A növekvő fogyasztói igényekre válaszul az E.ON teljesen megújította a régió ezen legnagyobb energiaigényű településeit kiszolgáló Solymár alállomást, ezzel párhuzamosan pedig megkezdte a környező településeken és védett erdőkön áthaladó középfeszültségű hálózat egy részének elbontását és annak földkábellel való helyettesítését.
A fejlesztés kapcsán az E.ON a Budai Tájvédelmi Körzet Natura 2000-es területein, illetve a térség lakóövezeteiben több mint 450 oszlopot és 50 kilométernyi szabadvezetéket szüntet meg és vált ki földkábellel. A biztonságosabb üzemeltetést jelentő földkábeles hálózat létesítésével jelentősen csökken a térség áramellátásának kitettsége a természet erőivel szemben. Az átépített szakaszokon nem lesznek többé viharkárok vagy kidőlő fa okozta áramkimaradások, lakott területen megszűnhet a gallyazás, a védett erdőben pedig a folyamatos nyiladékkezelés.
„Az E.ON Hungária Csoportnál a jövő áramhálózatát építjük, mindezt összhangban a természettel. A gyorsan fejlődő budai agglomerációt érintő beruházásunk jelentősen növeli a térség áramellátásának biztonságát, hálózatunk a jövőben kevésbé lesz kitett az időjárás egyre jellemzőbb szélsőségeinek, valamit a környéken élők bővítési igényeinek teljesítése gyorsabban valósulhat majd meg. Ugyanakkor legalább ilyen fontos, hogy olyan fejlesztést valósítunk meg, amelynek révén szinte láthatatlanná tesszük a villamos hálózatot, eltűnnek az oszlopok és vezetékek, a földbe helyezett kábelek révén pedig képesek leszünk visszaadni a természet eredeti szépségét” – mondta el Katona Ádám, az E.ON Hungária Csoport hálózatokért felelős vezérigazgató-helyettese.
A földkábelesítés az üzembiztonság mellett természetvédelmi szempontból is kiemelten fontos előrelépés.
A középfeszültségű hálózat elbontásával jelentősen, többszáz hektárral nőhet a fával borított területek nagysága, a nyiladékkezelt területek mesterségesen egyenes vonalait önerdüléssel vagy őshonos fafajok ültetésével begyógyíthatja az erdő.
A Pilisi Parkerdő, mint a főváros és térségének legnagyobb zöld infrastruktúrakezelője üdvözölte az E.ON Hungária Csoport fejlesztési törekvéseit. Rittling István, a Pilisi Parkerdő Budai Erdészetének erdészetvezetője szerint a légvezetékek megszűnése nemcsak egy optikai tájseb begyógyítására nyújt lehetőséget, de egyúttal növelheti a fával borított területek arányát is, ami a klímaváltozás elleni küzdelem egyik fontos eszköze és egyben a helyi lakosság „zöld” iránti igényére is megoldást adhat.
A Solymári alállomás megújítása és a 2025-ig megvalósuló földkábeles villamosenergia-hálózatfejlesztés költsége meghaladja a 2 milliárd forintot. A beruházás részben a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) forrásaiból valósul meg a magyar kormány előfinanszírozásával és támogatásával, részben önerőből finanszírozza az E.ON Hungária Csoport.

A többszáz tonnányi elbontott nyersanyag további sorsa kapcsán a fenntarthatósági szempontok érvényesülnek az E.ON-nál: a korábbi helyükről kiemelt, 50-60 éves vasoszlopokat beöntik, a néhány éve felszerelt oszlopkapcsolókat újra felhasználja a cég, a
lebontott vezetékek pedig alumíniumként hasznosulnak újra.
Címlapkép forrása: E.ON
(x)
Drónok támadtak Zelenszkij elnökre? Ebből borzalmas tragédia is lehetett volna
Írországi útján célozták meg a drónok az elnök gépének útvonalát.
Oroszország kiborult London lépésén, kemény válaszlépések jöhetnek
Putyinhoz vezettek az angliai mérgezés nyomozásának szálai.
Kifakadt az uniós biztos: ezt kell tenni, ha Amerika cserben hagyja a NATO többi országát
Semmit nem ér a NATO kollektív védelme?
Kitörésben az olcsó részvény – Most kevesebb, mint féláron megveheted!
Ritkán adódik ilyen lehetőség.
Nagy bevásárlást tartott a Mol, megnégyszerezte a napenergia portfólióját
Fontos bejelentés jött.
Hiánypótló elemzés érkezett: kevés a hely Magyarországon, mégis óriási a megújulóenergia-potenciál
Az EUKI RENewLand projekt eredményei.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Óriási metánkibocsátó a mezőgazdaság - pedig ez megakadályozható lenne
A mezőgazdaság a globális metánkibocsátás legnagyobb forrása, amely rövid távon is jelentősen hozzájárul a felmelegedéshez.
Véget ér a KIVA (sokk): megszűnik a KIVA-sok neobankoknál vezetett pénzforgalmi számláinak adóterhelése
2024 év végén a KIVA-s adózókat meglepetésként érhette, hogy a neobankoknál vezetett pénzforgalmi számlák egyenlegnövekedése bizonyos esetekben plusz adóterhet jelentett számukra, amennyibe
Számok
Gyors számítás.
Nem attól lesz valaki jó befektető, hogy régóta gyakorolja
Az, hogy valaki régóta befektető, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy szakértővé is vált. Amikor az ember gördeszkázik vagy szabadrúgást gyakorol, egyből érkezik a visszacsatolás,... The
Otthon Start - mi lesz a befektetési célú lakásvásárlásokkal?
A 3 százalékos Otthon Start hitel átrendezi a lakáspiacot: rövid távon az első lakást keresők aktivitása nő, miközben a befektetői kereslet csökken. Saját, 1000 háztartásos felmérésünk
Átütő siker a megújulók fejlesztése Texasban
Texas néhány év alatt bizonyította, hogy a nagyléptékű napenergia- és akkumulátoros beruházások képesek gyökeresen átalakítani egy teljes villamosenergia-rendszer működését.
Otthon Start: Újabb bank a 3% alatti kamatversenyben
Az MBH Duna Bank 2025. december 1-jétől bevezette kamatkedvezményes Otthon Start lakáshitel konstrukcióját, amellyel a bank is belépett a 3 százalék alatti kamatversenybe. Ez különösen figyelem
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Növekedési válság van, mégis 11 százalékkal nő a minimálbér - Mi lesz ebből?
Hogy fogják kigazdálkodni a cégek?
Ez most a gazdagok kedvenc csokija, horror árat fizetnek érte
Csokikülönlegességek hódítanak a tehetőseknél.
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .

