak

Remek példa erre a Dunakömlődön működő Birsbirtok, melynek alapítói egy méltatlanul elfeledett klasszikus, a birsalma fogyasztását szeretnék népszerűbbé tenni örökbefogadási programjuk segítségével. A Budapesttől 1 órányira délre található birtok az ország legnagyobb, közel 2200 fát számláló birskertje, ahol a támogató közösség tagjai az általuk örökbefogadott fa teljes azévi termését megkaphatják előfinanszírozásukért cserébe. Jelenleg a csapat a Brancs közösségi piacterén toboroz támogatókat fejlesztési céljai eléréséhez, melyeket 1, vagy akár 3 birsfa örökbefogadásával támogathatunk. S hogy mit kapunk cserébe?
- Fánként legalább 50 kg friss, zamatos birsalmát
- Névre szóló táblát az örökbefogadott fa mellett
- Receptfüzetet a termények változatos felhasználásához
- Élményszüretet egy csodálatos, Duna-menti helyszínen
És azt a jó érzéssel járó tudatot, hogy a közösség által támogatott mezőgazdaság körforgásának részeként mi is hozzájárultunk a hazai termelők, a hazai termények népszerűsítéséhez, s azt a biztonságot, hogy pontosan tudjuk, hogy honnan, s kiknek a szorgos kezei által jutott el az étel az asztalunkra.
(x)
Moszkva-szimpatizáns képviselőt küldött volna Kijevbe az Európai Parlament, Ukrajna azonnal lépett
A német AfD tagja többször is járt Oroszországban az elmúlt években.
Egész Brüsszelt sokkolta a volt csúcsdiplomata botránya – Csak úgy sorjáznak a vádak
Federica Mogherini és két másik ember a gyanúsított.
Figyelmeztető jelek jöttek a magyar gazdaságból, ezért is léptek az elemzők, új prognózist készítettek
Jelentős felülvizsgálat történt a korábbi GDP-növekedési adatokban.
Az összes pénz 60 százaléka megy a hadseregre: durva számokkal sokkol az ukrán költségvetés
Az ukrán parlament rábólintott a javaslatra.
Az űrig is ellő a hipermodern fegyver, amelyet először telepítettek Európába – Már nem egyszer bizonyította, hogy mit tud
Németország szolgálatba állította az Arrow 3-at.
Forint, euró, dollár – hogyan lovagold meg a devizapiac hullámait?- Interaktív, díjmentes online előadás
Gyakorlati, hasznos, érthető
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Átütő siker a megújulók fejlesztése Texasban
Texas néhány év alatt bizonyította, hogy a nagyléptékű napenergia- és akkumulátoros beruházások képesek gyökeresen átalakítani egy teljes villamosenergia-rendszer működését.
Otthon Start: Újabb bank a 3% alatti kamatversenyben
Az MBH Duna Bank 2025. december 1-jétől bevezette kamatkedvezményes Otthon Start lakáshitel konstrukcióját, amellyel a bank is belépett a 3 százalék alatti kamatversenybe. Ez különösen figyelem
Véget ér a KIVA (sokk): megszűnik a KIVA-sok neobankoknál vezetett pénzforgalmi számláinak adóterhelése
2024 év végén a KIVA-s adózókat meglepetésként érhette, hogy a neobankoknál vezetett pénzforgalmi számlák egyenlegnövekedése bizonyos esetekben plusz adóterhet jelentett számukra, amennyibe
DIMOP Plusz: hol tartunk 2025 végén?
A Magyarországnak jutó 2021-2027 közötti pályázati források 9800 milliárd forintot tesznek ki. Ebből a DIMOP Plusz (Digitális Megújulás Operatív Program Plusz) esetén 764 milliárd forinttal
Mesterséges intelligencia és molekuláris tervezés
A hagyományos kutatásban 800 évet igénylő munkát az MI-nek sikerült néhány hónap alatt elvégeznie, 2,2 millió új kristályszerkezet felfedezésével.
Bizalmi válságban magyar piac, hiába várjuk a kockázati tőkét
A lelkesedés után vallatásokon át halad a világmegváltó ötlet, mire általában nem történik semmi. Magyarországon ugyanis sok a tehetség és az ötlet, de kevés a... The post Bizalmi válság
Balásy Zsolt: Mit (nem) ad nekünk a MÁV?
Egy ország vasúthálózata sok mindent elmond az országról. Mobilitás, kolbász, benzin. Balásy Zsolt aktuális megfejtése. Emlékszem, amikor a 2010-es évek elején először rohant a benzin... Th
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .
Kiderült, hogy miért nem nőtt (már megint) a magyar gazdaság
A szárnyalás még várat magára.
Ízekre szedték a kormány gazdaságpolitikáját, Nagy Márton védelmébe vette
Meghallgatása volt a miniszternek.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!

